Microsoft: kevesebb konzol, de több bevétel

  • Írta: zoenn
  • 2019. április 29.
  • Biznisz
Link másolása
A redmondi konzolgyártó közzétette a harmadik üzleti negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését, melyből kiderült, hogy bár a konzolok eladásai visszaestek tavalyhoz képest, a játékokból mégis több pénz folyt be.

A legutóbbi negyedévben az Xbox-konzolok eladásai 33 százalékkal estek vissza a tavalyi év hasonló időszakához képest, ami betudható annak, hogy az aktuális generáció végén járunk, rengeteg a pletyka a nextgen gépekről, érthető, hogy lankad a vásárlói kedv.

A Microsoftnak azonban nincs oka aggódni, hiszen a játékbevételek 5 százalékkal növekedtek, köszönhetően az erős third-party címeknek és az előfizetéseknek. Az Xbox Live havi aktív felhasználói száma 63 millió volt, azaz 7 százalékkal több, mint 2018-ban. Összességében a játékdivízió 2,36 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, ami 112 millió dolláros növekedést jelent.

A vállalat az idei E3-on leplezi le jövőképét: a Project xCloud biztosan szerepet kap, s talán az új Xboxról is lehull a lepel.

Nem árt tudni, hogy a Sony is hasonló lassulásról számolt be a konzoleladásokat tekintve.

56.
56.
Falcon
A ms nek arra kellene rágyúrni hogy a startot ne szúrjak el a mostani generációt a gyenge hardver és a kinekt ráerőltetése az emberekre tartalom nélkül kijöt egy kacattal túlárázva de az x box x egy igazi műremek csak későn jött
50.
50.
delphijos
#47: Ha a cégnél nem HP "őrület" lenne, akkor egy Surface-ra én is beneveznék. Van egy mini IPad-em ( ebook olvasás, stb... ) és a céges laptop mellé már nem lenne értelme ennyi pénzt adni érte. Amit nem értek, hogy az MS hw-k híresen jók ( ölni tudnék egy eredeti natural keyboard-ért ) hogy a Microsoft Band pl. hogy a fenébe sikerül ennyire vacakra.
48.
48.
#46: Ma is használok 950xl-t elég sok mindenre!
Az is megelőzte a korát mégis lehúzták mert Microsoft.
46.
46.
ADMlN
#40: Na igen, az igazi szégyenfolt amit a Satnya Nudli művelt a Windows Phone-nal. Nem mondom, hogy Balmer idejében átütően sikeres lett volna, de legalább egy kompetens rendszer vot, egy apró, de stabilan növekvő felhasználói bázissal.
44.
44.
Ooorky
#39: Anno mikor Bill Gates bemutatta az első TabletPC-t kiröhögték....
43.
43.
#35: Jól írta!Milliárd!
Pár milliót egy jól menő családi épitkezési vállalkozás is hoz :)
41.
41.
#40: Meg ezért!

