A hardcore játékosokra fókuszál majd a PS5

  • Írta: Shifty
  • 2019. július 1.
  • Hír
Link másolása
A Wall Street Journal beszámolója szerint a Sony elnöke, Kenichiro Yoshida egy befektetőknek tartott előadáson megerősítette, hogy a következő generációs PlayStationnel is a keményvonalas játékosokra fognak koncentrálni.

A Wall Street Journal jelentése szerint Kenichiro Yoshida, a Sony elnöke egy befektetőknek tartott előadáson megerősítette, hogy követik a PlayStation jelenlegi generációjával kikövezett utat, azaz a következő generációs PlayStation is a hardcore játékosok igényeire igyekszik koncentrálni. Az írásból kiderül, hogy a japánok belsős stúdiói már most dolgoznak a különböző AAA-játékokon, de a Sony nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a független, külsős stúdiókra is, akik minden eddiginél nagyobb szabadságot kapnak majd ahhoz, hogy a lehető legjobban kiaknázzák a PlayStation 5 erejét.

Természetesen nem feledkezik meg a Sony a kisebb költségvetésű játékokról, így az indie címekről sem, de ezek ebben a generációban még kisebb reflektorfényt fognak majd kapni. A WSJ beszámolója szerint Yoshida a beszámoló alkalmával kiemelte, hogy ők továbbra is a Microsoftot tekintik legnagyobb konkurensüknek, miközben a Nintendo Switch miatt nem aggódnak, a japánok szerint ugyanis főleg a fiatalabb korosztályt célozza meg a konzol. Szó esett a Google frissen bejelentett streaming szolgáltatásáról, a Stadiáról is, amit egyelőre szintén nem tekint konkurenciának a Sony, de Yoshida azért figyelmeztetett, hogy figyelemmel kell követni, hogyan alakul a sorsa a technológiának.

57.
57.
Ooorky
#56: Hardcor gamer az aki 1-1 címet tol évekig, casual meg mindenre lecsap, mint gyöngytyúk a takonyra.
56.
56.
br1Koo
#7: A multit játszó lenne a casual? Hmmmmm.. Pont hogy az a casual aki moccanni nem tud egy játékban training meg quest marker hiányában. Single-ben az lehet hardcore aki a souls játékokat tolja például,mert azok nem vezetik kézenfogva a kocákat.
47.
47.
Sei89
Hardcore gamereknek: olyanoknak, akik minden nap nagyon sok időt fektetnek bele a játékokba, kiaknázzák a lehetőségeket, utánaolvasnak napi szinten guideoknak. A kihívásokat szeretik / más játékosokkal versengeni, akik szeretik ha vannak olyan funkciók amik megkönnyítik a streamelést (és egyéb funkciókat amikkel könnyen elérnek pl eszköztámogatással kapcsolatos lehetőségeket). Szeretnek tennivalókat találni a játékaikban, elérni és leküzdeni a játék által nyújtott különböző nehézségeket. Aki egy héten egyszer játszik az nem hardcore gamer, aki a szabadidejében játszogat pár órát az sem hardcore gamer, aki egy hónapokig azon törekszik hogy 100%-osan teljesítse egy játék összes kihívását (legyen az multiplayer, singleplayer, akármi), az hardcore gamer.
44.
44.
DeKor
A hardcore magyarul kemény magot jelent, és ezt a kifejezést használjuk itthon is, nyugodtan lehet a hazai szóhasználat szerinti jelentésében (is) használni.
Ebben az értelemben a kemény mag az a csoport, amelyik mindig ott van, mindig csinálja, mindig lehet rá számítani.
Szóval ebben az értelemben aki rendszeresen vásárol AAA játékokat, tájékozódik a várható megjelenésekről, egy viszonlyag biztos vásárlói réteget képvisel, egyszóval akinek a játék hozzátartozik a mindennapjaihoz, az hardcore játékos.
Ez nem jelenti azt, hogy folyamatosan a kihívásokat keresi, azt sem, hogy multiban naponta kioszt 500 fejlövést, de azt sem, hogy akár napi szinten 5-6 órát játszik.
Aki napi 1 órát játszik, vagy mondjuk csak hétvégén játszik, de azt rendszeresen, az ebben az értelemben már hardcore játékosnak számít.
42.
42.
Rezsidémon
Röviden: HC gamer, akinek nincs élete

Tehát nekem szól PS5 :D
41.
41.
#30: Mai értelmezésben véve, ha te mondjuk nem is minden nap játszol, valamikor egy hét is kimarad, de amikor igen, akkor rendesen beülsz pár órára egy mondjuk Days Gone elé (legyen 50 óra összesen, nem tudom)... Beleéled magad, tolod pár órát és utána másnap, harmad nap folytatod... Vagy mondjuk belőtted a Tomb Raidert nehéz fokozatra és végig viszegeted úgy egy belátható idő alatt (legyen 50 óra). Vagy fogod a Forzát és tolod két órát, utána meg vereted multiban pár órát minden hétvégén,

akkor te hardcore játékos vagy.

