Így fest Switchen a The Witcher III

  • Írta: szlav
  • 2019. június 20.
  • Képek
Link másolása
Az E3-as Nintendo Directben rengeteg új Nintendo Switchre portolt címet jelentettek be, köztük a The Witcher III-at is. Kaptunk néhány friss képet, így lecsekkolhatjuk, hogy hogyan fest a közkedvelt szerepjáték az apró masinán.

Az RPG-rajongók ujjonghatnak, hiszen az utóbbi évek egyik legkiválóbb szerepjátéka hamarosan Nintendo Switchen is elérhető lesz. Az apró hibridkonzolra szabott port persze nem jár kompromisszumok nélkül, hiszen messze a generáció leggyengébb gépéről van szó.

Korábban már egy részletes beszámoló során meséltünk nektek arról, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban, most viszont néhány hivatalos kép segítségével be is tudjuk mutatni, hogy miként fest a kissé lebutított változat. Aki a PC-s Ultra beállításokról ugrik át, az nyilvánvalóan erősen megérzi majd a különbséget, de összességében látvány szempontjából akkor is egészen korrekt az összkép.


A minden kiegészítőtartalmat magába foglaló The Witcher III: Complete Edition még az idei év során megérkezik Nintendo Switchre. A játékot emellett megtaláljátok PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en is.
12.
12.
Aanash
Ennél rosszabbra számítottam, kellemes csalódás
11.
11.
Juha
#10: Viszont manapság már annak is örülni kell, ha nő...
10.
10.
Juha
#8: Csak általában kiderül, hogy a tegnapi jó nő annyira valójában nem is jó nő józanul megnézve :-)
9.
9.
Guba32
#8: A másik meg,hogy ugy kell bebaszni,hogy másnap ébredéskor is részegnek kell még lenni.:)
8.
8.
user101
#7: Nem tök mindegy, hogy reggel ki mellett ébredsz, ha este már megvolt a legjobb nő? :)
7.
7.
ollie92
Mikor bebaszva felszedsz egy jó csajt, majd másnap mellette ébredsz józanon. Na az lesz a W3 Switch.
5.
5.
Ganzer
Pc-n már végigtoltam de valszeg switchre is behúzom, így hogy hetezős a melóm esténként el leszek ezzel.
4.
4.
user101
Ez kézben több, mint amit elvárna az ember. TV-re kiküldve nyilván nem lesz az igazi, de akinek nincs mellette erősebb gépe ( vagy konzolja ) annak ez úgy is tök mindegy. Kapnak egy fantasztikus játékot, sok-sok óra tartalmas szórakozással.
Amúgy azon szoktam meglepődni, hogy 5.25" telefonon alacsonyabb felbontású videók is mennyivel szebben néznek ki, mint várnám, szóval nem lesz itt semmi gond!
3.
3.
Darksiders84
#2: Igen képek alapján de tényleg örülhetnek meglesz rá ez is. Videó volt már?
2.
2.
Kelan
Sztm teljesen élvezhető és igen örülhetnek a Switch tulajok, egy remek játékot tudnak játszani rajta.
1.
1.
logic5
Ez még hányszor lesz? Kb ez a 3. cikk ugyanarról...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...