Nagyot fog durranni a Microsoft idei E3-as show-ja

  • Írta: sirdani
  • 2019. január 27.
  • Hír
Link másolása
Phil Spencer a Sony távolmaradásától függetlenül ugyanolyan nagy show-t ígér az idei E3-ra, mint amit a korábbi évek során már megszokhattunk. Sőt jó hír, hogy az Xbox mellett nagyobb teret kap majd a PC, igaz, az már kevésbé, hogy a mobil is.

„Nyilvánvaló, hogy az ősz során akadtak fontosabb hírek az E3-ról, melyek kapcsán belső egyeztetésekre volt szükségünk, hogy 'nagyban kéne nyomnunk? Esetleg inkább spórolhatnánk némi pénzt? Tudod… mit jelent mindez ránk nézve?'" - idézte fel Phil Spencer a váratlanul érkező hírekkel kapcsolatos döntés nehézségét, mely szerint a Sony teljes mértékben kihagyja az E3-at, így semmilyen PlayStation-játékkal vagy újdonsággal nem fogunk találkozni majd a konferencián.

Természetesen azonban nem csak ez határozza meg a Microsoft és az E3 viszonyát. „Azt mondtuk, 'nem, mi megyünk, és tesszük a dolgunkat.' Menni fogunk és ezzel együtt ugyanolyan hatalmas lesz az E3-as előadásunk, mint szokott.” Kiderült többek közt az is, hogy a Microsoft az E3-on nem csak az Xbox-rajongókra fog koncentrálni, hanem a PC-s és mobilos közönség felé is az eddigieknél nagyobb mértékben fog nyitni. Ugyan a vállalat továbbra is a konzolos játékokban látja a jövőt, ám a PC-s és mobilos játékosokkal is komoly hosszútávú terveik vannak.

A témával kapcsolatban az alábbi linken érhető el Phil Spencer és Major Nelson beszélgetése, mely során az E3 mellett szó esik az Xbox Game Pass jövőjéről, illetve arról, hogy milyen az élet a Microsoft kötelékében.

153.
153.
delphijos
#152: "Ezt viszont sehogy nem hiszem el."

Ahogy gondolod. Én aztán nem foglak győzködni.
152.
152.
Max3000
#148: "De konzolon nincs "választás". Minden egyes eladott szoftver példány közvetlen bevétel. Nem a hardveren van a haszon. "


Én ezt elhiszem és tudom is.Azt is elhiszem neked,hogy a pc játékok után egy kanyit nem kér az ms.Azt azonban már nekem senki nem tuszkolja le a torkomon,hogy

" Windows-ra bárki fejleszthet programot, azért nem kell licenszdíjat fizetni. "

Ezt viszont sehogy nem hiszem el.Ez azért összetettebb annál még így laikus fejjel is,hogy bárki meggazdagodhat a windows-ból "büntetlenül"....
148.
148.
delphijos
#143: Hát, pedig így van. MacOS-en, és akár Linux-on ( legyen Suse , vagy Red Hat , azok fizetősek ) az applikációk futtatásáért nem kérnek licensz díjat. Azokat amiknek a telepítőjét leszeded valahonnan, nem tartja karban sem semmi. ( Szigorúan nézve nem is tudják hogy feltetted , azt se hogy a fejlesztő hány példányt adott el ) Ha a programnak van saját update rendszere, akkor az. A STORE MÁR EGÉSZ MÁS. Nem véletlen hogy az MS erőltette a "windows ökoszisztéma" "UWP" dolgokat. És olyan Windows verziót amin csak store van. Ha UWP appod van, és a store-on keresztül terjeszted, akkor azért már ugyanúgy szedik a sápot. (Ahogy az Apple is) De egyelőre az asztali rendszerek nem zártak, amit nem a store-ból telepítesz, abból egy fillért nem látnak KÖZVETLENÜL. A közvetett haszon meg:
- fizetős az OS
- ott vannak rajta a saját szolgáltatásai, potenciális vásárló vagy
- a "nagy" fejlesztők" meg biztos vesznek igénybe valamilyen támogatási szolgáltatást ( ha mást nem MSDN előfizetést )
- és biztos kismillió összefonódás a hw gyártókkal

Kb. ennyi. De konzolon nincs "választás". Minden egyes eladott szoftver példány közvetlen bevétel. Nem a hardveren van a haszon.
147.
147.
Ooorky
146.
146.
Max3000
#144: + egy korábbi kommentben meg is említettem,hogy a játékrészleg csak egy falat az üzletükben.
145.
145.
Max3000
#144: Ne haragudj,de ha nem érted miről van szó,akkor legalább vedd a fáradságot,hogy vissza olvasol.Nem felhasználói oldalról van szó.(röviden tömören)
144.
144.
Ooorky
#143: Üdvözöllek a pc világában.
Itt az a profit, hogy otthol, az iskolában, utazáskor az ő rendszerüket használod ezért a munkahelyeden is elvárod, hogy az legyen, ami nem kevés pénzbe kerül a cégnek. Ehhez képest a játékok utáni bevétel semmiség.
143.
143.
Max3000
#140: " Windows-ra bárki fejleszthet programot, azért nem kell licenszdíjat fizetni. "

