Előrendelői dátumot kapott az Atari VCS

  • Írta: sirdani
  • 2018. május 2.
  • Hardver
Link másolása
Az Atari sokak által régóta várt új gépe először a 2017-es E3-on került a közönség elé, akkor még Ataribox néven. A masina konkrét felépítéséről és működéséről még most is csak homályos információink vannak.

Az Atari VCS - korábbi nevén Ataribox - tervezése során dizájn tekintetében az Atari 2600 Video Computer System vonalait gondolták újra, ám a jövevénynek két különböző kiszerelése is elérhető lesz: a korlátozott számban megvásárolható „Collector’s Edition” faborítású előlappal, illetve a fekete színű Onyx kiadás.

A retro kinézet várhatóan a mai igényeknek megfelelő gyorsasággal fog párosulni a Linuxot futtató egyedi AMD-processzornak köszönhetően. Persze a 250-300 dollár közti kereskedelmi ára nyilván behatárolja a gép teljesítményét, ugyanakkor sokatmondó, hogy az támogatni fogja a 4K felbontást, akárcsak a HDR- és 60 fps-es tartalmakat, lesz beépített Wi-Fi és Bluetooth 5, valamint USB 3-as csatlakozókat és bővíthető tárhelyet is kapunk.

A konzol startjára várhatóan több mint 100 klasszikus Atari-játék lesz elérhető a gép, többek közt az 1979-es űrhajós Asteroids, az 1980-as shoot ’em up Centipede és az 1982-es Gravitar. A lényeget pedig a végére hagytuk: az Atari VCS május 30-tól lesz előrendelhető az érdeklődők számára.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...