Még mindig roppant aktív az Age of Empires tábora

  • Írta: sirdani
  • 2019. július 2.
  • Hír
Sőt, a kreatív igazgató szerint a franchise havonta rendszerint több mint egymillió játékost vonz be úgy, hogy a legutóbbi teljes értékű rész megjelenése óta közel 15 év telt el. Kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a jövő!

Adam Isgreen, az Xbox Game Studios kreatív igazgatója a PCGamesN-nek adott interjújában azt is elárulta, hogy a játékosbázis az utóbbi időben folyamatosan növekszik, a három számozott epizód és a hozzájuk tartozó kiegészítők, valamint a felújított verziók még mindig rendkívül népszerűek a játékosok körében.

„Ez nem csak nosztalgia, igaz? Folyamatosan jönnek az új emberek, akik a franchise címeivel játszanak, és szerintem a legizgalmasabb dolog az RTS-játékok kapcsán, hogy van egyfajta elfojtott igény… lényegében több „gondolkodós játékra”, melyek megkövetelik tőled, hogy előre tervezz, kialakíts egy stratégiát és gondolkodj.”

A franchise által elért jelenlegi eredmény egyébként tényleg igencsak ellentétes azzal a gyakori állásponttal, melyek az RTS-játékok temetését vizionáljak, és úgy látszik, hogy a Microsoft is aktívan fog harcolni a fennmaradásukért. Idén például érkezik majd a felújított Age of Empires II: Definitive Edition, de a következő évek során számíthatunk a Relic Entertainment fejlesztette negyedik részre is, ráadásul az Age of Mythology visszatéréséről is hallottunk már pletykákat.

Ezek is érdekelhetnek

21.
kryszisz
#19: SCP-ből nekem bőven elég volt a Containment Breach anno, jézus, még mindig kísertenek azok a dögök álmaimban:D Mondjuk ha egy fizetős, felső kategóriás gammát rittyentene a témából valaki, azért vevő lennék rá, de csak kis adagokban:)
20.
kastorhun
#15: Attól még csak lehetne vele kezdeni valamit, a Warner megszerzi a jogokat, csúnya lenne ha Howard Shore legendás zenéi nélkül játszanánk Lotr játékkal.
19.
Nyarlako
#16: Inkább ha a témában akarnak valamit jó lenne egy SCP: Mobile task force game.
Az univerzum adott és hihetetlenül gazdag hozzá.
18.
Neotechtr
#3: Azért jó lehet tizenéves játékokra várni, hogy mikor jönnek kenyérpirítóra egér támogatással. De ezt igazából nem fikázásnak szántam, inkább úgy képzellek el, mint valakit, ami valami hobbi vagy hasonló dolog miatt akar pont ilyet. Ezzel nincs gond. De a várást megkönnyítheted, ha kanapé szindrómád van, hogy veszel egy hdmi kábelt, egy xbox vevőt a géphez és egy bluetooth billentyűt (itt most kábel=1.79€, MS stick = 21€, kékfog tyü 11€ és egy egér hozzá 2.79, valamint kékfog dongle 6.99) Szóval mindezt behozod egy óra alatt, akkor már a kanapé - dohányzóasztal kombóval is lehet tolni a fehér bőrülőkéről az 1970-es játékot.
17.
Neotechtr
Erre mindig is volt igény, nem azért lett anno annyira sikeres és stílusteremtő, mert nem volt rá igény. Majd hamarosan biztos valaki összedob egy ilyet kickstarteren, aztán betegre keresi magát vele, utána jöhetnek a gazdag stúdiók konzolos változatai megint.
16.
kryszisz
#13: Azzal inkább ne kezdjenek semmit, a harmadik rész frankón lezárta a történetet, király volt, de ne erőszakoljanak ki belőle valami "csakazértis" folytatást feleslegesen. Hadd maradjon meg nekünk az egyik legjobb FPS szériaként valaha. (Bár a 2 kicsivel gyengébb lett szerintem, az első viszont alapmű, a 3. nálam várakozáson felülien jó lett, nem számítottam rá, hogy szeretni fogom:D)
15.
Ooorky
#11: A zenék joga lejárt, színészekről nem is beszélve...
Filmek alapján már nem készülhetne.
14.
atroll1
#13: Vagy mert nem vették őket, csak ilyen $1-os bundle-ban
13.
crytek
#11: A warner inkább a F.E.A.R -el kezdjen valamit vagy ha szarik bele adják el.. Sok kegyetlen jó cucc a fogyatékos vezetés miatt tűnik el a süllyesztőben :(
12.
Banderas
Örök kedvenc a the settlers.
11.
kastorhun
#8: A Warner szerencsére egyre komolyabban kezd bele szállni a játékfejlesztésbe, és ha az RTS műfaj új erőre kap akkor talán folytathatják a BFME-t. Habár azt az EA készítette, szóval fogalmam sincs hogy annak a jogaival mi a helyzet.
10.
user101
Most, hogy jön az új Düne film, akár még meg is lepődhetünk! :)
Érdekes amúgy, engem az AoE sosem tudott berántani, pedig imádtam a Dune2-t, Orc&Humans-t, C&C-t, de még azt a nyamvadt Swine-t is végigvittem mindkét oldallal.
9.
Kawada
#6: A jogokat ott a Herberték cége birtokolja, ami kijelentette anno, hogy többet az életben nem adják oda a jogokat játékkészítéshez. Remélem annyi gerinc van bennünk, mint hazánk politikusaiban, és akkor még lehet belőle valami.
8.
B-Shaggy
#5: BFME 3 nekem is nagyon adná, sajnos tényleg sovány az esély. Tény, hogy a LOTR világ adta meg a hangulatát a játéknak, de én azt is adnám, ha egy spiritual successort csinálnának ugyanazokkal a mechanikákkal egy tök eredeti világba.
7.
Kawada
#5: Jöhetne, mi? Biztos pénzt is adnál értük, hogy az igényedet kielégítsék, ha jól sejtem.
6.
Ooorky
#5: Battle for Middle Earth tuti nem lesz több valami jogi balhé miatt, Dune se készült jó sok éve, lehet annak a jogai is elúsztak.
5.
crytek
#4: Dune sorozat
Battle For Middle Earth sorozat

Ennek mind mind jöhetne új rész vagy remastered
4.
Füles
Egy Empire Earth felújított változatnak örülnék nagyon.
3.
delphijos
Ez de kéne nekem X-re, egér támogatással....
1.
Extol
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...