Streaming konzollal is készül a Microsoft 2020-ra?

  • Írta: zoenn
  • 2018. július 24.
  • Pletyka
Link másolása
A jól értesült Thurott.com ezúttal is szaftos információkat szállított a legújabb Xbox-családról. A hagyományos konzol mellett egy streaming boxszal is készül a Microsoft, amely esetében a játékok futtatását egy külső szerver végzi.

Júniusban írtunk róla, hogy az E3-on bejelentett új konzoljait 2020-ban küldené a boltokba a Microsoft. A Thurott.com szerkesztője akkor utánajárt a dolognak és kiderült, rögtön két masinával készülnek a rendmondiak, így a Scarlett kódnéven futó projekt egy komplett eszközcsaládot jelent majd.

Az egyik a hagyományos next-gen konzol, a másik a Scarlett Cloud, amely egy olcsóbb, de gyengébb teljesítményű masinát takar. A Thurott legfrissebb cikkéből kiderül, hogy utóbbi gép a Microsoft közelgő játékstreaming platformjára hagyatkozik.

A konzol korlátozott mennyiségű helyi számítást végez (kontroller-input, képfeldolgozás, az ütközések észlelése), a munka oroszlánrészét a Microsoft felhője végzi, vagyis egy külső szerver segít be a játékok futtatásába. Ennek megfelelően vas azért lesz benne - nem teljesen streaming cuccról van szó -, amely ugyan növeli az eszköz árát, de még így is lényegesen olcsóbb lesz, mint a hagyományos új konzol.

A Thurott szerint a Microsoft célja az, hogy bármikor, bármilyen eszközzel hozzáférhessünk a játékokhoz. Mivel a vállalat felhőplatformja a világ minden piacán rendelkezik adatközpontokkal, ez a játék minden aspektusában csökkentheti a késleltetést; ha a Scarlett Cloud fizikailag közelebb van egy szerverhez, a kevesebb késleltetést eredményez.

Emellett minden Scarlett-játék minden Scarlett-eszközön fut, vagyis nem lesznek olyan játékok, amik csak a csúcskonzolon futnak, de a streaming boxon nem, és fordítva.

66.
66.
Fata Morgana
Micsoda féltékenységből eredő kirohanások.:)))
Komolyan kellene egy "idegcsősz" erre az oldalra, mert páciens az akad bőven:)


64.
64.
#62: A "senkinek nem kötelező" az mindig két élű fegyver.


Most gondolj bele, hogy

*két képernyőnyi szöveg*

és akkor még nem is beszéltünk konkrétan a piac többi két "nagyágyújáról", amik

*egy képernyőnyi szöveg*

és mégsem. Szóval érted.
63.
63.
Max3000
#62: Bár fogalmam sincs,hogy melyik poszt volt az,(arról még úgy sem,hogy miért ne lenne igaz amit írtam) de az igazság az,hogy bármilyen kellemesnek mondható kritika is érte a vr technológiát,egytől egyig leoltott mindenkit és maradinak tartott,egyenesen még a barlanglakó jelző is elhangzott.

Szóval de,igaz.
62.
62.
delphijos
#55: Azért ezzel kapcsolatban annyit megjegyeznék hogy ez nem igaz. A Sony VR megoldása technikailag valóban gyengébb mint a konkurencia, viszont olcsóbb is. És SENKINEK SEM KÖTEKEZŐ. És Ő azokra a kommentekre reagált, amikor valaki ( akiről a kommentje alapján én is biztos vagyok hogy sose próbálta ) használhatatlan szarnak nevezte, amire csak demók vannak. Egy szóval sem mondta hogy a technológia csúcsa, csak hogy használható, hogy sok tartalom van rá, és hogy Ő élvezi. Szó sem volt "világmegváltó innovációról".
59.
59.
LexerTheFirst
Hmmm egy kis finom platformháború :))) Nyamii

