Weiss és Benioff készítik a következő Star Warst

  • Írta: szlav
  • 2019. május 15.
  • Cooltúra
A The Rise of Skywalker után három évre megpihennek a Csillagok háborúja univerzumában játszódó mozifilmek. Azt viszont már elkönyvelhetjük, hogy a 2022-es felvonást a Game of Thrones alkotói írják majd.

A Disney nemrég felvázolta az elkövetkezendő néhány évet érő ütemtervét, amely alapján kiderült, hogy az idén karácsonykor érkező kilencedik Star Wars-epizód után 2022-ig pihentetik majd a franchise-t, utána pedig csupán kétévente jelentkeznek újabb mozifilmekkel. Ezek nyomán persze sok kérdés felmerül - kérdések, amelyekre valószínűleg még évekig nem kapunk választ. Azt viszont már most megtudhatjuk, hogy a Star Wars-filmek következő fejezetét a Weiss és Benioff-féle projekt nyitja majd.

Bob Iger, a Disney CEO-ja egy üzleti hívás során hintette el az első részleteket arról, hogy merre halad majd a Csillagok háborúja univerzuma a Skywalker kora után. A történettel, vagy a settinggel kapcsolatban persze továbbra is csak találgathatunk, de az már biztosnak tűnik, hogy az első filmért a Trónok harca-tévésorozat készítői, D.B. Weiss és David Benioff felelnek. Már korábban is hallottunk híreket afelől, hogy az egyik jövőbeli mozis projektet ők viszik majd, de az csupán most derült ki, hogy ők nyitják meg az új trilógiát követő Star Wars-filmek következő fejezetét.

Mi már alig várjuk, hogy mi fog kisülni ezekből, de 2022 év vége azért mégis elég messzinek tűnik. Szomorkodni azonban így sem lesz okunk, hiszen a három éven átívelő üresjáratot átszelhetjük majd a Disney+ élőszereplős sorozataival. A The Mandalorian már idén novemberben elénk kerül majd, ezt pedig a Cassian Andorra fókuszáló széria követi. Bob Iger szerint egy harmadik sorozat is elstartol még 2022 előtt, erről azonban még nem sokat árultak el.

52.
B-Shaggy
#50: AoTC után sem mondtuk, túléljük majd. A két balfaszról meg csak annyit, hogy nem egy nagy rendezőnek voltak orbitálisan szar filmjei, teljesen más IPben, kreatív szabadsággal, és elég idővel meglátjuk mit hoznak ki magukból.
51.
kopic
#30: Ezek tenyleg erthetetlen dolgok az 5. reszben, viszont meg igy is az evad eddigi legjobbja nalam. Az elso 2 reszt folosleges figyelembe venni a 3.resz tortenesei miatt. A 4. egy kalap fhos a 3. Ep egyutt.

Amugy ajanlom figyelmetekbe Wun-Wun csatornajat, kibeszeloben azert mindig egyetertek vele sok mindenben.
50.
kopic
#48: Bar mar a 7.resz utan is mondhatjuk azt, hogy RIP SW....
49.
kopic
#11: Hat pont hogy az 5.resze volt korrekt, a 3. epizoddal lett a GoT hiteltelen es logikatlan.

#23: Azert volt ennyi a nagy tel, mert az Ejkiraly meghalt. Gondolom, hogy ha Derest elpusztitja, akkor lett volna egesz Westerosban tel, mivel magaval hozna, hogy ugy mondjam.
En ennek a forgatokonyvnek udtam volna orulni:

SPOILER!!!!!!!!!


