Rune - mégsem lesz Early Access

  • Írta: szlav
  • 2019. április 21.
  • Hír
A Human Head Games által készített Rune körül tavaly ősz óta akkora lett az érdeklődés, hogy a fejlesztőcsapat már nem kényszerül rá arra, hogy egy Early Access-verzióval támogassák a játékot. A végleges változat idén érkezik.

A 2000-ben megjelent Rune idén végre valódi folytatást kaphat, ugyanezzel a névvel. Először két évvel ezelőtt hallottunk az akkor még Rune: Ragnarök néven futó projektről, ám az azóta eltelt idő alatt a játék sokat változott, így végül elhagyták az alcímet. A viking mitológiára épülő akció-szerepjáték a korábbi tervek szerint idén kapott volna Early Access-változatot, de úgy néz ki, hogy nem lesz ilyesmire szükség.

A Human Head Games csapata Twitteren jelentette be, hogy a nagy érdeklődésnek hála sikerült a vártnál több pénzt szerezniük a fejlesztéshez. Ennek nyomán úgy döntöttek, hogy kihagyják a korábban szükségesnek ítélt korai hozzáféréses fázist, helyette pedig a végleges, 1.0-s verzióra koncentrálnak, amelyet büszkén adhatnak bármely játékos kezébe.

Az üzenetben megemlítették továbbá azt is, hogy a megjelenés után a csapat újabb tartalmi frissítésekkel igyekszik majd életben tartani a játékot. Ezek után tehát már csak a fix premierdátumra kell várnunk, amit a csapat a nagyon közeli jövőben nyilvánosságra is hoz majd.

19.
Mondi21
#7: Vannak sebek amik nem gyógyulnak. Sajnálom
18.
kryszisz
#17: Hát, humble-re szerencsére nem szorulok rá, mikor 15£-ra le volt akciózva tavaly nekem már bőven megérte, ha te azt mondod, hogy egy GTA valaha is humble-ben lehet, elhiszem, te értesz hozzá. De szerintem egy GTA 5 3k-ért is nagyon jó vétel.
17.
crytek
#16: Nem ismered te a játékipart és az árakat :)
Már az elég lesz ha a Humble Haviba ott lesz mikor jön majd a GTA 5 már akkor is ingyen lesz nekem...
16.
kryszisz
#12: GTA-t 800-ért te szerintem a büdös életbe nem fogsz venni. PS store-on a PS2-es(!) 3,VC,SA részek a legnagyobb akciók alkalmával sem mennek 3-4£ alá, ami így is úgy is egy 1000-es felett van akárhogy nézem. És akkor 15+ éves játékokról beszélünk. Nem bunkóságból mondom vagy ilyesmi, de 800 ft-os GTA V-re nemhogy évekig, de inkább évtizedekig ne várj még.
15.
crytek
#14: "crytek meg nem tudom mit szólsz be, 1 te úgy se vennéd" Ebből az jön le csak az mondhat bármit aki megveszi.
Aztán ebből gondoltam te mindent egyből megveszel hogy joggal beszélhess róla :)

"de mostantól ugrom is át inkább a neved" Na végre egy jó hír is mára
14.
markoci555
#5: te magadnak generálod a hülyeséget?
nem is tudom minek válaszolok egy trollnak...
de ki mondta hogy csak akkor mondhatsz valamit a játékról ha teljes áron vetted?
ki mondta hogy én bétázok 20ezerért?
te jó ég, eddig is egy kis f***nak hittelek, de mostantól ugrom is át inkább a neved
13.
Neotechtr
#12: Nem biztos, 800 Ft-ért fogják dobálni, elvégre ott van hozzá az Online is.
12.
crytek
#10: Na akkor már csak olyan 3800at kell csökkennie és vetem is rá magam. Én tudok várni.

11.
Ultimate
#7: "amikor kijött a GTA5. Nem elég, hogy alsó hangon volt egy ötlettelen, full üres, kibaszott szar játék, de olyan szinten játszhatatlanul bugos volt, "

Te már megint nem szedted be a gyógyszereidet....
10.
Nyarlako
#8: 4500 forint PCre mert tudtommal azon játszol, az egyik webáruházban éppen.
Ha ez is drága az már szarrágás ne is haragudj.
9.
kryszisz
#7: Hát, ha ott is ilyen szép szavakkal fejezted ki a véleményed ne igazán csodálkozz, hogy ment a ban. Csodálkozz inkább azon, hogy ide leírtad és még itt vagy, máshol ez nem lenne lehetséges.
8.
crytek
#7: GTA 5 á de tolnám már de még nem volt emberi ára :)
7.
Neotechtr
#5: Haha, ez igaz. Emlékszem, amikor kijött a GTA5. Nem elég, hogy alsó hangon volt egy ötlettelen, full üres, kibaszott szar játék, de olyan szinten játszhatatlanul bugos volt, hogy esetenként meg sem jelent alattad az autó, amibe beszálltál, aztán a levegőben ülő nigger karaktered elsüllyedt az országúton menet közben és kiírta az a fos, hogy Wasted. Aztán amikor rá szerettem volna mutatni, hogy ennél még az is jobb, ha beleszarsz a fürdőkádba és a haveroddal ketten pöckölgetitek egymásnak, akkor meg jött az ember (meg az emberek), hogy 10 pontos GOTY a holmi és én csak egy hater vagyok és nem mellesleg hülye, meg még buzi is. Rendesen ott kampányoltak páran, hogy csak az mondhat véleményt, aki megvette a játékot. Utána meg az volt az elmebetegekkel, hogy csak az írhasson, aki megvette és végig is vitte, a többit törölje a moderátor. Erre jött ott is a Playstation-ös moderátor, aztán kimoderált engem is, meg a többieket is, csak azok a vélemények maradtak meg, amik dicsérték a játékot.
6.
Nyarlako
#5: Konzolon is megvan ugyanez nyugi.
5.
crytek
#2: Ez mekkora tévhit hogy csak az mondhat bármit a játékokról aki teljes árat fizet érte.. Mit szívtál kéne havernak?

Igen a pc arról szól évek óta hogy minden készen jön ki hagyjuk már ezt. Amikor 0 day 20-30+ GB-os patchek jönnek. Tudod ma a játékok hol vannak kész? Fejben a többit majd hozzáteszik javítják hónapok alatt..
De te csak bétázzál 20 ezerért nem szólok bele...még biztatlak is HAJRÁ!
4.
robertvetro
Remélem ps4-en is tiszteletét teszi! Az első részt rongyosra játszottam. Rohadt jó hangulata volt!
3.
Nyarlako
#2: Azt majd csak akkor jelenthetjük ki mikor kint van. Ritka ma ami tényleg normálisan jelenik meg.
2.
markoci555
ki kéne cserélni a 2018-at 2019-re a keresőben meg ilyesmiknél
crytek meg nem tudom mit szólsz be, 1 te úgy se vennéd, 2 normálisan adják ki a játékot, készen, mit kell azon tesztelni
1.
crytek
Minek adják olcsóbban? Igazuk van. Az emberek teljes áron is szeretnek teszterek lenni :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...