Ezért késlekedik a Sony a cross-play funkciókkal

  • Írta: sirdani
  • 2018. szeptember 30.
  • Hír
Link másolása
A PlayStation-részleg vezetője szerint a cross-play funkciók engedélyezése közel sem olyan egyszerű folyamat, mint ahogyan az átlagjátékos gondolná; a technológiai bonyodalmak mellett még számtalan részletre kell odafigyelni.

A héten jelentette be a Sony, hogy PlayStation 4-en is elérhetővé teszi a cross-play lehetőséget a Fortnite esetében, mellyel kapcsolatban egyébként sok kritika érte őket, hiszen a Microsoft és a Nintendo is sokkal korábban nyitott már a konkurencia felé, mint őúk. A PlayStation Blogcast 308. részében Shawn Layden, a PlayStation-részleg nemzetközi vezetője mesélt bővebben a késés okáról.

„Ez egy olyan dolog volt, amiről tudtuk, hogy sokak akarják, sokaknak ez a vágya. És éppen ezért a lehető legjobb módon szerettük volna megvalósítani. A cross-play engedélyezése nem csak annyi, hogy megnyomunk egy gombot, és hadd szóljon. Ez egy többdimenziós tulajdonság vagy funkció.”

„Tehát meg kellett vizsgálnunk a dolgot technikai szempontból, utána pedig átnézni a partnereinkkel üzleti szempontból. Meg akartunk róla győződni, hogy ha mindezt engedélyezzük, akkor is tudunk-e megfelelő ügyfélszolgálati támogatást nyújtani. És mindemellett persze kérdés, hogy a megfelelő üzenetet küldjük-e mindezzel magunkról?”

„Mindenen végig kellett egyesével mennünk, hogy el tudjuk indítani a szolgáltatást, éppen ezért tartott hosszabb ideig, mint ahogyan azt szerettem volna. De a hosszabb idő ellenére most készen álltunk rá, hogy pár napja ne csak bejelentsük a cross-play funkciókat, de egyúttal elérhetővé is tegyük.”

Mindennek ellenére mégis lehet bennünk egy kis gyanakvás, hogy tényleg csak erről volt-e szó, nem pedig csupán üzletpolitikai megfontolásokról.

11.
11.
Back2U
#9: https://youtu.be/YnFGENJP7Ms

1:36 :D
10.
10.
zozo76hun
#7: ennel fontosabb hogy a pc-s csalo bazist nem kene a sokkal zartabb konzolos kozossegre raengedni. mert akkor aztan tenyleg a konzolos multit is hazavagja a sok csalo, nem csak a pc-t... :)
9.
9.
Őrnagy
#5: Ja, ja :D
Vagy nyilatkozhatták volna ezt is:
"Igény a crossplatformra? Még nem hallottam róla, nem figyeltem a híreket mostanában..."
:D
8.
8.
McDuff
Tehát azt mondják ezzel, hogy a összes többi gyártó, kiadó elkapkodta, de ők aztán k.rvára utánajártak ennek, azért tarott eddig, mert időtutaztak, megnézték az 5 évvel későbbi Sony helyzetét és úgy gondolták nem csorbul az imidzs...
A jó munkához idő kell...a sz.rabbhoz meg még több, szokás vót mondani.
5.
5.
Back2U
Ez most miért kellett?

Ennél még a meg nem nevezett narancssárga párt ifistái is okosabban mondják, hogy "Nem nyilatkozom"..
3.
3.
Anti4730
Nagyon jo lenne hogyha a kozeljovoben a osszes jatek tamogatna a cross platformot, igy haverokkal egy csomo jatekot tudnank nyomatni multiban
2.
2.
PaprikaJancsi
„Úgy gondoljuk, hogy mindig a Playstation a legjobb hely a játékra. Úgy hiszem, hogy a Fortnite a Plastation 4-en adja a legjobb élményt a felhasználóinknak. Az alapján döntünk, hogy mi a legjobb a felhasználónak. Mi így gondolkodunk a keresztplatformról.”
1.
1.
Létezik még valaki, aki hisz az ilyen kijelentéseknek?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...