Mellesleg nem tudom honnan gondoljátok hogy ez a mostani internet sebességgel fog menni? Ki tudja? Még 2-3 év ;-) lehet már a csillogó 5G-s routerrel fogjátok nyomni, az 5G pedig már szinte teljesen laggmentes.. ezért is okádták ki
58.
58.
Sakee
#36: + Krekk kollégának is : őszintén örülök,hogy itt látok ilyen normális diskurzusokat is, ritkán írok ide,régóta jelen vagyok,de pont ezekért,mert itt mindig csak "Hater"-ek vannak. Amúgy nekem is X-em van,s pölö örülnék én is ,ha mondjuk egy őszi BF V rendesen kihasználná az X erejét,mert az van benne. Van persze szégyene is,( inkább a programkódnak) hogy ezen a gépen is egy klip felvételekor ( gondolom,mikor végez) reccenés van , s ezen a gépen is megáll egy pillanatra a kép. S bizony egy multi lövöldében nem épp a legjobb. S ezt mindig csinálja( s utána még drukkoljak annak is,hogy jól vette-e fel,mert szokott szopacs lenni az is). Na csak így tovább ,peace! ;)
44.
44.
CitromH
#5: Alapjáraton 2-3 ezer forinttal drágábbak a konzolos játékok a PChez képest. Ez régebben volt 6e is. Vagyis nem állja meg a helyét amit mondasz, sem most, sem régebben. Gondolom bölcsen a használt piacra gondolsz, de sajnos én, és a játékosok többsége nem fog várni, hogy a játék amivel MOST szeretne játszani, majd egyszer olcsóbb lesz használtan. Ennyi erővel lehet várni a steam salere is.
43.
43.
madSci
#27: "Mert One X-en szebb a grafika,"
Csak egy kiragadott gondolat. 2017 november óta elmondható, hogy szebb a multiplatform grafika az XOne X-en. Csak közben 4 éven át meg minden tesztben látszott, hogy a sima One mindenben gyengébb, mint a PS4. Ez a 4 év meglátszik az eladásokon, kétszer annyi PS4-et adtak el, mint X-et. Viszont hiába van itt az Xbox One X, jelenleg már háromszor annyi PS-t adnak el. Úgyhogy az emberek láthatóan nem úgy gondolkodnak, mint te, hanem úgy, hogy hú, b.szd meg, God of War, hú, bszd meg, Shadow of the Colossus, nézik a Detroitot a youtube-on, és játszani akarják, látják a Spiderman gameplayt, és összefut a nyál a szájukban, látják a Lat of us 2-őt, és csak pislognak. A haverjaik meg, akiknek mindegy, azokat fogják követni, akik ezek alapján döntenek a konzol mellett.
Továbbra is állítom, hogy nem a doboz és a márka adja el a konzolt, hanem a játék. Nem az új konzolt várjuk, hanem az új játékokat. Engem nem érdekel, hogy X vagy PS, van mindkettő, viszont játszani szeretek, nem bullshitet hallgatni.

42.
42.
Yami
#18: Ha Sony csinálná most ezt, még vigyorognál is tapsikálás közben. :D
41.
41.
CitromH
#39: "Véleményem szerint nem kellene mindent az internettől függővé tenni mert szar ötlet véleményem szerint"

Véleményem szerint, meg nem az. Ha olcsóbban tudsz konzolt venni (a konzolnak ugye ez a lényege, na meg az egyszerű mint a faék berendezkedés), és ugyanúgy tudsz játszani vele mint egy drágább konzollal, neadj isten még jobb minőségben is, akkor nem gondolom, hogy versenyképes lenne a drágább alternatíva. Pont ezt próbálgatja az MS.
40.
40.
CitromH
#39: Már hogyne lenne átgondolva :D Ha nincs internet (van, hogy víz vagy áram sincs ugye) akkor is ott van az adatforgalom a telefonon. Tudsz osztani wifit, ha leáll a szíved, mert nem tudsz játszani egy percig.

