Új vezető a Blizzard Entertainment élén

  • Írta: szlav
  • 2018. október 4.
  • Biznisz
Link másolása
Vezetőváltás történt a Blizzard háza táján. A korábbi vezérigazgató, Mike Morheim helyére a World of Warcraft producere, J. Allen Brack áll. Más új nevekkel is bővül a vállalat vezetői csapata.

Ismét változik a BlizzCon felállása, hiszen újabb komoly átszervezések zajlanak a Blizzardnál - ezúttal a ranglétra legtetején. A vállalat legfrissebb nyilatkozata szerint Mike Morheim átadja a vezetői szerepét, így J. Allen Brack lehet az irvine-i vállalat következő vezérigazgatója. Morheim az igazi nagy öregek közé tartozott, alapítótagként több mint 27 éve dolgozott a Blizzardnál, s habár a stafétát átadja, tanácsadóként továbbra is aktív marad majd. A helyére lépő J. Allen Brack sem mostanában kezdte, hiszen több mint 12 éve dolgozik a cég berkein belül, eddig pedig a World of Warcraft producereként ismerhettük a nevét. 

Bobby Kotick, az Activision Blizzard CEO-ja így jellemezte Bracket: "J. több mint 12 éven át vezette a World of Warcraft csapatát. Komoly előrelátás, kreativitás és elhivatottság szükséges ahhoz, hogy az ember több mint egy évtizeden át fenntartsa ilyen módon a játékosközösség érdeklődését. J. egy igazi inspiráló vezetői személyiség. Kétségtelen az odaadása a közösség felé, fontos számára az innováció és a minőség."

Két további régi-új névvel bővül a Blizzard vezetői gárdája. A vállalat egyik alapító tagja, Allen Adham két évvel ezelőtt csatlakozott ismét a stúdióhoz, ő és a fejlesztői csapat élén álló Ray Gresko lesznek azok, akik új széket kapnak a vezetői tanácsnál.

4.
4.
leviske
Engem csak az érdekelne, hogy ez mit jelent a WoW jövőjét illetően. 5 millió előfizető felett rohadtul korán lenne változtatni az előfizetéses rendszeren.
3.
3.
zsocc-nrg
#1: Gondolom tisztában vagy vele hogy ez soha sem fog megtörténni. Én sem szeretem hogy kismillió klienst kell használni játékokhoz de a Blizzard App még a jobbak között van, a WOW-hoz pedig elengedhetetlen, és ha valami csoda folytán jönnének is Steam-re akkor is használod kéne úgy mint a Uplay-t. Mellesleg nem mintha olyan sok játék használná bár nyilván ha nem érdekelnek a címeik akkor szükségtelen.
2.
2.
Zuzmo
#1: Ja, azt a bőven több, mint 100 millió eladott játékot is a hajukra kenhetik.
1.
1.
user101
Amíg nem jönnek Steam-re a dolgaik, mintha nem is léteznének... :)))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...