10 millió felett jár a Horizon: Zero Dawn

  • Írta: szlav
  • 2019. március 1.
  • Biznisz
Link másolása
Második születésnapját ünnepli a Horizon: Zero Dawn, ennek apropóján pedig a Guerrilla Games néhány érdekes adatot és kulisszák mögötti információt osztott meg a nagyvilággal.

Tegnap ünnepelte második születésnapján a PlayStation 4 egyik legnagyszerűbb exkluzívja, a Horizon: Zero Dawn. A Guerrilla Games igazán büszke lehet a fejlesztésére, hiszen Aloy kalandja mára több mint 10 millió példányban kelt el világszerte. Az évfordulót és a jókora mérföldkövet megünnepelvén a csapat a PlayStation blogján meg is osztott néhány egészen érdekes infómorzsát a játék fejlesztéséről.

Tudtátok például, hogy a Horizon játékmenetének fejlesztése már 2010-ben megkezdődött? Ekkor a csapat nagy része még az egy évre rá megjelenő Killzone 3-on dolgozott, ez pedig meg is látszik az első felvételeken. Aloy modellje ugyanis ekkor még nem létezett, így a Killzone 3 egyik pilótájával helyettesítették a fiatal vadászt. A programozók ekkor még valószínűleg el sem képzelhették, hogy miként fest majd a játék főszereplője, egészen addig, amíg a párbeszédekért felelős Jochen Willemsen egy influenzás szabadnapján meg nem látta a tévében Hannah Hoekstra holland színésznőt.

Az első ellenfélre sem ismernénk rá egykönnyen, hiszen a Thunderjaw prototípusa leginkább egy játékdinóra hasonlított, mintsem egy félelmetes gépszörnyetegre. Ahogy azt a képeken is láthatjuk, a fejlesztők különféle színes négyzetekkel jelölték a lény testének eltérő darabjait, az ebből adódó végeredmény pedig egészen aranyosan fest. Persze volt olyan szörny is, amely végül a vágólistán maradt - egy ilyen monstrumot megtalálhatunk a Killzone: Shadow Fallban, csak éppen egy dekoratív hologram formájában.

A hanghatásokért felelős csapat is elég kreatív módon végezte a munkáját és sokat merítettek a való életből. A csecsemőként feltűnő Aloy hangját például egyenesen a fő hangdizájner újszülött lánya szolgáltatta, de ennél talán jóval meglepőbb, hogy néhány gépszörny hangját valódi állatok adták. Gondoltátok volna, hogy a Watcherek jellegzetes hangjában van egy kis csivavaugatás is? Néha azonban egészen pepecselős munka várt a zajokért felelős csapatra. Csak a játékban megjelenő madárhangokhoz több mint 750 hangfájlt kellett kiválogatniuk, melyből végül csupán 30-at használtak fel.

48.
48.
Fata Morgana
#7: A haverod hülyeséget mondott csak szólok, nem nehezebb mint a DS aki ezt mondja az nem tolta NG+ ban én NG+6-ig szoktam tolni a DS-t egy 100-120 közötti karakterrel csak annyit mondok van kihívás nem kicsi az enemy-k élete nem nagyobb talán de akkorát sebeznek mint az állat.
Nagyon mókás viszont mikor, valaki betámad NG+6-ban bedobok egy "giant seed"-et és figyelem hogy 1-2 alap enemy 1-2 ütésből kinyírja a szerencsétlent.
Eleve butaság a DS-hez hasonlítani, mivel a GoW4-ben talán 1-2 igazi boss-harc van a többi csak kisebb nagyobb ellenfél de semmi extra.
45.
45.
frankdelgado
#42: Voltam Békéscsabán a gamer pub-ban, pár órát csapattam a GOW al. Még a hatása alatt állok. Majd elmúlik.... :)
42.
42.
Marcus88
#38: Végre kezd neked is megjönni az eszed,én örülök neki!
39.
39.
#14: Ennyire nem lehet szar az életed már XD

Amúgy no offense, csak magas labda volt.
38.
38.
frankdelgado
Robotdínók! Ps ex, tehát csak annyit tudok mondani:minőségi.
26.
26.
Kolompár Tarzan
Fasznak nem adják ki ezeket a mocsok jó játékokat PC-re. Legalább adnák el a portolási jogot valakinek rengeteg pénzért és ők megcsinálnák.

Vagy írjanak már egy tisztességes PS4 emulátort.
24.
24.
ghost90soldier
#5: Neked lehet bármilyen a cikk mégis az anthemet szidod alatta ez már nálad hobbi lett vagy fizetnek érte ?
21.
21.
godach
Én pont most töltöm, ismerősök nyaggatására. Tegnap, (büszkén jelentem) meglett életem első ps Platinája a Far Cry Primal személyében így most nekiugorhatok végre ennek.
20.
20.
Back2U
#11: Hát inkább erre menjenek el az uniós pénzek, mint királyunk hívására, szóval támogatlak.
19.
19.
madSci
#15: Az utóbbi évek legegyedibb harcrendszere számodra a legrosszabb volt? Ez fura, mert szerintem sok hibát fel lehet róni a játéknak, de a harcrendszere 10 pontos, iszonyúan kreatív, sokrétű, rengeteg lehetőséget nyújtó, taktikus, nem csak a lősz, mész típus.
Nem lehet, hogy túl nehéz volt neked?
18.
18.
shatterhand
Nem fogott meg. Par orat toltam, semmit nem ereztem kizbe, csak untam magam. Azota se inditottam ujra. Utoljara a Bf3-4 sztorija volt ennyire untatott nalam. Ettől meg biztos jo, csak nekem nem jön be.
16.
16.
Darksiders84
Ha a folytatást az új gépre csinálják már és remélem nem kapkodják el csak úgy összehányva hogy legyen valami akkor addig lehet mégegyszer neki állok ennek a nagyszerű kalandnak mert tényleg nagy élmény.
15.
15.
SLi
szerintem a harcrendszer az egyik legrosszabb amivel valaha a dolgom volt, minden más nagyon tetszett, de már már játszhatatlan volt, nekem legalábbis
14.
14.
laquitto
Életem egyik legjobb játéka, top3-ban bérelt helye van.
11.
11.
xuhilir
#8: Szerintem "Szent ÉN mindenkibekaphatjamertjobbantudoménszartamazeiffeltornyotkurvaöntudatosvagyok." lehető legfélrevezetőbb tévút. Én legszívesebben egy St. Metacritics templomot emelnék, ahol közösen érezhetnénk komplex és összetett érzelmeket egy hosszú orgia közepette, miközben a St. Metaciritcs zsoltárokat olvasunk fel közösen ;)
9.
9.
Back2U
#6: A stílusod ugyanolyan mint frankdelgadonak.
8.
8.
kamgecam
#6: Két véglet: Szt Sajtó és Másokvéleményeafontos, vagy Szent ÉN mindenkibekaphatjamertjobbantudoménszartamazeiffeltornyotkurvaöntudatosvagyok. Mindkettő tévút.
5.
5.
kamgecam
Helyes! Megérdemli! Inkább ezeket vegyék az emberek mint a grindelős szarokat és akkor lesz jövője a játékiparnak! Remélem a Metro Exodus-ból is több fog fogyni mint az Anthem féle langyos-szar játékokból.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...