110 millió eladott példánynál jár a GTA V

  • Írta: Shifty
  • 2019. május 14.
  • Biznisz
A Take-Two is megtartotta teljes üzleti évének beszámolóját, ahol nem csak az derült ki, hogy óriásit ment a kiadó, hanem az is, hogy még mindig piszkosul sokan veszik a Grand Theft Auto ötödik felvonását.

A befektetőknek tartott konferencián a Take-Two Interactive bejelentette, hogy remek üzleti évet zártak. A teljes bevételük 2,67 milliárd dollár volt, ami 49 százalékos emelkedés az előző évhez képest, ráadásul ebből a nettó profit 333,84 millió dollár, ami 92 százalékos növekedés. A végeredményből a negyedik negyedév vastagon kivette a maga részét, a bevétel ugyanis az utolsó pár hónapban 539,01 millió dollár volt, ami 20 százalékos ugrást jelent. A nettó profit itt 56,83 millió dollár lett, ami 37 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttihez képest.

Szó esett a játékokról is, így kiderült, hogy a Red Dead Redemption folytatásából eddig 24 millió egységet szállítottak le, igaz, az utolsó negyedévben mindössze egymillióval tudták csak növelni ezt a végösszeget. A kiadó elnöke, Strauss Zelnick a Red Dead Online-ról is beszélt picit. Mint mondta, hamarosan lezárják a bétafázist és rengeteg új tartalmat is elérhetővé tesznek, ráadásul minden az elképzeléseik és a tervezett ütemterv szerint halad.

A kiadó többi játéka is remekül teljesített. Az NBA 2K19-ből 9 millió darabot szállítottak eddig le, ami nagyjából megegyezik az előző rész eredményeivel. A vásárlók "visszatérő" költései azonban megugrottak, a negyedik negyedévben 79 százalékkal, a teljes üzleti évre levetítve pedig 45 százalékkal.

Szerencsére a kiadó a Civilization VI és annak kiegészítőjének, a Gathering Stormnak az eladásaival is elégedett, ahogy a Grand Theft Auto V is még mindig elképesztően népszerű, így a játék már 110 millió eladott példánynál jár. A Borderlands-sorozat is jól áll, jelenleg 43 millió eladott darabszámnál tart, amiből csak a Borderlands második része 20 millió példánnyal veszi ki a részét. Mint kiderült, havonta több mint egymillió játékos még mindig játszik is a második résszel.

A következő pénzügyi év elvárásait 2,7 és 2,8 milliárd dollár közé lőtte be a kiadó, amiből a jövedelemadók megfizetése előtti eredményt 447 és 481 millió dollár közé várják. Többek között olyan játékoktól várja a kiadó a további növekedést, mint a Borderlands 3, a The Outer Worlds, az NBA 2K20, a WWE 2K20 és az Ancestors: The Humankind Odyssey.

10.
DarkLord
Én ps4-en tolom néha az online (manapság, régen toltam sokat) ott nem volt probléma az online dologgal, hamar indít mindent.
9.
Juha
#7: Nálam gép bekapcs, gta indít, pisiszünet, gta online indít, cigiszünet.
Ha kiemelt versenyre/küldetésre kattintok, akkor cigi-kaka-cigi kombó is belefér, mert valahogy mindig van egy szerencsétlen, aki nem tud csatlakozni.
8.
logic5
#1: :D :D Meg ez ugye nem sztím.... Nem is fogja. Az oridzsin xar, az epic xar, az ms sztór xar. Ismerjük a felfogását :D
7.
Zuzmo
#5: Való igaz, hogy általában baromi sokáig tölt, amikor belépsz az online-ba PC-n, de gondolom konzolon se lehet sokkal jobb.
6.
Kawada
#5: Mondjuk ez a social club rendszer tényleg belépő kellene legyen a hágai Nemzetközi Bíróságra.
5.
Chinlee
en is megvettem sajnos 4e ftert, de tizedet sem eri mert sosem lep be, allando szerver hibak, orokke toltes. inkabb ncore a single player reszhez.
4.
RangerFox
#3: Meg vagy te veszve, az több mint 1 euró....
3.
Nyarlako
#1: Majd ha emberi ára lesz! 7500 a legtöbb helyen, egy játék sem ér többet mint 390 forint.
2.
Kawada
#1: Hülye vagy? Még vagy 15 EUR. Abból pontosan 2491 játékot vesz a következő 15 évben.
1.
DarkLord
És crytek még nem vette meg!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...