Hivatalosan is véget ért a PlayStation Vita gyártása

  • Írta: sirdani
  • 2019. március 4.
  • Gyászhír
Link másolása
A Sony a tegnapi nap során az egész világon leállította a kézikonzol gyártási munkálatait. Az eredetileg a Nintendo 3DS riválisának szánt konzolból összesen megközelítőleg 16,1 millió példány talált gazdára.

Az eredeti PlayStation Vita PCH-1000 kódnévvel 2011. december 17-én rajtolt el Japánban, majd némi késéssel 2012 februárjában Észak-Amerikában és Európában is megjelent. Az eszköz 2013-ban átesett egy alapos újratervezési folyamaton, melynek köszönhetően nem csak némileg vékonyabb méreteket öltött, de a korábbi OLED-képernyőt is LCD-re cserélték a PCH-2000-es modellben.

Shawn Layden, a Sony Interactive Entertainmemnt fejese még 2017-ben azt nyilatkozta, hogy „a Vita egyszerűen nem szólított meg elegendő embert a közönségből, és ezáltal a fejlesztői közösség sem állt be mögé, ami miatt a közönség sem tudott tovább nőni, és így egy gyors negatív spirál-hatásba keveredett.”

Ez egyébként tökéletesen össze is foglalja a PlayStation Vita történetét, hiszen a remek adottságokkal felvértezett konzolt mindig is nagyra törő ígéretek vették körül; az első években olyan exkluzív címek jelentek meg rá, mint az Uncharted: Golden Abyss vagy a Soul Sacrifice, illetve saját Call of Duty- és Killzone-epizóddal is rendelkezett. A probléma azonban az volt, hogy az ütősebb címek mindegyike az első évek során érkezett, és miután a készülék nem váltotta be a Sony elvárásait, a nagyobb stúdiók kihátráltak a fejlesztésből.

Persze ígéreteket mindig kaptunk, mely szerint még rengeteg nagyobb durranásnak kellett volna érkezni a kézikonzolra, ám érezni lehetett, hogy az AAA-s projektek helyett az indie alkotások kezdték el átvenni a főszerepet, és bár igaz, hogy a PS Vitára szinte mindegyik E3-on érkeztek újabb és újabb bejelentések, viszont egyre biztosabb volt, hogy a sorsa meg van pecsételve.

A tegnapi napon pedig ez meg is történt. A tavalyi Tokyo Game Shown bejelentett döntés értelmében Japán után immár az egész világon leállították az eszköz gyártását. A 2011-től piacra dobott PlayStation Vita összesen 16,1 millió példány eladását élte meg.

21.
21.
arctech
2012 februárban, tehát 7 éve jelent meg itthon a Vita. Első vásárlók között voltam, előrendeltem és még a bőr pénztárca is megvan, amit az első rendelők grátisz kaptak a géphez. Első években sorra jelentek meg hozzá a jobbnál jobb alkalmazások. Játékban örültem volna egy Gran Turismo-nak, de csak a 2009es PSP változat átirata lett rá elérhető. Az első évben minden jól indult.... Facebook, Skype, Youtube. Majd szépen mindet visszavett a Sony. Youtube videokat már böngészőből is alig játssza, skype réges-rég megszűnt. Már évek óta csak játékra használható a gép. Internet böngészője siralmas, még a Hirkeresőt sem tudom normálisan megnyitni. Aztán ott volt a Vita TV ami eleve a touchscreen és egyéb szenzorok hiánya miatt,csak olyan játékokat tudott futtatni,amik joystickkal is elmentek. Szóval így utólag ugyanolyan csalódott vagyok, mint amikor 2007 ben előként vettem PS3 60GB os gépet házi Linux multimédia egységnek, majd egyszer csak egy 2010-es frissítés után eltűnt a dual boot, minden mentéssel, beállítással telepített Linux-al együtt. Sony telefonom nem volt, de fórumokon olvasni, hogy a csúcskategóriás készülékek támogatása is igen gyorsan kifullad. A Sony csak a mainsstream dolgokat tolja előre. Ha valami nem megy, igen gyorsan magára hagyják legyen a konzol, telefon, fényképező.
20.
20.
frankdelgado
#19: Prohardveren van még topikja, de pangás van.
19.
19.
mustang74
Van még olyan magyar közösség ahol foglalkoznak PSP-vel/PS Vitával mint anno a PSP Hungary?
18.
18.
frankdelgado
#17: Semmivel nem tudnának meggyőzni, h ne tört gépet vegyek. Ezek a nowarez majmok, _akik szerint a warezolás lopás - meg pláne. Nagykonzolon eszembe sem jutna, mert ott nem mondanék le a szolgáltatásokrol.
17.
17.
logic5
Ennyi álszent embert... Mintha ti még életetekben nem játszottatok volna tört játékkal... Istenem...
16.
16.
Cell4
#13: A Vitán, a PS3-hoz hasonlóan, a multihoz nem kell a Plus tagság. Egyébként 1-2 címnél még biztosan megy a multi, csak kérdés, hogy talál-e annyi játékost abban az időszakban, amikor te játszani akarsz!