Deresi csatat (aminek vedelme egetveroen xarul lett kitalalva, 0 logikaval) par fobb szereplo tuleli (Deny, Ostoba Janos, Jaime pl.), elmenekulnek a Vas szigetekre, Bela meghoditja Kings Landinget, ahogyan azt Deny viziojaban is lathattuk. Innen nem tom hogyan lehetne folytatni tovabb, talan hogy a megmaradt emberek megkuzdenek Belaval es Jon legyozne őt vagy valami.
48.
kopic
Akkor vegleg RIP SW...
Ez a 2 kokler elbaxta az egesz GoT sorozatot a 8.evaddal...
47.
Ultimate
#46: Harington is...ha egy szóval kéne jellemezned a 8-ik évadot mi lenne az...:)
Persze rávicceskedik, ahogy a többiek is mert nyíltan nem mondhatják ki hogy szar....
46.
Ultimate
#45: Bronn ugye kicsit segítgette de folyamatosan cikizte, nyilván nem csak ebből áll egy lovag de azért ha te jobbkezes vagy és mondjuk jobb kézzel kanalazod a levest, próbáld ki bal kézzel..:D Ezzel volt szerintem a legkisebb gond, a fő gond inkább az hogy két jókora szúrást kihordott lábon majd szusszant egyet - visszatöltődött az életereje - és ment tovább..:D

Egyébként itt egy nagyon jó kis videó arról hogy maguknak a szereplőknek is mi a véleménye erről az évadról....Azért az elég gáz mikor egy színész sem tud őszintén pozitívan nyilatkozni a filmről amiben játszik,hát még ha konkrétan ki is cikizi a saját karakterét is. Dinklage jól oda is szúr az éjkirályos kriptába bújós jelenetnek..:D
https://www.youtube.com/watch?v=EA7UQOYskas&feature=youtu.be&fbclid=IwAR0zfLq2Vc49uLWxpQntD78GxgXIlo-cQbwZqPXZSeXShZvnOyxTIfXZj6s
45.
SLi
#43: Hát ha winterfellt túlélte akkor csak nem olyan ügyetlen a másik keze sem, meg egy lovag azért nem csak a kardforgató kezéből áll, de mindegy, ez lehet csak nekem volt zavaró, de szerintem akkor is elég fantázia szegény megoldás volt
44.
Nyarlako
#43: A végére visszanőtt neki.
43.
Ultimate
#41: Egészen addig míg volt kardforgató keze ugye...
42.
B-Shaggy
#37: Nagyobb szerep a varjaknak Királyvárban
Arya és Tywin beszélgetései szerintem, meg sokak szerint a 2. évad legjobb jelenetei voltak.
A legtöbb nem POV könyv karakter beszélgetése szerintem rohadt jól működött nagyon is sokáig. Varys és Littlefinger iszonyat jól volt megírva, emlékszem amikor még arról mentek az elmélkedések hogy igazából mindenki úgy táncol ahogy ők fütyülnek. Tyrelleknél is Margaery és Olenna iszonyat okosan voltak megírva, a könyvben az ő beszélgetéseikbe nem sokat látunk bele. Az előbb említett 2 cselszövő mellett ők voltak a másik nagy játékosok akiket élvezet volt nézni. De lehetne még Bronn, Jorah Mormont aki kínos pedofilból fan favorit lett, Robert és Cersei 1. évados beszélgetéseik.
White Walkerek. Jól vannak a Mások a könyvekben kezelve azzal hogy ritkán esik róluk szó, de végig érzed a fenyegetésüket, de a sorozatban sokkal királyabb hogy vannak vezéreik, kimondottan egy királyuk, aki emberből lett létrehozva, hogy az emberektől megvédje az Erdő Gyerekeit. Egészen a mostani évad 3. részéig baromi jól kezelték ezt a rejtélyes, megállíthatatlan figurát. A kapcsolatát a 3 Eyed Ravennel és hogy el akarja törölni az embereket az utolsó emlékig. Arról ne beszéljünk hogy a 3. részbe mi történt, még mindig nem értem, hogy hogy lehetett egy ilyen jó karaktert ennyire elrontani :(
Hardhome még mindig az egyik kedvenc részem.
Bryenne sztorija Aryával, Hound elleni harc, Sansa. Szerintem jól kiegészítették.
Arya és a Hound jelenetei szinte egytől egyig rohadt jók voltak. A könyvben közel sem jött át ennyire.
Tyrion és Sansa házassága is érdekesebb mint az erőltetett egymásra vigyorgás és megvetés amiről a könyvben 2 karakter szemszögéből és végig kell olvasnod.
Cersei a sorozatban sokkal inkább kegyetlen anyamaci, míg a könyvben elég egyértelműen szó szerint sátáni karakter. Nyilván a sorozatban is a főgonoszok egyike, de tényleg lehet látni, hogy a gyerekeiért teszi amit tesz, és elhiszi még Joffreyról is, hogy a világ legjobb gyereke és próbál nem odanézni amikor tényleg valami baromságot csinál.
41.
SLi
#30: külön hülyeség hogy Euron kilométerek leúszása után legyőzi azt a Jaime-t akihez méltó harcos csak a havas jon, meg Loras tyrel volt egész westeroson.
40.
SLi
#35: Elég csak oda visszamenni amikor Jont elkapják a vadak, az is hogy le lett butítva a könyvhöz képes.
39.
SLi
#28: A mesterek pontosan azt kapták amit érdemeltek, Dany kegyetlen volt mindig is , viszont igazságos ( a legtöbb esetben, nyilván nincs a fejemben a teljes 5000 oldal), ilyen centrista hülyéskedéssel nem lehet ilyen ősi dolgokat megváltoztatni, csak vérrel és terrorral, ezért bukott bele Tyrion is amikor próbált a mesterekkel egyezkedni, westerosi módon gondolkodott, meg nyilván elege volt a vérrontásból, de az a helyzet hogy nem mindenkivel lehet tárgyalni, és ha egy kis következetesség lenne az írókban akkor ezt ott és akkor megtanulta volna.
38.
Juha
Csak hogy ON is legyen: számtalanszor láttam a SW 6 részét, a 7-et kétszer, a 8-at is 3-4x elindítottam, de fogalmam sincs hányszor jutottam a végéig. Nekem jellegtelen volt, egyedül Hamill vállseprése maradt meg, mikor holo-zott. Amúgy semmi (nem fogyi vagyok, de sztem ennyi az emlékezetes).
37.
zoli12i
#35: Melyek azok a “nem könyves” dolgok ?
36.
Hab
#33: SPOILER ALERT!!!