"internet mint olyan nem egy állandó és megfogható, biztos dolog" Omg, mutass egy szolgáltatást, ami megfogható, állandó vagy biztos :D :D
39.
39.
dvs00
Ha minden csak kibaszott streaming-ből fog állni nem lesz elegendő sávszélesség, mert már lassan a hűtő is streaming szolgáltatást nyújt. Például egy időben HBO Go-t néznek, valaki youtube-ot a tableten illetve még a gyerek Xbox-ozik az közel sem gondolom, hogy lag-mentes volna, de mi van ha elmegy az internet, vagy belassul vagy ilyenek, például a telekom meg a UPC gyakran szopatja az ügyfeleit meghibásodásokkal én bár szerencsére DIGI-s vagyok szóval nem zavar, de ilyen esetben azért el kellene gondolkodni azon, hogy az internet mint olyan nem egy állandó és megfogható, biztos dolog. Vagy vegyük a még gyakoribbat, aktuális Call of Duty játék megjelenése amikor 10 milliók cuppanak a szerverekre világszerte, a káosz és a lehalás szinte garantált, gondoljuk az Apple szerverekre egy-egy frissítés vagy az élő keynote-ok esetében amik rendre lehalnak és ott még csak nem is játékról van szó. Véleményem szerint nem kellene mindent az internettől függővé tenni mert szar ötlet véleményem szerint, pusztán azért mert a televíziózásban úgy tűnik, hogy bevált egyre szélesebb körben. Kurvára nincs ez még átgondolva.
37.
37.
Codehook1337
Amugy ez a ps xbox csak mo-n ilyen nagy vita tema... kit erdekel melyik a jobb? Ez ebbe jobb az abba... Venni kell mind kettot es tudsz jatszani mindennel. Nagyon egyszeru :)
36.
36.
kamgecam
#34: Akkor személy szerint szerencsés vagy mert pont az igényeidre van szabva a konzol és a Forza illetve a Horizon tényleg a legjobb autós címek és ha ezek érdekelnek akkor , számodra az xbox a legjobb választás. Nincs ezzel semmi gond és jó játékot Neked! Viszont nem a személyes preferenciákról beszéltem hanem objektíve a konzolok funkciójáról és hogy miben kell hogy a legjobban kiszolgálják a játékosokat. Köv. genben ha ilyen bika hardver mellet, szuper címek is jönnek a redmondiaktol, alázni fognak. Reméljük így lesz, a verseny csak jó! :)
34.
34.
Krekk
#31: Az biztos, hogy mindenképp előnyös lenne, ha több kimondottan jó (legalább 8, de inkább 9 pontos -persze a 10-ből:) ) exkluzív lenne a redmondiak gépén is. Itt még lenne hova fejlődni, bár szerintem fontos megjegyezni, hogy egy területen ők a királyok: autós játékok. Forza Horizon, Motorsport, konkrétan ezek miatt vettem anno One-t. Ezek azok, amibe annyi órát beletettem, mint egy single exbe sose.
Egyéb műfajok terén le vannak maradva, ami talán köszönhető annak, hogy az előző brandmanager teljesen idióta irányba vitte anno a One fejlesztését. Azóta lényegében egy kármentés és párhuzamosan egy fejlesztés zajlik, jelen cikk tárgy utóbbiba tartozik, az új stúdiók felvásárlása előbbibe szerintem.
Az viszont, hogy újra kiépítsék a studió hálózatot, megfelelő embereket vonzzanak magukhoz, majd ebből egy kész játék legyen, nagyon sok idő, ezt már inkább a Ps5/Scarlett generációban látjuk majd beérni.