Ne haragudj,de számomra ez kicsit gyanús.nem tudom pontosan honnan tudod ezt,de ez olyan,mintha az udvarodon vernének sátrat az árusok.Elképzelhetetlennek tartom,hogy mindenféle megállapodás nélkül csak úgy fejlesztgetnek programokat windows-ra,profitálnak belőle,majd semmit nem kell az ms felé benyújtani.
134.
134.
frankdelgado
#133: Na végre világbéke, meg szeressük egymást...semmi áncsártidezés, meg nincs rá játék, meg bukott konzol? Ne má gec ne kezdjünk már elbuzulni....
133.
133.
kamgecam
#132: Ennyi. Erről beszélünk, Az a problémás itt pár emberke számára hogy nem látják be az exkluzív címek jelentőségét. Nem arról van szó melyik a jobb hanem arról hogy a prioritás mindig is a játékok maradnak, a jó játékok. Te vagy rá az élő példa aki inkább az xbox brandet preferálja mégis a játékok miatt vettél egy ps4et, azért mert elsősorban játszani akarsz. Valószinű nem vettél volna ha nem lenne rá annyi elismert ex. Pl xboxot én is vennék ha érdekelnének az autós játékok de nem. Ezért örülnék ha diverzívebb lenne a választék xboxon saját fejlesztésekből, mert különben maga a gép nagyon fain! Így viszont maradt a switch mert nem akartam lemaradni a Zelda BotW-ról, Bayonetta-2ről, Mario Odyssey-ről, Suprer Smash Brosról stb.
132.
132.
WeatherNeo
Nekem van ps4 most vettem karácsony elött csak a sony saját fejlesztésű játéka miatt!Mellette kb 10 éve xbox tulaj vagyok semmi problémát nem okoz mert a multi címeket meg onex tolom mert azon néznek ki a legjobban!Nem is értem miért kell egyik vagy másik konzolt ócsárolni vagy a tulajdonosát fikázni!Hát nem mindegy melyik gépből adnak el többet a lényeg hogy jó játékokat csináljanak nekünk gamereknek!ÜDVÖZLETTEL egy 41 éves gamertől!
126.
126.
Fata Morgana
#114: Bakter ezen felsírtam hangosan!:():::::::::::
Kettő mondatban az igazság, nem semmi!
123.
123.
delphijos
#121: Mondjuk azt nem tudom hogy az MS mekkora bevételre számíthat mobil fronton és honnan. Gyakorlatilag a mobilos jelenléte megszűnt. Nem tudom a befektetőknek mit lehetne mondani hogy most majd mi változik mobil fronton.
122.
122.
Marcus88
#108: Csak ezzel,hogy össze olvasztotta a kettőt,nincs sok értelme a boxnak,konzoleladásokban bukik sokat.
Mert ha nekem van PC és mellé vennék egy konzolt akkor nem is kérdés,hogy ps4 a választás.
Igen ezzel a játékok jobban fogynak,mert veszik pc-re,de a konzolok amiket előállítottak,meg a raktárakban állnak.
A szolgáltatások amik boxra vannak,csak akkor hoznak pénzt,ha előtte a gamer konzolt vesz,utána vesz rá gold-ot és a többit stb stb...
120.
120.
delphijos
#106: Teljesen nyilvánvaló hogy egy exluzív játék nem fog eladási rekordokat dönteni. Ez alól modjuk kivétel a Nintendo. ( De még ott is a legtöbb vásárló - a tulajok fele - letöltötte a Fortnite-ot. ) Irreális elvárás is lenne hogy mondjuk ps-en 90M gép mellett majd egy GOW vagy Spiderman fog tarolni. Vagy hogy ONE-on majd a Forza-t veszik a legtöbben. Másrészt a Te példád se tejesen általános, hogy mondkét konzol van otthon. Az ex címek nem robbantanak bankot, és nem is feltétlen akkora durranás mindegyik. A hasznuk ott van, hogy ha a Sony-nál a 90M-ból csak 10M VALAMELYIK ex miatt döntött a platform mellett, már elérték a céljukat az exek. Ettől kezdve 10M plusz potenciális Fifa, COD, stb... vásárló a platformon. És minden eladott játék pénzt hoz. Ugyanez igaz a Box-nál is. Ha csak 5M konzolt vettek a Forza, FH miatt, ugyanez a helyzet. Én se állítom hogy minden egyes vásárló csak és kizárólag az exkluzív játékok alaján dönt. De ha csak 10-15% igen, már hasznuk van.... Fifa-ból konzolon 5-ből hármat PS-re adnak el. És ez már igenis számít.

