Már most jól menő üzlet a cloud gaming

  • Írta: Shifty
  • 2019. május 23.
  • Biznisz
Nem véletlen, hogy a legnagyobbak figyelme a cloud gaming irányába terelődött, ugyanis az IHS Markit legfrissebb felmérése szerint 2023-ra 2,5 milliárd dolláros üzletté növi ki magát a játékipar ezen szegmense.

Az IHS Markit felmérése szerint a tavalyi esztendőben közel 387 millió dollárt költöttek a felhasználók különböző cloud gaming szolgáltatásokra. A piackutató cég szerint ez a szám a következő években drasztikusan meg fog ugrani, és 2023-ra eléri a 2,5 milliárd dollárt.

Az elemzés egyébként jelenleg két részre bontja a különböző szolgáltatásokat: ott van a havidíj ellenében igénybe vehető PlayStation Now, ahol azonnal indíthatóak a felhőn keresztül a játékok. A másik megoldás pedig olyan, mint a Parsec is, ami főleg a PC-s tábor körében elterjedtebb. Ez esetben saját játékainkat olyan számítógépekre telepíthetjük fel, amelyeket aztán távolról is elérhetünk.

Ezek után nem meglepő, hogy az Amazon, a Google, a Microsoft és az Electronic Arts is hasonló megoldásokon dolgozik, miközben a Sony és a Microsoft együtt is működik technológiai fronton. Jelenleg egyébként a PlayStation Now a legnépszerűbb, ami a 387 millió dolláros összbevétel 36 százalékát teszi zsebre. Ezt követi a Nintendo Switch hasonló szolgáltatása, míg a harmadik helyre Yahoo! Japan streamingje fért fel. Mindketten a tajvani Ubitusszal állnak partneri kapcsolatban.

Globálisan nézve egyébként jelenleg Japánban a legnépszerűbb az ilyenfajta szolgáltatás, ott 178 millió dollárnyi értékben költöttek rá a felhasználók. A második helyen az Egyesült Államok végzett, ahol a PlayStation Now a legnépszerűbb, a harmadik helyen pedig Franciaország végzett, ahol egy kisebb startup, a Blade számít piacvezetőnek.

23.
Kawada
#22: 8 dollárért vettem Nathan Drake Collectiont, amikor itt Romániában pl. 5-6.000 Ft-ok voltak külön a felújított részek átszámítva. Mondjuk iszonyatos különbségek vannak az online store-ok között is. Egy US account mindenképp erősen javasolt ps esetében.
22.
Nyarlako
#21: Amikor éppen akciós, és egy év plus is 18000 forint. Ami nekem mivel teszek a multira amúgy se kell.
21.
Kawada
#19: Nemrég digitálisan vettem meg meg az Uncharted 4 kieget és a Shadow of the Colossus remaket, összesen 6000 Ft-ért. Használtan vannak 4-5000 Ft-ért, külön. Ps Plus...
20.
HMoody
Input lag? Nem tudom elhinni, hogy ez tenyleg jatszhato.
19.
Nyarlako
#16: A digitális az árakkal is teljesen el van szállva. Ha csak az lenne mi szívnának meg.
Atelier Myterious trilógia pl amit most jatszok storeban egyenként 18000 forint, dobozosan, ujan darabját 7500ert vettem. És kitehetem a polcra, gyönyörű borítóik vannak.
God of war 11k volt újan, storeban 21k.
Éljen a digitális, olcsóbb lesz minden mert nincs gyártási meg terjesztési költség.
Mese habbal.
18.
Kawada
#17: Biztos vagyok benne, hogy ki van ez matekozva. Nem tudja olyan agyatlanul szórni a pénzt a Sony mint a MS. Teljesen valid amúgy amit írsz, abba nem akarok belekötni. Nem tudom megvalósítható-e, hogy a kompatibilitást jobban kiterjesszék majd idővel Szó volt korábban olyasmiről, hogy a Sony levédetett valami eljárást, amivel tudja emulálni a korábbi generációkat is. De nem tudom ez később szoftveresen megoldható-e. Ott azért lehet szerepe. És ha emulátorosan oldják meg, akkor te effektíve a régi minőséget kapod. Épp annyi, hogy tudsz velük játszani az új gépeden is. Ez olcsóbb is, mint amit a MS csinál, mert ott effektíve át kell dolgozzák a játékot.
17.
delphijos
#16: Még Box-on se hiszem hogy akkora lenne azok aránya - persze biztos van ilyen is - aki úgy használja hogy "ül" egy hatalmas 360 lemezgyűjteményen. A legtöbb ilyen BC-ben szívesen játszott játék azért nem egy komoly multi,hanem valami történet központú single game - még ha van is benne multi lehetőség, az a kora miatt már vagy nem megy, vagy már alig játsszák - és pont ezek amiket sokan eleve eladnak ha kitolták.. Ezzel amúgy pont - még itt is - arra ösztönöznék az embereket hogy használtan ( és persze jó olcsón ) próbálják megszerezni a "régi" játékokat. .
Pedig pont nem ez lenne a céljuk....
16.
Kawada
#15: Én elhiszem és tisztában vagyok vele, de a PS4-es szoftverek eladásánál mondjuk ha 80-90%-a lenne a digitális, akkor hagyhatnák a francba, viszont továbbra is elég sok dobozos megy el, így a a régóta hiszti tárgyát képező visszafele kopmatibilitás bevezetése szempontjából fontos a lejátszó (nem technikai részre értettem tehát az "elengedhetetlent", hanem a lemezes játékok nagy aránya miatt.

