Jön az új Titanfall, NFS és Plants vs. Zombies

  • Írta: zoenn
  • 2019. február 6.
  • Biznisz
Link másolása
Megérkezett az Electronic Arts legutóbbi pénzügyi negyedévét taglaló jelentés. A cég bevételei alulmúlták a várakozásokat, de a kiadó mégis bizakodva tekint a jövőbe, hiszen a nagy frencsájzok egytől-egyig új részt kapnak.

A 2019-es pénzügyi év harmadik negyedévében az EA 1,289 milliárd dolláros bevételt ért el, amely elmarad a várt 1,375 milliárd dollártól. A digitális eladásokból 908 millió dollár jött össze a december 31-én véget ért intervallumban, amely magasabb a tavalyi év hasonló időszakában elért 780 millióhoz képest. A kiadó üzemi nyeresége végül 262 millió dollár lett.

Maga a kiadó vezérigazgatója, Andrew Wilson is bevallotta, hogy nehéz negyedéven vannak túl, hiszen nem teljesítették az elvárásokat. A jövőben ezért igyekeznek a vállalat erősségeire fókuszálni.

A sikertelenség részben a Battlefield V csúszásának tudható be, amiből az említett időszakban 7,3 millió egység talált gazdára, ami szintén kevesebb a vártnál. Az EA szerint az is gond volt, hogy a single kampányra túl sok erőforrást fordítottak a multi (na meg a battle royale) helyett.

A FIFA 19 20 millió eladott kópiája is kevesebb, mint amennyi a FIFA 18-ból kelt el tavaly ilyenkor (úgy 3 millióval).

Ennek ellenére bizakodva néznek a jövőbe, hiszen bíznak az Apex Legends és az Anthem sikerében. Ősszel pedig új résszel bővül a Plants vs. Zombies és Need for Speed, valamint a sportjátékaik is. Az sem mellékes, hogy a Star Wars Jedi: Fallen Order is 2019 végén érkezik.

A Respawnnak tervei vannak a Titanfall-frencsájzzal is, amelynek az univerzumon kívül nem sok köze lesz az Apex Legendshez, nem is lesz ingyenes, viszont csavar egyet az eddig ismert formulán. Kíváncsian várjuk!

27.
27.
Anti4730
Uj need for speedet alig varom, imadom a sorozatot, a payback is kurva jo volt szerintem, meg mindig az egyetlen igazi arcade autoverseny plusz rendorok. Forza is arkad, de ott megis a kanyarokban nagyon le kell fekezni meg szepen kell menni azert, a need for speed meg ezt a full arcade vonalat koveti, mint peldaul a blur. Mondhat barki akarmit, az igazi arcade autos jatekok teljesen kihaltak, ilyenek jottek az utobbi egy evben hogy onrush pff. Szoval lehet szidni a need for speed sorozatot, de meg mindig a legjobb full arcade autosverseny sztem.
22.
22.
ollie92
#20: Ha követnéd a gamer jutbobosokat, tudhatnád, hogy AKA ART is BF tartalommal foglalkozik, persze nem JackFrags szinten, de neki is tele a fasza a sok hibával.
20.
20.
Batman
#16: Mert valami noname fax csinált videót a játékról, te meg készpénznek veszed.. mondd, kamu oldalak alá nem kommentelsz facen?
17.
17.
RangerFox
#6: olvass kicsit utána ennek :)
15.
15.
PaprikaJancsi
Egy Garden Warfare-nak nagyon tudnék örülni.
14.
14.
Max3000
#6: Miért kell hülyeségeket írni,ha létezik már a google?Biztos azért tart a 4.résznél is a gow,mert sikertelenek az eladások.Asszem 7 millió példány kelt el(lehet több) ami már több mint 400 millió dollár bevétel.Ha 200 milliós költségvetésű játék lenne(talán a gta 5 ekörül mozog) akkor is jól jártak volna.

12.
12.
ollie92
"A sikertelenség részben a Battlefield V csúszásának tudható be, amiből az említett időszakban 7,3 millió egység talált gazdára, ami szintén kevesebb a vártnál. Az EA szerint az is gond volt, hogy a single kampányra túl sok erőforrást fordítottak a multi helyett."

A nagy lófaszt ! A pocsék PR, erőltetett PC a játékosokat tanulatlanoknak nevezni na és persze azt mondani, hogy akkor ne vegyétek meg.Amúgy meg az egész játék még mindig egy tartalmatlan bugos alpha verzió. 2 hónappal a megjelenés után.
11.
11.
Mr.Dead
Ide azt az új Titanfallt
Amúgy megleptek, a második buktája után jó ideig nem vártam új részt
10.
10.
tundrish
Az EA mehet a...
Amit a Star Wars kapcsán művelnek már azért is szívlapát járna, pedig még van pár bájos húzásuk.
9.
9.
NathanDrake
"Maga a kiadó vezérigazgatója, Andrew Wilson is bevallotta, hogy nehéz negyedéven vannak túl, hiszen nem teljesítették az elvárásokat" Talán nem kellett volna elkaszálni az összes Star Wars játékokat!!! Csak vennék már el tőlük a jogokat.
7.
7.
shatterhand
Csak beugrott a resi2. Na az tényleg lehet nyereséges.
6.
6.
shatterhand
#3: Melyik single player termel bevételt? Gow tuti nem. Spiederman..kinézem mert kur.asok ment el belőle. Detroit...hát ez necces. Pár millió példány fedezi 4-5éves játékfejlesztés költségét?
Mi van még ami only single és tényleg bevételt is ad? Csak mert a sony pl a gép miatt vállalja ezek költségeit. De egy EA-nak muszáj nyereségre koncentrálnia.
3.
3.
crytek
"Az EA szerint az is gond volt, hogy a single kampányra túl sok erőforrást fordítottak a multi helyett."
Aha ..érdekes mod más cégek a fénykorukat élik az ONLY single player játékaival... Ezek a barmok nagyon de nagyon rosszul vannak bekötve...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...