Sárkányok terén egyetértek.
Greyworm-öt még meg lehet magyarázni, hiszen a szerelmét vesztette el, így lehet nem tud józanul gondolkozni.
35.
B-Shaggy
#34: Szerintem 3-4-5 évadban bőven voltak rosszabb részek, de úgy igazán szar csak a 7. évadtól lett szerintem. Hirtelen mindenki úgy csinál mintha az egész a könyvek sztoriján múlott volna, aztán amikor az elfogyott, akkor nem tudtak mit kezdeni magukkal, de már előtte is voltak nem-könyves dolgok amik tök jól működtek. A 7. évad is inkább kurvagyenge volt csak, nem ilyen meggondolatlan szar.
34.
Mortis
Kicsit èrtetlenül állok az előtt, hogy sokaknak csak most nyílt ki a csipájuk a sorozattal kapcsolatban, pedig az ötödik èvad óta hülyesègeket hülyesègre halmoznak; pont oonnantól, ahol pár karakternek elfogyott az alapanyaga a könyvekből.
Bár való igaz, hogy ez az èvad a szokásosnál is bikfább s tènyleg örülök hogy sokaknál eloszlatta a rózsaszín ködöt. Èn azèrt várom a jövő hètfőt, mert elvileg kapunk könyvmegjelenèsi időpontot!
33.
Ultimate
#30: Szép felsorolás.
És még:

SPOILER!!

Egy szem sárkánnyal miután előző részben láthattuk mit tudnak csinálni egy sárkánnyal. Gyakorlatilag innen nézve az előző részben magára hagyta a hajós seregét....
És ott van Szürke féreg is a makulátlan. Aki egy régebbi részben kifejti becstelenség fegyvertelent ölni, na most lazán megteszi...

Minden karakter de még az a rohadt sárkány is szembemegy az előző részekkel és saját magukkal.
Én komolyan végig azt hittem hirtelen felébred valaki hogy álom volt. Vagy Bran látomás. Bármi.
Ismerőssel szoktuk egymást szopatni kamu spoilerezéssel... Pl mikor egy filmben valakinek hajszálon múlik az élete, lespoilerezed hogy meghal és mikor nézi az illető már szid hogy te tényleg spoilereztél, erre tadaaaam.... Na itt kerdezte mivan... Miért vagyok kiakadva. Leírtam mi volt a részben. Konkrétan azt válaszolta ne nézzem már madárnak ez akkora baromság.....