Ja, és amúgy én ugyanúgy vagyok mint Te, van "minden", és a multi címeket mind ONE X-en játszom. De a nagy többség azért nem veszi meg mindkét konzolt.
117.
117.
Anti4730
Az igaz, hogy a sonynak vannak jo single player exei, viszont multiplayer az szinte egyetlen egy sem. Kitolod a megabrutal god of wart mondjuk max haromszor, aztan tobbet soha elo nem veszed max evek mulva. Xbox exeknek szinte az osszesnek fasza multiplayer resze is van, gears 4 multijat meg most is jatszom.
114.
114.
frankdelgado
ÚÚÚÚÚÚ Ms hír és már 100+ hozzászólás. Az vótmá, h nincs rá játék? PS exeket felsorolta már valaki? Majd lesz időm elolvasgatom a magvas gondolatokat...
109.
109.
delphijos
"Az ms a windowsra megjelenő játékok után kap zsetont,(pc xbox mobil) ez meg már bőven több mint amit a sony zsebel be a ps4 után."

Ez azért nem igaz. Közvetve ( Windows eladások, a saját store, szolgáltatások , stb... ) érdekeltek a PC gaming-ban. De a megjelenő játékokért Windows-ra nincs olyan licensz díj mint konzolon.
108.
108.
godach
Úr isten. Nem hiszem el, hogy egyeseknek tényleg mindent a szájába kell rágni.
(Miért jönne ki a Sony egy asztali OS-el?)

Nem fog kijönni, és más sem merne próbálkozni vele. Csupán arra a példára akartam hivatkozni (hogy ha lenne) és külön gyártanának PS és SonyOS exkluzívokat, akkor annak mi a fene értelme lenne.?

Mert most az esetek 90 százalékában, azt várjátok az MS-től hogy házon belül konkurenciát csináljon. Mára a PC-sek is megveszik a játékokat, igen kiemelkedő számban. Nincs szükségük egy konzolos védelemre, de lehetőséget adnak arra, hogy azon told amin szereted.

Ha driverekkel szeretsz mókolni, ott a PC. Ha nem, akkor ott a box.
De az, hogy mégis hogy gondoljátok hogy saját/azonos os alatt nem fogják kiadni a címeket, érthetetlen számomra. Hülyék lennének nem több felületen árulni.
106.
106.
Krekk
Látom, megint dübörög a téma, hogy a PS exek milyen fontosak. Valóban jó játékok lettek, ezt nem kell és nem is lehet letagadni, ez tény.
Abban már inkább van kivetnivaló, hogy csak ez számít és pusztán a ps exek léte miatt a PS4 a guru, aki mást vesz, az barom.
A nép, nagy általánosságban nem az exet veszi (lehet mondani, hogy x és y igen, de a teljes képet kell nézni, a nagyobb pénz is abban van). Az, hogy kritikailag hogy teljesít egy játék, a vásárlókat nem mindig hatja meg. GoW év játéka, mégis Spider-Man-ből több, mint kétszer annyi ment el. (és ezek a számok még labdába sem rúgnak az aktuális fifa, cod, bf mellett)
Ezekkel az exekkel (már aki megveszi) játszunk pár hetet (mivel széles tömegnek újrajátszahatósági értéke nem nagyon van, tekitnve, hogy single gamek), aztán vissza a multiplatform játékokhoz.

Saját példámon látom, hogy a teljes évre nézve, mennyire súlytanok az exek. Mindkét oldalon, hisz azért az MS a király egy ex kategóriában, amit mindenki elfelejt: autós játékok. A Forza Motorsport-ok és Horizon-ok zseniálisak, személy szerint nem is értem a Sony-t, hogy ezt a frontot hogy tudták így elbukni, amikor ennek a kategóriának ők voltak a királyai.
Visszatérve a saját példára: mindhárom konzol megvan, a legtöbbet pedig az MS gépe fut. Ps4-en csak exeket játszom vagy ha olyat adtak plus-ba, ami érdekel. Switch szintén csak exek.
Xbox-on pedig a többi és köszönöm szépen jól elvagyok így. Van egy jobb online rendszer (a beépített játékos társ kereső a "Looking for group" egyszerűen zseniális), egy EA Access, Game Pass, nekem ennyi kell az egész évre nézve. Ha a három gépből csak egyet tarthatnék meg, látva, az az Xbox-om lenne. Mert hiába jók a PS exek (mert azok), egész évre nézve csepp a tengerben az a szórakozás, amit adnak a multiplatformos (nálam főleg multiplayer) játékok mellett.
103.
103.
shatterhand
Sony n MXem tart kulon konferenciat. Attol meg a többi kiadó promozhatja a ps4re készülő jatekat.
Igy pontos
100.
100.
Fata Morgana
#99: Nagy valószínűséggel az fog történni amit felvázoltál, kíváncsi vagyok mi lesz a reakció a fanok részéről.
99.
99.
godach
Egy kérdés jutott most eszembe. Ha a Sony most bejelentene egy operációs rendszert de kijelentené hogy innentől fele annyi ex fog jönni, mert ugyebár az energiaforrás nem változik DE exkluzívan jön továbbra is a játékok nagy része, de Külön PS5-re és PS Oprendszerre is, akkor az mennyire tetszene itt a nagytudású, csak a Sony embereknek?
97.
97.
Huf93
Lassan kimerül ez a téma már :D
Váltsatok szerintem itt van pár javaslat :
Iphone vs Samsung
Pepsi vs Coca
Audi vs Merci Vs BMW
És ha ezen is túl vagytok marad az Élet értelme ...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...