HMoody!
Köszönöm! :)
15.
15.
HMoody
#11: De az legalabb magyarul volt. En az egyik Sly Coopert vettem meg es arra nem szuletett magyar forditas. Viszont az angol sincs benne, hanem csak a regio tobbi nyelve. Es a Sony szepen mossa kezeit, nincs refund.
14.
14.
HMoody
#12: Teljesen jogos, amit irsz es tisztaban vagyok ezzel. Es koszonom, hogy ragalmazas helyett, te normalisan beszalltal a temaba. A magyar forumozas szegyene, hogy mar ezt kell kulon megkoszonni, mert az olyan ocsarlo kommentek az atlagosak, ahol egy ilyen temat felhozva es velemenytformalva egybol letolvajoznak.
Es igen, valojaban nem is azt mondtam, hogy nincs joga a Sonynak ehhez a viselkedeshez, csak azt kritizalom, hogy ez nem korrekt. A tobbit mar te elmondtad. Minden szavad ugy igaz, ahogy irtad. Szamomra nagy elmeny volt regi Commodore, Atari, PS1-es jatekokat nyomni a Vitan es egyik se volt lopas. De ertheto amit elmondasz.
13.
13.
frankdelgado
Valami miatt érdemes a ps pluszra előfizetni, ha nincs ps ed? , van még multi a vitán?
12.
12.
Cell4
#10: Őszinte leszek: nem tudom, hogy az exploit futtatásával egész pontosan milyen lehetőségek nyílnak meg, csak kicsit ha a gyártó szemszögéből próbálom most nézni a dolgokat, de ettől függetlenül maximálisan egyet értek veled.

Szerintem azért lépnek fel ilyen keményen még most is ezek ellen a kiskapuk ellen, mert rendben, hogy te csak arra használnád a rootolást, hogy amúgy legacy címeket és egyéb külsős alkalmazásokat futtass a Vitádon, de lehet, hogy más meg pont arra használná, hogy a Vitás játékokat pörgesse így ki, letorrentezve.
Ez pedig a $ony szempontjából egy érthető reakció, mert oké, hogy a Vita, mint hardver gyártása immáron megszűnt, de a Vita, mint szolgáltatás, továbbra is megy. Igen, tudom, hogy nincs PS Plus, de Store még ugyanúgy van. Ugyanúgy tudsz venni onnan játékokat, amikből a $ony pénzt lát. Ha egy Henkaku-val vagy ehhez hasonló módszerrel te kijátszod ezt a módszert, akkor sajnos érthető, hogy ezt a gyártó úgy fogja fel, hogy nem rendeltetésszerű használattal megkárosítod őt és ez ellen ő fellép.
Plusz, gondolom technikailag sem egy nagy kunszt befoltozni azt a kiskaput, amivel az exploit megnyitható és a frissítést onnantól fogva mandantory-vá tenni.

"Csakhat ugye, mikor elofizettem 12 honap pluszra, akkor nem volt rola szo, hogy pl Vitara nem jon tobb havi jatek. "

Pedig de, volt róla szó, méghozzá pont 1 éve, mikor a márciusi Plus-os címeket jelentették be:
https://blog.us.playstation.com/2018/02/28/ps-plus-games-for-march-additional-service-changes/

Ettől függetlenül mint írtam, ne érts félre, mert én veled értek egyet, csak sajnos mint mindig, most is a pénz körül forog minden. Még úgy is, hogy gondolom a $ony már nem sok bevételt lát a Vitából.
11.
11.
Ooorky
#10: Én anno a Mount & Blade díszdobozos kiadásával jártam így, minden létező nyelven fel lehetett telepíteni a játékot (magyar, lengyel, román...) csak angolul nem, úgyhogy warez-olhattam le a telepítőt hozzá.
8.
8.
HMoody
#7: Igy is be lehet mutatkozni, hogy egy taho vagy. Fingod sincs, ki vagyok, mit csinalok, sehol nem irtam, hogy lopok es meg utalni se utaltam ra, de te nagyon tudod! Ki kell abranditsalak: valoszinuleg az utobbi par evben tobb penzt toltam legalis szorakoztatoiparba bele, mint itt a legtobben, de te biztosan tudod, hogy lopok, mert az erto olvasas mar nehezedre esne. Ugyes vagy, biztos jol erezted magad ettol a megnyilvanulastol es hogy jol odamondhattal valakinek nevtelenul. Magyar forum szinvonal. :(
7.
7.
zimonyini
#6: Így is meg lehet magyarázni, hogy lopsz...
3.
3.
HMoody
A hir azert verlazito, mert az eszkoz a mai napig jo es egy rootolas utan nagyon sokmindent lehet rajta futtatni. De mikozben a gyartast is leallitjak, folyamatosan adnak ki updateket egy cellal: a letezo toreseket ellehetetleniteni. Tehat aki megvette, az kapja be a Sony szerint.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...