Ennyi. Ezeket hívja a Sony hardcore játékosnak, akik ezekkel játszanak. És van igazságuk benne egyébként. A napjaim legnagyobb részét a meló teszi ki, mellette meg megy ugye a család, meg az autó pimp, meg a youtube. De ha egyszer beesek egy játék elé, akkor az nem a parti cucc lesz és véletlenül végig csapatom a szombat estét+éjjelt, aztán vasárnap reggel azon agyalok, hogy leverjem-e még ezt a gonoszt, vagy aludjak ... ez hardcore-nak számít ma. Casual az, ha mondjuk jön a csajom barátnője és megy velem egyet a CTR-ben és nyihogunk itt egy órát. Akkor ő casual. Ha annyit játszok én is, mint ő, akkor casual vagyok. Ha viszont égig tolom az éjjel a CTR-t, akkor HC. A lényeg itt az lenne szerintem, hogy a játékokhoz való hozzáállás hogy alakul. Ha valaki komolyan vesz egy játékot és foglalkozik vele hobbija szintjén, az HC. Ha azt sem tudod, mi a címük, csak lehet telón gyémántokkal tetriszezni szarás közben, vagy valami, az casual.
37.
37.
Szerintem ugyan úgy hardcore játékosnak lehet nevezni azt a függőt is, aki a keleti kávéházban éjjel nappal tolja (legalábbis őket nem nevezném casual-nak), meg azt is, aki leül és több időt tölt komolyabb játékokkal. Tehát nem csak alkalmanként nyom egy Guitar Hero-t, egy parti játékot, egy menetet a lövős játékban. Ebben az értelmezésemben ugyan úgy lehet HC játékos az a karakter, aki Playstation-ön napi pár órát játszik és letolja a Dark Souls-okat (higgyétek el, ezt casual nem csinálná), vagy viszi a D:OS1-2-t, Deus Ex-et, bármit, ami nem ilyen fél órás vacak.

Tehát, ha az illető napi pár órát játszik, vagy adott esetben naponta nem is, de hétvégén sok+ órát és mondjuk egymás után tolja ki PS-en a Days Gone, Spiderman, GoW, TLoU címeket, az az én nézőpontom szerint egy hardcore gamer. Meg a Sony szerint is.

Mert a casual max azt csinálja, hogy alkalmanként fél órát elvan valami játékkal, amihez nem kell érteni, nem kell bele merülni, bármikor el lehet kezdeni és abba is lehet hagyni. Nyomsz minden nap fél óra COD/BF/Fifa-t, más nem is érdekel, alkalmi. Negyedik napja tolod a Baldur's Gate-et, napi 4 órában, tanulod meg a rendszert, jegyzetelsz füzetbe, az hc.

Szerintem.
36.
36.
Nagyerecsakide
Jelenleg a Resi Rev2-nek már 3x állok neki de nemám hardon, hanem normálon. Ebből is látszik, hogy nem hard vagyok, hanem normális :)
35.
35.
kryszisz
#20: Az én értelmezésemben is ezt jelenti a hc gamer.
33.
33.
Duken
Én is a sztori orientált, jó karakterekel, hiteles háttérvilággal rendelkező játékokat szeretem de nem bánom azért azt sem ha a gameplay is odabsz mint a gow- nál. De attól még hogy nálam a sztori az első attól még a gameplay kell hogy a priorítás legyen egy játékban. Gameplay is king! Ez a hardcore kifejezés pedig nem túl szerencsés inkább úgy fejeztem volna ki magam a sony helyében hogy továbbra is a minőségi system seller játékokra mennek rá! A stadiát meg döngöljék a földbe!
31.
31.
Darksiders84
És napi hány óra játszás tekinthető függőségnek vajon? Biztos erre is van már tudományos felmérés hogy mennyien vagyunk kicsit elbillenve.
30.
30.
Yanez
Gyerekek, a hardcore az, amit már nem pusztán hobbi szinten csinál az ember, hanem szinte napi rendszerességgel. Innen pedig relatív, hogy ezt hogyan és mennyi játékkal csinálja. Szóval a hardcore az kb a függőség szinonimája, de nem így mondjuk, mivel nem drogról van szó. Ja és ne keverjük a kockával, mert bár egy hardcore is lehet kocka meg fordítva, de ezek akár külön-külön is létezhetnek.
20.
20.
manderel
Nálam meg az a hardcore gamer, aki már már életvitelszerűen tolja a játékokat, a hét minden napján, a nap nagyon sok órájában.
Aki nem csak úgy időnként játszogat, hanem vagy lenyom szinte minden újdonságot, vagy specializálódik egy műfajra, vagy akár egy adott játékra, amit állandóan nyom.

Szóval ja, elég szubjektív fogalom.
9.
9.
Őrnagy
#8: Jaj, bocsánat, ott van a GTS...
8.
8.
Őrnagy
#6: Szerintem, ha a Sony bejelnetene egy AAA autóversenyt, akkor Amerika megbombázná Japánt :)
6.
6.
PS4jacksony
Remélem erre már lesz AAA Autószimulátor is .....
PS3 Óta nincs gyakorlatilag minőségi tartalmas autó szimulátor ami meg is szolgálja a NEXT GEN szót...
5.
5.
DeKor
Így is van, csak így tovább. És a hardcore játékosok (értsd: akik értik a játékokat, és előtérbe helyezik a valódi történeteket) továbbra is várják a jobbnál jobb játékokat.
2.
2.
RebornSoul
Elég komoly fogalomzavarban szenvednek a Sony-nál. A hardcore játékos nem attól lesz hardcore, hogy önkényesen csak a magas költségvetésű játékokat tolja és fittyet hány a nívós, minőségi indie címekre. Ettől pont, hogy minden lesz, csak nem hardcore. :D Mindenesetre értem, mit akartak ebből az egész közleményből kihozni, csak kicsit félresikerült. :D
1.
1.
godach
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...