Dörzsölgetheti a kezét a Microsoft az Android vitathatatlan piaci sikereit látva, mert bármilyen meglepő is, az eredmények igazi haszonélvezője nem is annyira a Google, mint a redmondi cég – írja az Index, az IT Cafe cikkére hivatkozva.
Hogy miként kerül a csizma az asztalra? Hogyan juthat a Microsoft több bevételhez az Android révén, mint saját okostelefonos operációs rendszere, a Windows Phone 7 eladásaiból? Nos, a sajátos helyzet annak köszönhető, hogy a szabadalombitorlási perektől tartva egyre több gyártó fizet licencdíjat a Microsoftnak az Androidban felhasznált szabadalmai után.
2011-és cikk!Egyébként csak a mobilkamerára válaszként.
40.
40.
delphijos
#28: Igen, ami FAT filerendszert kezel, abból megy az MS-nek. Jól megy a szekér. Amúgy nem a konzol üzlet ami kicsit belerondít a dologba. De az hogy a mobil eszközök (telefonok, viselhető eszközök) üzletből teljesen kivonultak, azért később visszaüthet.
39.
39.
#36: Így van!De ugye amit ebben a generációban is elakartak hozni mindenki előtt,akkor leugatták őket.Most meg
állva tapsolnak a Google nek (10,7Tf)
Pletyik szerint a nextgen 4+ meg felhő ill 12+
Az volt a hiba,hogy túl korán akarták behozni a technológiat,de úgy néz ki nekik volt igazuk.Aztán lehet,hogy csak a Googlenak is felesleges milliárdjai vannak és így próbálja elszórni a pénzt az helyett,hogy singlene játékokat fejlesztene mert az a jövő!
38.
38.
Őrnagy
#31: Igen, az előző Playstation kontroller volt.
:)
37.
37.
tsulok
#33: Nem arról akarok vitázni, hogy melyik cég sikeresebb, mert az elég egyértelmű. Arra akartam rámutatni, hogy a Sony nem csak a PS-ből áll. A PS a Sony-nak csak kb az ötöde, van még elektronika, zene/film/sorozat gyártás forgalmazás, a pénzügyi szektorban is ott vannak.
36.
36.
Ooorky
#33: Felhőből ömlik befele is a pénz a Onedrive és Azure előfizetőktől, pl. némi bütyköléssel már PC-s játékokat is lehet onnan stream-elni bármire.
35.
35.
crytek
#32: Jó lesz az milliónak is... :)
34.
34.
godach
Valaki emlegette temetéssel együtt az xboxot a múltkor, mivel felére esett az eladások száma. 50% esés, bukás. Ez eddig oké.
160m ps2 után a felét árulták a ps3ból. Mégis felállt.
Én nem akarok belefolyni mert csak felbosszantom magam, de venni kell egy konzolt és kipróbálni. N64-ből szintén 33millió fogyott míg wii-ből a három szorosa.
Szóval lehet itt még bármi, csak jó irányba kell menni.
33.
33.
#32: Ez nem ilyen egyszerű,mivel a kiadásokat is kell nézni!És a Microsoft igen csak többszörösét fektette be pl évről évre pl a felhő technológia kiépítésébe mint a Sony bármi másba.Szóval bizonyára a kiadásai is jóval magasabbak voltak a Sonyénál,de ennek ellenére nyereségesek.
28.
28.
#15 Az a helyzet,hogy a Microsoftnak még az Android is pénzt hoz!Ennyit erről!
A különböző szabadalmakról,"kissebb védett dolgokról,Nasa,Haditechnikai,Kutatás fejlesztési,Orvostudomány stbstb"nem is beszélve!
16.
16.
frankdelgado
#10: Á szerintem annyit eladtak biztosan. Ügyesek ezek. Várom a köv. gen-t, melyik gép lesz az erősebb, de ha minden igaz, megint boxot kell venni elsődlegesen....
14.
14.
crytek
#10: " Összességében a játékdivízió 2,36 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, ami 112 millió dolláros növekedést jelent." Sírni se fognak az is biztos :) Mondtam én nem a konzol eladásban van a zseton..ezt csak a félkegyelműek gondolják
13.
13.
Gondolom,ha,lett volna 1,5 milliárd psp vagy ps3 felhasználó pl akkor a Sony sem hagyná parlagon őket!
12.
12.
#10: Több mint másfél milliárd windows felhasználó,több mint 122millió csak a Minecraftból ami folyamatos bevételt hoz ráadásul és igen a box is szép hasznokat termel!Szóval köszönik szépen,megvannak örömükben:)
Ezért is engedhetik meg maguknak a stúdió felvásárlásokat a több féle konzolt,dedikált szervereket stb.
11.
11.
kopic
10.
10.
kopic
A 40 milla konzollal biztos ugralnak oromukben, ja nem...
1.
1.
Őrnagy
Na, már kezdtem aggódni értük.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...