Ősszel mobilra költözik a Gwent

  • Írta: szlav
  • 2019. március 27.
  • Bejelentés
Link másolása
Egy évvel a hivatalos megjelenése után iOS- és Android-eszközökre is ellátogat majd a The Witcher-univerzum remek kártyajátéka, a Gwent. Ezzel együtt mobilos támogatást kaphat a GOG Galaxy is.

A CD Projekt RED boszorkánykonyháján szép csendben toldozgatják-foltozgatják a Gwentet, így az hamarosan végre mobileszközökre is ellátogathat. Pontos dátumot egyelőre nem kaptunk, de az őszi időszakot célozták meg a lengyelek - először iOS-es készülékeken, később pedig Androidon várható majd a megjelenés.

Igazán különleges az a karrierív, amit a The Witcher III kocsmai kártyajátéka maga mögött tudhat. Nem elég, hogy standalone online játékká forrta ki magát, tavaly ősszel a fejlesztők egy külön egyjátékos mellékágat is felépítettek rá, teletűzdelve nagyszerű RPG-elemekkel.

Maga a Gwent persze arányaiban nem kavart akkora hullámokat, mint néhány egyéb vetélytársa, de a játékosok tanúsíthatják: egy igazán kiváló CCG-ről van szó. Azt se feledjük, hogy a Hearthstone is akkor ért el igazán gigászi sikereket, miután azt kidobták hordozható eszközökre! Reméljük, így lesz ez a Gwent esetében is.

Ráadásul igen izgalmas napokat él meg a játék, hiszen épp holnap jelenik majd meg a játék első kiegészítője, a Crimson Curse, amely 100 új lappal egészíti ki a kollekciót. Ha tehát eddig kimaradt volna a The Witcher-kártyajáték, vagy pihenőre tettétek egy időre, akkor érdemes lesz mostanában visszatérni hozzá.

3.
3.
mephi
Jelenleg a játékos létszám folyamatosan emelkedik, jönnek vissza a régi játékosok és streamerek. A játék rettentően sokat fejlődött a HC bejövetele óta, és bizony rengeteg újítás fog jönni a jövőben, ebből csak a mobilon való megjelenés az egyik szelet.
2.
2.
Szelenas
Szerintem a homecoming-rerelease kicsit elrontotta azért, addig totál jó volt
1.
1.
Cloudbreaker
Szerintem feleslegesen túltolták..
Rengeteg órát töltöttem kártyázással a Witcher 3-ban, és ott élvezetes, taktikus és követhető volt.
A Thronebreaker kusza, kaotikus és a sztoriszál se hiányzott bele.
Kb ott vannak ahogy a Square túltolta a Triple Triadot mobilon!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...