Átcsúszott 2019-re a The Elder Scrolls: Blades

  • Írta: szlav
  • 2018. november 30.
  • Csúszás
Az idei E3 során bemutatott The Elder Scrolls: Blades az eredeti tervek szerint még idén mobilkészülékekre költöztette volna a Bethesda nagysikerű RPG-sorozatát. A megjelenésre viszont már csak a jövő évben számítsunk.

Ha egy olyan AAA-cím mobiljáték-spinoffjára vagytok kíváncsiak, amelyet nem fütyültek ki egyből a színpadon, akkor ne keresgéljetek tovább, elég csupán visszatekinteni a Bethesda idei E3-as bemutatójára. Itt mutatták be ugyanis a The Elder Scrolls: Bladest, amely a széria dungeon crawler-elemeit a legapróbb képernyőkre költözteti.

Azóta persze többször is láthattuk mozgás közben a saját kategóriájához mérten egészen remeknek tűnő játékot, de ez nem azt jelenti, hogy annak a teljes verziója már most készen álljon a hivatalos megjelenésre. A franchise hivatalos Twitterén érkezett a hír, miszerint az eredetileg 2018 év végére beígért cím 2019 elején lát majd napvilágot iOS- és Android-készülékeken. A PC-s változatról nem esett szó, így lehetséges, hogy ez a verzió csupán a későbbiekben érkezik majd. Kár érte, hiszen a stúdió elmondása szerint a platformok közti crossplay lenne a Blades egyik legnagyobb erőssége.

5.
silkgoat
#4: Nanana! Az aknakereső tök jó!!! ;)
4.
CSOI
#3: Technikai értelemben most is *játszható* fos76... gyakorlati értelemben meg halottnak a csók mert mire olyan szintre hoznák, hogy ne egy kör aknakeresőzés szintjén legyen a játékélmény, addigra még azt a maradék enbert se fogja érdekelni akik habzó szájjal védték...

Amit a következő hónapokban / fél évben fognak csinálni a 76 körül az maximum pr tűzoltás lesz. Külömben úgy fognak járni mint az EA részvények (juli 13. 149$ értek nov 23. már csak 82$-t)

Valszeg betesdáék kiadnak 3 fizetősre tervezet dlc-t ingyért majd hagyják meghalni az egészet...
3.
TolokocsisIsBack
#2: Azt a szart már sem élő, sem holt nem képes kijavítani. Max játszható lesz évek múlva, mint a NMS.
2.
Batman
A bethesda rákapcsolt minden élő és holt embert, hogy javítsák az előző szarjukat.
1.
ARTURUS22
De jó tegnap iratkoztam fel rá...... "remek"
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...