Epic Store Mega Sale - hova tűntek a játékok?

  • Írta: szlav
  • 2019. május 18.
  • Biznisz
Link másolása
Megkezdődött az Epic Games Store első nagy leárazása, amely gyakorlatilag az itt meglelhető összes játékot érinti. Igen ám, de az akció idejére néhány kiadó eltávolíttatta a saját címeit a platformról.

Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, elindult az Epic Games Store első komoly vására, amely keretei közt néhány címhez egészen alacsony áron juthatunk hozzá, minden egyébhez pedig 10 dolláros kedvezményt kaphatunk, ha legalább 15 zöldhasút leteszünk a kasszánál. Ez az utóbbi grátisz pedig olyannyira globális a platformon, hogy a még meg nem jelent, csupán előrendelhető játékokat is érinti.

Néhány kiadónak azonban nem tetszett, hogy az Epic még a megjelenés előtt mesterségesen csökkenti a játékaik értékét (még akkor sem, ha az így keletkezett árkülönbözetet az Epic állja, nem pedig a kiadó), így ideiglenesen levettek néhány címet a platform kínálatáról.

A Paradox Interactive volt az első, aki a jövőre érkező, de már most berendelhető Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2-t húzta le az Epic oldaláról, ezt pedig követte az Oxygen Not Included, később pedig a szintén csak előrendelhető Borderlands 3 is. Az akció végeztével a játékok visszatérnek majd az Epic Games Store-ra, jelenleg azonban hiába keressük ott őket.

Néhány még meg nem jelent cím azonban továbbra is elérhető a platformon, ezekre pedig még mindig érvényes a 10 dolláros kupon. Ilyen például Frogwares detektívjátéka, a The Sinking City, vagy a Quantic Dream PC-re is bejelentett sikercíme, a Detroid: Become Human is.

29.
29.
#7: a vérvörös madár ferde faszába sem lesznek a steamhez képest tíz év múlva sem, nem hogy most.
28.
28.
Zisten
Ez az igazi előrendelői akció, hogy aki előrendeli olcsóbban kapja. ;)
27.
27.
crytek
#26: Lassan game passba rakják így nem sok értelme lenne a dolognak...
26.
26.
Ooorky
#25: De harapós valaki :-)
Gondolom el is tűnt a futtatott torrentek közül a Rage2-CODEX.
25.
25.
crytek
#24: Soha sehol nem írtam egyszer sem hogy teljes hiánya. Játékot nem töltök le warezbe ,mert 5678 billiószor kifejtettem miért nincs értelme.

Nyugodtan írj még pár ilyen hülyeséget én itt leszek hogy kijavítsam a kamuidat.
24.
24.
Ooorky
#23: Na igen, az elit rang és 54TB feltöltés is a warezolás teljes hiányáról árulkodik.
22.
22.
Ooorky
#20: https://www.thegamer.com/epic-boss-says-developers-win-game-store-wars-not-consumers/
20.
20.
Back2U
#9: Kliens háború istenem :D
18.
18.
zozo76hun
#11: Most meg a fo platform azert a Steam. Oke, van mar mellette boven mas is. Ettol van megzavarodva rendesen par PC-s USER, mert szetforgacsolodik a bolt. Tobb helyrol kell osszevadasznia a jatekokat, mar most sincs egyseg, ellentetben a PS/XBOX/NINTENDO-val.
15.
15.
hege
#9: Nem értem az ok fejtésed. Ha a kiadó így is, úgy is hozzá jut a profithoz előrendelésnél az miért lesz neki deficites mikor azok a gamerek akik most veszik meg, amúgy is megvennék, csak megjelenés után. No offense!

Egyébként ez kurvára felbaszta a csőröm. Mert őszintén szólva semmi logikus érvet nem látok az mellett, hogy visszavonták a kiadók a játékokat. És az se mentség, hogy saját felületét akarja nyomatni, mert pl ott van a cikkben említett Paradox akinek egyáltalán van saját kliense?

Szerintem ez nettó kitolás a játékosokkal, hogy nehogy jól érezzék már magukat egy pre-order megjelenéssel...
12.
12.
crytek
#10: Ha csökkenne a jelentősége nem csak ideiglenes exkluzívok lennének.
Vajon miért nem epic only-k örökre? Ja mert a valve sarcával együtt is sokszorosan többet adnak el steam-en.