Igazad van, több 10 milliós "megrendelés" esetén lehet, hogy kijön 15 dollárra is a lejátszó, főleg, hogy tudtommal épp a Sony az egyik legfőbb UHD BR szállító, de ezzel annyira nem vagyok képben. De tudtommal a Sony egyike a nagy "BR cégeknek", így számára biztos kevésbé költséges mint a Box-nak (neki viszont annyi a pénze, hogy inkább leszarja), bár erről tényleg nem tudok semmit, hogy a BR részesedések hogy működnek a cégek között. Szívesen hallanék/olvasnék erről ha van infó róla valakinek.

Tudom, hogy működik a visszafele kompatibilitás, köszönöm szépen. :) Egyébként személy szerint a (hasra ütök) 40 PS4-es címemből 3 van lemezesen, úgyhogy felőlem akár ki is maradhatna. Mégis a Blu ray-t szerintem leginkább a konzolok tartják életben, bár ez is gyenge tipp, nem tudom, hogy a PS és Box userek mennyire számottevő Blu ray film fogyasztók egyébként az asztali lejátszókhoz képest.
15.
delphijos
#7: “Nem nem merik kiadni, hülyék lennének”

Hülyék ???? Nyugodtan elhiheted hogy konzolon a használt játék adás-vétel okozza a legnagyobb bevétel kiesést. Az hogy nem lépik meg, az max. azért van, mert egyik se meri “elsőnek” megcsinálni ( lást mostani gen box bejelentés )

“A visszafele kompatibilitáshoz elengedhetetlen”

Ez sem igaz. Csak ha lemezesen van meg, ezzel “igazolod” hogy tényleg megvan. Valójában a box sem használja a lemezt, mindenképpen letölti a cuccot. De ha már eleve azt is digitálisan vetted, nem kell semmi. Igazából macerásabb mindig betenni a lemezt indításkor.....

Ebbe a “ha lemezen van akkor az enyém” dologba meg nem akarok belemenni, engem nem zavar ha van benne. Mondjuk egy UHD BR olvasó azért nagyon nem 10$.....
10.
Kawada
#8: Egy nappaliba szánt, "központi szórakoztató eszköznél" egy optikai meghajtó fontosabb tényező mint az, hogy manuális-e vagy elektromos, de értem, hogy költségtényezőként hoztad fel. :)
9.
Nyarlako
#6: Az is hozzátartozik hogy szeretem a fizikai gyujtemenyemet mert snes-en nőttem fel és azokat is gyujtom mai napig hiába lehet emulalni eredeti hardveren az igazi. Deigen, abszolút nem bizok egy cégben sem.
A szerverekrol annyit hogy szinte egyáltalán nem multizok.
8.
Ooorky
#7: Egy manuális és egy elektromos ablakemelő között 15 eurocent a különbség, nézd meg mennyi autóban kell még mindig kézzel tekergetni...
7.
Kawada
#1: Nem nem merik kiadni, hülyék lennének, és az előttem szólóknak igaza van abban, hogy kicsit te is az vagy, ha ilyet kívánsz. A visszafele kompatibilitáshoz elengedhetetlen. És mire eljutnak oda, hogy "vegyük ki, mert nem kell", akkor is bent fogják hagyni, mert egy 10 dolláros komponensről van szó, ami "plusz fícsör" és sokaknak számít, hogy 1 géppel letudják a DVD/blu-ray olvasót és a gémer szórakozást is.
6.
Kawada
#5: Alapvetően egyetértek, de azért nagyfokú paranoiára vall, ha benned ez állandó félelem, hogy "akkhoz van kötve, bármikor elvehetik". Őszintén... Hányszor fordult veled elő? Mert velem legfeljebb olyan fordult elő, hogy lelőttek szervereket... de akkor a lemezest is pont oda dughatod...
4.
Nyarlako
#1: Téged kellene gyógykezelni nem meghajtó nélküli nextgent csinálni. Miért zavar téged hogy nem mindenki szereti a digitális terjesztést? Melle az drágább is. Amit most jatszok ps store 18000, dobozosan vettem újat 7500ert.
1.
shatterhand
ahogy a vr piacot is hogy belőtték az elemzők:)
Tuti az a jövő (cloud) csak idő kell az elterjedéshez. Ahogy a digitális játék is egyre jobban terjed, de még talán most se merik kiadni meghajtó nélkül a nextgent (pedig úgy kéne)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...