Mától ingyenes a LawBreakers

  • Írta: sirdani
  • 2018. június 11.
  • Akció
Link másolása
Újabb ingyenes játékot szerezhetünk be; a Boss Games Productions jóvoltából a mai naptól kezdve ingyenesen letölthető lesz fő alkotásuk, az eladásokat és a játékostábort tekintve jócskán elbukott LawBreakers.

Mostantól kezdve a LawBreakers a korábbi 29,99 dolláros ár helyett teljes mértékben ingyenes lesz PC-n és PlayStation 4-en egyaránt.

A zérógravitációs mezőkkel tarkított akciójáték hiába kínál egy eléggé intenzív játékélményt, rendkívül kevés egyedi tulajdonságot tudott felmutatni, így a sorsa már a kezdetek óta meg volt pecsételve.

A játékkal kapcsolatban érdemes tudni, hogy míg szakmai értékelések rendszerint 75-80% körül értékelték, addig a játékosok érdeklődése rendkívül megcsappant, sőt, mondhatni, hogy teljes mértékben el is tűnt.

Pár hete írtunk róla, hogy véglegesen bezárta kapuit a Boss Key Productions. Cliff Bleszinski, a stúdió alapítója akkor azt nyilatkozta, hogy szerinte a stúdió fő játéka, a LawBreakers jól sikerült, ám komoly marketinges hibákat követtek el, új játékuk, a készülőfélben lévő Radical Heights pedig sajnos pont lekéste a battle royale-őrületet.

Persze, hogy utóbbi mennyire igaz, az majd később elválik, hiszen példának okáért a Battlefield V is kapni fog battle royale-játékmódot, igaz, csak megjelenés után. Az viszont kétségtelenül fájó tény, hogy az AAA-s költségvetéshez közeli összegből fejlesztett játék zárt bétájához képest a nyílt bétával már 40 százalékkal kevesebben, megjelenéskor pedig 60 százalékkal kevesebben játszottak PC-n.

Érdemes vetni egy szempillantást a játékosszám-adatokra, melyekből láthatjuk, hogy a zárt bétánál volt a játék a csúcson, amikor egyszerre 7482 játékost ért el, ami önmagában sem kimagasló, ám a következő három hónap alatt a szám pár százra csökkent, 2017 decembere óta pedig egyetlen pillanatban sem haladta meg a száz főt, de az utóbbi öt hónapban még az ötvenet sem. Egy multiplayer játékmódra kihegyezett alkotásnál ezek katasztrofális adatnak számítanak, egyértelműen a véget jelentik.

Összességében talán elmondhatjuk, hogy ha meg akarja menteni a stúdió a LawBreakerst, akkor nem is igazán van más választása, mint az, hogy teljesen ingyenessé tegyék, hiszen az első szöget talán pont a 29,99 dolláros ár verte be az új IP koporsójába.

Azt, hogy a játéktörténelem egyik legsikeresebb stratégiaváltását, vagy csak a vég elnyújtását jelenti a hír, a következő hetekben megtudjuk. Addig is drukkolhatunk érte, érdemes kipróbálni, mivel a játékban jóval több potenciál volt, mint amit eddig kihoztak belőle.

3.
3.
Necreon
Nem akarom azt mondani meg megmondtam, de még bétában sem volt amikor már megmondtam :D.
2.
2.
MikelGun82
Akár multi, akár sztori, mindig vevő vagyok az újra, függetlenül attól, hogy ki csinálta, megnézem hátha... Egyszerűen 3 percet bírtam vele a betában... az ismerőseim annyit se... Nem lehet... teljesen elképzelhetetlen, hogy ez senkit sem kötött le? Ami engem magával ragad az nem a marketing, hanem az egyedi ötletek, megfogó helyszínek, zene, kidolgozottság, szórakoztatóság... Csak kifogásokat olvasok, szerintem úgy nulla, ahogy van.
1.
1.
markoci555
más játéknál is láttam már hogy a f2p-re váltás megdobta a játékosszámot, aztán még alacsonyabbra esett vissza mint előtte
ebben az esetben ez nem áll fenn, mert a 2-3 játékosról nem lehet hova esni
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...