Folytatást kap a Sniper Elite-sorozat

  • Írta: Shifty
  • 2019. március 15.
  • Bejelentés
Link másolása
Nem elég, hogy pár napja lebukott a Sniper Elite V2 felújított kiadása, de most azt is bejelentette a sorozatot jegyző Rebellion, hogy összesen négy különböző Sniper Elite-játékon is dolgoznak.

Jason Kingsley, a Rebellion elnöke egy fejlesztői videóban számolt be a csapat Sniper Elite-sorozattal kapcsolatos jövőbeli terveiről. Ebből nemcsak az derült ki, hogy a Sniper Elite V2 kap felújított kiadást, de az is, hogy így a stúdió legalább négy Sniper Elite-játékon dolgozik.

Ebből az egyik egy biztos folytatás, ami a sorozatot szövi tovább. Lényegében semmi sem derült ki erről az epizódról, csak annyi, hogy már dolgoznak rajta, de mivel terveik szerint csak 2020-ban fogják bemutatni, nagyon a fejlesztés elején járhatnak.

Kingsley hivatalosan is megerősítette, hogy készül a Sniper Elite 3: Ultimate Edition, ami Nintendo Switchre jelenik majd meg. A csomag a 2014-ben bemutatott alapjáték mellett a később megjelent összes letölthető bővítményt is tartalmazni fogja, ráadásul lesz benne lokális és online többjátékos mód is. Várhatóan még idén a boltokba tudja küldeni a stúdió.

Végezetül pedig bemutatkozott a Sniper Elite VR, ami nem valamelyik korábbi rész feldolgozása lesz, hanem egy teljesen új élmény.

A negyedik készülő játék pedig a már említett Sniper Elite V2 Remaster, ami néhány újdonság mellett felújított grafikával, 4K- és HDR-támogatással, valamint a korábbi DLC-kkel megpakolva debütál majd.

9.
9.
crytek
#8: És ha egymás egymás mellé teszed az 1-2-3 GW-t eszméletlen hogy fejlődött.
Kíváncsi leszek a 4-be mit hoznak be nagyon várom már. De csak miután bundlezták végre a 3-at az még nincs a repertoáromba
8.
8.
Max3000
A sniper ghost warriornak még az első része is veri mindegyik elite-t számomra.Lehet vannak hibák abban is,sőt...De fényévekkel szórakoztatóbb is.
2.
2.
Őrnagy
Ismét Hitler a főgonosz?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...