Itt megint csak az ominózus Outwardot hozom példának ahol érdekes mód ugyanúgy kuss van a steam vs epic (fail) store eladásról. A deep silvernek nem derogál benyögni...pedig a metronál nagyon verték a mellüket az epiccel együtt. Itt vajon miért nem ? Mert nem akarják égetni se magukat sem az epic szarját
11.
11.
Ooorky
#10: Mert most nem egy a sok közül?
Vagy az Origin, Uplay, Gog... nem számít csak a szent egs?
10.
10.
zozo76hun
#8: Persze hogy nem, csak csokken a jelentossege, mert sok game mar csak mashol erheto majd el. Kis tulzassal egy lesz a sok kozott a Steam. Persze nem most meg, hanem majd szepen lassan...
9.
9.
Ooorky
#6: Amit sikerült összekaparnom:
Az epic részéről egy marketinges minden kiadó részére tartott egy 2 órás megbeszélést ahol elvileg elmagyarázta a leárazás mikéntjét. Ubisoft azonnal le is vette a játékait.
Megindult a Sale és ekkor szembesült pl. a Paradox, hogy a fejlesztés alatt álló játéka is le van akciózva, hiába nem akartak részt venni a leárazásban. Amivel csak az az apró probléma, hogy most kompenzál az Epic zsebből, de a vásárlók nem fognak érte teljes árat fizetni később se várva a következő leárazást, amit már a kiadónak kell majd lenyelni, leértékelve egy meg sem jelent játékot...
Tegnap este az epices CM tűzoltó módban a fenti marketingest hibáztatta mindenért (nem ért a számokhoz blablabla), elvileg felvette a kapcsolatot az érintettekkel.

Hogy is mondta tim sweeney? A kliens háborút a kiadók döntik el nem a játékosok?
8.
8.
Lord Zozo
#7: A Steam-et kb. sohasem fogja kicsinálni.
7.
7.
szinkron
Nagyon vicces lesz, hogy amikor mindenki felépítette a könyvtárát és kicsinálták a steamet majd pont ugyanazt fogják csinálni, mint a steam.
6.
6.
carbon based
#3: nyilván azt szeretnék,ha a játékosok a saját felületükön vennék meg a játékaikat, nem az Epicén, ők viszont az Epic kedvéért nem fogják leárazni azt amit még fejlesztenek és költenek rá. Az Epicnek (mint "kiadó") egy ilyen húzás símán megéri a difi kicsengetésével is, a fejlesztőknek (pl.a totál offoló Ubisoft) nem igazán
3.
3.
markoci555
nem vágom, ha ők fizetik, akkor a kiadónak miért rossz hogy többen veszik?
2.
2.
Ooorky
Cikk kissé félretájékoztat, ugyanis az Ubisoft távolította el először a játékait, még az akció kezdete előtt.
1.
1.
hedzsooo
Nagyon jó így is, így most már 23 játékra gyarapodott a könyvtáram náluk, az ingyeneseket is hozzászámolva persze! :) A Heavy Rain-t + a Beyond 2 souls-t is bezsákoltam ennek az akciónak a keretében, + pl. a John Wick Hex-et. Ha ezt tudom előre, pl. az Óperenciát is most vettem volna meg (NAGYON KIRÁLY JÁTÉK SZERINTEM a maga kategóirájában egyébként!), de azért így is volt + náluk miből válogatnom, mert viszonylag nem sok náluk még a felhozatal, viszont pont olyanakból áll többnyire, amik engem legkinkább érdekelnek mostanság. :)

Majd azért a steames nyári vásárra is ránézek, nehogy még a végén ott legyen kevesebb játékom... Na jó, az kb. totál kizárt. :D Ahol számomra jó játékok, + akciók vannak, ott támogatom a készítőket, legyen az Steam, UPlay, Origin, Blizzard, v. egyéb fejlesztők saját boltja, + persze bundle oldalak is kurtajó dolgokkal rukkolnak elő néha, mostanában a Fanatical a kedvencem,
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...