32.
Hab
#30: SPOILER:

Tyrion nem ok nélkül árulta el, és Varys sztem tisztában volt vele hogy ez megtörténhet. Beszélgetésük során elmondta, hogy Ő Dany-t támogatja. Jaime mindig is szerette Cercei-t, és az hogy visszament hozzá nem teszi tönkre a karaktere fejlődését szerintem. Igen valamivel jobb ember lett, de mindig tudta milyen Cercei és minden ellenére szerette.
Aryanak a saját élete árán is végig kellett volna vinnie a bosszúját? Nem rég egyesült újra a családjával, legalábbis aki megmaradt. A Red Keep éppen összeomlóban van, ha ott marad meghal. Talán a racionalitás és az élni akar vette rá, hogy hagyja annyiban.
Ez a vágásosdi a leggyengébb érv, bevett filmes szokás így vágni, a többit még úgy ahogy megértem, az szubjektív.
31.
Hab
#29: SPOILER ALERT!!!


Ahogy Varys is említette, Jon nem menne bele ilyenbe. Ahogy láttuk is az elutasítását. Én már egy ideje abban reménykedtem, hogy megőrül Dany. Azt elismerem kicsit túlzás volt a mértéke, vagy sokkal jobb lett volna ha nem rövidítik le az utolsó két évadot, és kicsit jobban kifejtik. Az éjkirály szálon egy kicsit én is felhúztam magam, főleg hogy Bran nem csinált semmit. Igazából már a 7. évadban belenyugodtam, hogy ez innentől ilyen kapkodós lesz. Lehetett volna 10-ből 10-es sori is, de jelenleg nálam egy erős 8-as. Persze ezt az utolsó rész még befolyásolhatja.
30.
Nyarlako
#28: SPOILER



Az egész személyisége arra épült hogy mekkora hősnek és megváltónak érzi magát.
Hogy paranoid zsarnokkent a hozza közel állókban mind fenyegetés lát és meg is öleti őket az belefért volna a karakterfejlodesebe.
De hogy hirtelen nekilat egy totális népirtásnak az kizárólag olcsó shock value semmi más.
Lépjünk viszont túl rajta. Tyrion. Aki hirtelen elárulja a legjobb barátját minden ok nélkül. Loszar. Abszolút loszar.
Jaime akinek az egyik legjobb karakterfejlodese volt a teljes történetben hirtelen 180 fok és vissza Cerceihez.
Az abszolút kabaré mikor pont akkor és pont ott jon Euron aki kétszer is leszúrja de mégse hal bele és fel perc után mintha CoDban lenne úgy megy. Arya átéljék a fel világon hogy megölje Cerceit de mikor Sandor azt mondja neki forduljon vissza oké. Aztán meghal legalább 6x a városban mert raborul az épület, elemésztik a lángok de a következő vagasban semmi baja. Ezt amúgy sok karakterrel eljátszották a 3. részben is, olcsó, hatásvadász baromság. De azért szidják az emberek a 8. évadot mert bunkók, haterek, toxikusak.
29.
Ultimate
#28: Részben egyetértek se ezt kismillió módon megoldhatták volna pl amit Varys és Tyrion beszélt a Targaryenek közti "kapcsolatokról"... Ehelyett a legidiótább leglogikátlanabb marhaság kútba dobva mindent. Itt nem csak Danyről van szó...
28.
Hab
#27: Spoiler:

Köszönöm szépen a gratulációt :) Azóta utálom Dany-t amióta gondolkodás nélkül megfeszítette a mestereket, sosem lett volna jó uralkodó. Kevés jó tulajdonsága volt a szememben. Kb mindenkivel felsőbbrendűként viselkedett. Amúgy meg nem mindenki az aminek látszik, Ted Bundy is egy kedves, elbűvölő ember volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...