Azt egyébként sose vitattam, hogy egy konzolnál a játékok az elsők, pusztán azt, hogy a leginkább döntő szempont az exkluzív játékok mennyisége. Én utóbbiakkal nagyon kis százalékban játszom, mivel ezek jellemzően történet orientált címek, amikre egy munkanap után már nem nagyon van erőm (és most ne egy melóst képzelj magad elé, aki 8 órában épített/hurcolkodott), amikor 1-1,5 órára leülök játszani Nálam ezért az autós címek, illetve a multiplayer játékok futnak ilyenkor. Ezek azok, amikre a leginkább emlékezni fogok 5-10 év múlva egy-egy "ex"-es felvillanó emlékkép mellett hébe-hóba.
33.
33.
kamgecam
#21: Nézd, valakit én zavarok, valakit te, emberi dolog. Ezen kár fennakadnod.:) Én örülök hogy innovatív konzolt, konzolokat adnak ki, csak annyit kérek hogy ha az ms komolyan gondolja az xbox brandet akkor innovatív játékokat is adjanak hozzá és egy szavam nem lesz.
31.
31.
kamgecam
#27: Elöször is köszönöm a kulturált érdemi válaszod. Abban egyetértünk hogy kiélezetebb versenyt szeretnék én is és abban is hogy az xboX mint hardver a legjobb. Viszont nálam a baj ott kezdődik hogy nem használják ki. Ugye a hardverhez szoftverek is kellenek, leginkább belső fejlesztésűek amik megmutatják a kraftot. Ezért hiába erősebb az X ha a konkurencia exkluzív szoftverei ami kimondottan egy bizonyos hardvere készültek, jelen esetben ps4re grafikailag szebbek bármelyik címnél ami X-en fut. Sorolhatok konkrétumokat ha akarod de ettől most kiméljük meg az arra érzékenyebbeket. Engem mint játékost, konzol játékost, kimondottan dühít az hogy az ms a legfontosabbat hanyagolta el ebben a genben: a szuper jó hardverére elfelejtettek szuper jó szoftvereket készíteni. A konzolok sosem a szolgáltatásról sem a kiegészítőkről, sem a multiplatform címekről szóltak hanem évekkel később is a játékok miatt emlékszünk jó szívvel egy egy konzolgenerációra. Sosem hallottam hogy arról beszélnének egy fórumon a gamerek hogy anno a dreamcastra milyen fasza kiegészítők jöttek vagy milyen jó hardvere volt. Nem. Arra emlékszünk hogy milyen játékokkal játszottunk rajta. Egyszerűen csak elszomorít hogy az ms a hatalmas bevételével, hihetetlen sok jó fejlesztő studiót alapíthatott volna rengeteg saját játékkal ami kimaxolja a hardveruket és akkor most ők lennének a csúcson. Hiszen a konzoloknál mindíg is a játékok voltak a prioritás, minden más utána jön. Minél diverzívebb a játék választék, minéll ütőssebb egy cím, minél jobban kimaxolja az adott hardvert annál jobb, mert a nap végén (és nem is rólad sem rólam sincs szó) a többség a játékok miatt vesz konzolt. Nem az a bajom hogy kevesebb exkluzív címük van mint a ps4nek vagy nintendonak hanem az hogy alíg van érdemleges és említésre méltó. Össze se lehet hasonlítani. Ha ennyi jót tudtak tenni szolgáltatás terén a legfontosabb dolgot a játékokat miért hanyagoljág? Megsúgom pénz. Rengeteg pénz fenntartani saját fejlesztő stúdiókat és ezt mindenáron kerülték. És ehhez páran még tapsolnak is nekik. Remélem kövi genben változtatnak az üzletpolitikájukon és lesz tökük felvállalni a kockázatott hogy belső studiókat alapítsanak. Ha így lesz én fogok a leghangosabban tapsolni nekik!
30.
30.
user101
Eddig sem allt rosszul a steam es a pc-s tarsadalom, de ha ez a ket idiota kinyirja magat vegre ( amire ms oldalrol egyre tobb hajlandosagot latok, elvegre csupa idiota vezeti a ceget evek ota) akkor vegre egy platform lesz es mindenki jatszat mindennel. Egy Szelep mind folott... :D
29.
29.
Bnecne
A Microsoft csinálta a Mixer streaming szolgáltatást ahol kevesebb mint 1 sec-es delay van(ranyomsz a kovetèsre és egyből jelez is a streamen hogy követed) igen tudom hogy ez más mint ha komplett játékot streamelne de egy kis ereje a konzol nak is lesz szóval én bizakodva várom ezt a konzolt (meg úgy is jó minőségben késes nélkül tudom nézni a mixert hogy nincs valami jó net itt falu helyen.)
28.
28.
LexerTheFirst
#10: Rendben köszi a tippet
27.
27.
Krekk
#18: Hidd el, hogy baromira nem csak az exkluzívokon múlik és hogy az Xbox tulajok nem egész nap csak könnyes szemmel nézik a Youtube-on az épp aktuális ps ex végigjátszását magukat átkozva, hogy miért az MS konzolját választották.
Ezt a generációt én egy Ps4-el kezdtem, majd jött mellé egy One is, most már az esetek 90%-ban utóbbin játszom. Mivel? Néha az exekkel (főleg Forza), de leginkább a multiplatform címekkel. Miért? Mert One X-en szebb a grafika, jobbak az online funkciók és nekem nagyon bejött a GamePass, illetve az Ea Access is. Nem beszélve az Elite controllerről.

Biztos, hogy nem mindenki gondolkodik úgy, mint én (például Te, hisz nálad csak az exek számítanak), de szerintem jól mutatja, hogy nem vagyunk egyformák.

Mint gép, mint szolgáltatás jobb az Xbox szerintem, még ha több jó exkluzív is van Playstation-re.

És nem, nem vagyok elvakult Xbox fan, mégis szerintem jó irányba tart a cég az utóbbi 1-2 évben. A következő generációban már jóval kiélezettebb versenyre számítok.
26.
26.
#25: Ja a második fele valamiért lemaradt,de voltak itt már bonyolultabb kommentek is!(Talán tőled is)Amúgy mindegy,valaki ragaszkodik a vashoz,nekem meg kényelmesebb lenne végre konzolol ill pc nélkül egy AR+stream előfizetés.
25.
25.
Ooorky
#23: Wat.
Kiakadt a retard-mérőm.
24.
24.
50Mb os nettel már alázni lehet bármelyik konzolt
23.
23.
Azt nem értem hogy akinek lövése sincs a felhő igazi erejéről nem ps now hanem a dedikált szerverek előnyéből aminek mára a Microsoftnak annyi van hogy annak megközelítése többszörösen felemésztené a Sony teljes vagyonát az miért okoskodik exekkel???
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...