86,1 millió PlayStation 4-nél jár a Sony

  • Írta: zoenn
  • 2018. október 30.
  • Biznisz
Link másolása
A legutóbbi negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentések sorát a Sony folytatja. A hardverértékesítés ugyan lelassult, de még így is sikerült 3,9 millió PS4-et elpasszolnia a japánoknak.

Az aktuális üzleti év második negyedéve szeptember 30-án zárult, és ebben az időszakban a Sony videojátékos divíziója 27 százalékkal több profitot termelt, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Három hónap alatt 3,9 millió PS4-et passzoltak el - 300 ezerrel kevesebbet, mint 2017-ben -, így a konzol már 86,1 millió leszállított egységnél jár. A következő üzleti év végén meglehet a bűvös 100 millió.

Játékokból 75,1 millió kópia talált gazdára, ami 5,4 milliós pluszt jelent az egy évvel ezelőtti eredménynél. Az eladások 28 százaléka digitális szoftver volt, ami kevesebb az első negyedévben produkált 43 százaléknál.

A Sony nem említette a Spider-Man pontos eladási darabszámát, még mindig az első három napban elért 3,3 milliót emlegette.

A PlayStation Plus-előfizetők száma 33,9 millióról 34,3 millióra nőtt, ami nem meglepő, hiszen az év végén kerül a boltokba a multiplayer-központú címek többsége, így a Call of Duty: Black Ops 4 és a Battlefield V is.

17.
17.
Max3000
15.
15.
Marcus88
#13: Simán belefér,én is most akarok PRO-t venni.
Szerintem 2-3+1 év még benne van a gépben.
A plusz 1-et úgy értem ha kijön a PS5 attól még az első 1 vagy másfél évben még lesz a PS4-re is játék,nem vágják el egyből.
13.
13.
toriell
Meg éri varni a PS 5 re amugy ? Vagy még belefer egy PS 4 Pro ?:)
11.
11.
frankdelgado
#10: Kàr hogy nincs jàték boxra, mert tényleg jó maga a gép. Viszont igy akkor ps ex az rdr2? Vagy megjelent switch re is?
10.
10.
ollie92
#9: Ezt a generációt fölényesen nyerte a SONY, habár az XOX sokkal jobban sikerült konzol lett, de játékok nélkül sokra nem megy vele az ember. A következő generáció érdekes lesz, az is lehet, hogy a redmondiak teríteni fognak rendesen, ha már annyi stúdiót felvásároltak. MAjd eldől ki milyen gépet állít össze és mennyiért, ugyanis a PS4 jobbra sikerült és olcsóbb is volt, de ma már a sima XOS olcsóbb.
9.
9.
Marcus88
Nagyon komoly számokat produkál a sony,nagyon sok embert szereztek / állítottak át (xbox) ebben a generációban.Amit a következőben folytathatnak tovább!
Részemről ha a PS5-nél meglesznek az elvártak én már elégedett leszek és nem is kell több.Gondolok a 4K,HDR,60FPS és a visszafelé kompatibilitás.
Játékok terén nem lesznek gondok,bármelyik nagy húzócímükkel nyithatnak akár UC,GOW,Horizon,akár titkon egy TLOU3,de ez tényleg csak álom lenne,és korai.
De az említett három akkor már benne lesz a korban,simán jöhet a folytatás.
8.
8.
Vis Major
A Sony helyèben... ha màr ennyire nagy sikert arattak ebben az èràban ès zseinàlis ami a jàtèk felhozatalukat illeti ergo a jàtèk kèszìtèshez nagyon èrtenek..... mièrt nem dobnak egy nagyot ès mondjuk a ps5 bejelentèsèvel együtt bejelentik hogy letrehoztàk a jàtèkipar Warner Bross-àt? Sok studiòt felvasàrolni, sok studiòt lètrehozni..... az èvenkènti 3-4 AAA cìm garantàlva legyen...... ha ezzel elèrik hogy eladàsokban rekordokat döntsenek akkor azonnal vagy maximum 2èven belül, plusz ha a belsős studiòk pozitìvan fognak nyilatkozni mind a munka körülmènyekben, pènzben, alkotò szabadsàgaban..... onnantòl a függetlenek akarnak majd önkènt csatlakozni... XD
7.
7.
Max3000
#6: Így gondolom én is.Remaster-t ugyanúgy kiadott az ms is,meg a többi cég is A sony sem azért csinálta mert nem akarta megoldani a visszafele kompatibilitást,ha olyan könnyedén menne mint az ms-nél,akkor már a sony-nál is egy rakás ps3 multiplatform cím is helyet foglalna.
6.
6.
delphijos
Mivel készpénznek vehető hogy a PS5 is ugyanezt az architektúrát fogja továbbvinni, szerintem lesz BC. Nem védeni akarom a Sony-t, de szerintem nem a felhozott "pénzéhség" vagy mit tudom én mi miatt nincs most BC, hanem a cell-es ps3 annyira "elvadult" architektúra volt, hogy normális teljesítménnyel nem tudták megcsinálni. Nem véletlen hogy fejleszteni is rémálom volt rá, és még így is többnyire rosszabbul szerepelt a multis címeknél mint a box. Nem hiszem hogy a remake eladásokból lenne mindenkinek palotája a Sony-nál....
5.
5.
Yanez
#2: Én bármibe fogadok, hogy ezúttal nem szopatnak be, és meglesz a cucc! Máskülönben csak a PS5 gen végén szerzem be a masinát, vagy ha előbb végzek a mostani játékokkal.
4.
4.
Sir-Vival
#2: Ez viszont jogos crying&whining téma! Elfogott a hely az állványomon, és nem fogok még egyszer fizetni ugyanazért... Mondjuk ha a PS Now-t a Plusba építenék minimális emeléssel, úgy jó lenne..
3.
3.
frankdelgado
#2: Ha ezt megoldjàk és kàvédaràlót sem tesznek bele, még én is meggondolom....
2.
2.
crytek
Ps5-el az a tendencia kezdődjön inkább hogy vigye a ps4-es cuccokat..Érdekes az agyonsajnált ms megtudta oldani...
1.
1.
Yanez
Még lesz eladási hullám, amikor megjelenik a TLoU2 meg a Death Stranding. Talán a Ghost of Tsushima is ad majd egy löketet. A 100 milliót biztosan túllépik. Nekünk pedig játékosoknak ez azért jó, mert ekkora siker után nagy az esélye annak, hogy a PS5-el fog folytatódni ez a tendencia. Hajrá!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...