Vadiúj történetet mesél majd el az Uncharted-film

  • Írta: szlav
  • 2019. július 5.
  • Cooltúra
Dan Trachtenberg, az Uncharted-film rendezője elárult néhány apróbb részletet a hányatott sorsú adaptációról. A fiatal Drake története új vizekre evez majd, hiszen hiba lenne elmesélni újra azt, amit a Naughty Dog már egyszer tökélyre vitt.

Megesik néha, hogy egy filmes adaptáció remekül működik úgy is, ha hűen követi az eredeti mű lábnyomait, gyakorlatilag más médiumban elmesélve a már jól ismert történetet. Az Uncharted-mozit jegyző Dan Trachtenberg szerint azonban hiba lenne ezt az utat követni Nathan Drake sztorija esetében.

"Több olyan forgatókönyvvel is megkerestek, amely a játékok történetét meséli el újra, de egyikben sem láttam akkora potenciált, hiszen nem akarom lépésről lépésre követni azokat. -- Úgy gondolom, hogy nem feltétlenül éri meg elkészíteni egy teljes filmes adaptációt, ha csak a játékot meséljük el újra. Az emberek már látták mindezt, méghozzá fantasztikus megvalósításban - nem érdemes egy felvizezett verziót leforgatni ebből."

Trachtenberg GamesRadar interjúja során elárulta, hogy véleménye szerint a Naughty Dog is ezt a történetet mesélte volna el, ha még egy játékkal bővítették volna a szériát: "Ha a Naughty Dog valamilyen módon folytatta volna Nate és Sully történetét, akkor valószínűleg ez lenne az a sztori, amit képernyőre vittek volna."

Az Uncharted-film a legfrissebb hírek szerint már jövőre moziba kerülhet, mégpedig az új Pókember-filmek sztárja, Tom Holland főszereplésével.

47.
frankdelgado
Az àncsàrtid film is csak egy tomb raider klón lesz, akàr a jàtêk. Nem kell ezt tullihegni. Vakszeg ez is csak a torrent listànat fogja gyarapìtani.
21.
Yanez
#18: Pont a 4-re írni, hogy full unalmas? Legfeljebb akkor, ha nem értetted a sztorit, pl az angol nyelv tudás hiánya vagy gyengesége miatt. Az UC4 kalózos sztorija ugyanis az eddigi legjobb, legizgalmasabb mind közül. Ahogyan szép lassan kibontakozik és fény derül a dolgokra... Nem egyszer lettem libabőrös. Ráadásul pedig egy másik történetet is végigkísérhettünk, ami Natet és bátyját illeti, ahol a váratlan fordulatok sem hiányoztak.

Ha egymásután toljuk ki mind a 4 részt, vagy kisebb szünetekkel, akkor a játékmenet valóban repetitívvé válhat, ezt aláírom. Főleg a lövöldözős részeknél észrevehető, hogy néha mintha átestek volna a ló túloldalára, de ez szinte mindegyik részben így volt.

Viszont összeségében, a sztorival és a platformer részekkel karöltve, mindegyik része nagyon jó, főleg a negyediké. Mindegyik elem egy teljes egészet alkot.

Személy szerint nagyon örülök neki, hogy új sztorit kapunk. Ha lesz olyan jó, mind bármelyik eddigi UC játékban, az már félsiker. A másik fele a rendezésen és a színészeken múlik. Tom Holland az én szememben nem rossz színész, de nem is kiemelkedő. Külsőre hasonlít a fiatal Natere, de ennyi még nem elég. Szóval meglátjuk, de jelenleg pozitív vagyok, viszont azt biztosan tudom, hogy közel sem fog akkora élményt adni, mint a játék, dehát nem is ez a cél ugye.
20.
Őrnagy
#16: Én pont casual apuka vagyok, mégsem tetszett igazán, sajnos.
Azért végigvittem (1 év alatt)
18.
Neotechtr
#16: A 2 az szerintem kis túlzással jó volt, meg úgy ráadásnak a 3 is egyszer elment. Az 1. az közepes alá, főleg azokkal a jetski dolgokkal, a 4 meg megint közepes, jól el lett cseszve, full unalmas. De végül is ez a széria is jól fel lett szopkodva a kattintásokért. Minden esetre az igaz, hogy lehet találni ezeknél rosszabb játékokat is.
16.
Freeser
uncharted "játékok".. klisés, színtelen, unalmas mind, casual apukáknak
15.
NemecsekErno
Az nem baj, hogy nem követi a játék történetét. A Tomb Raider megmutatta, hogy az csak egy tévút lenne.
Bár kinyilik a bicska a zsebemben Tom Holland-tól, de adjuk meg neki a lehetőséget....

Amúgy az UC első része bár tele volt bugokkal, a felújitottban már a végén el is akadtam, amikor az indákon lengve kellett a falon rohangászni, de a maga idejében valóban korszakalkotó volt.
Az idő viszont elhaladt a stilus felett, és a 4. részben ugyanazt kiadni jobb grafikával, mint amit az első produkált játékélményben, az akkora pofátlanság, mint a Tomb Raider legutolsó része, ami pedig kifejezetten dühitően bekorlátozott szar volt (az még történetben is).

Az UC 1-4 között megjelentek az open world játékok, amik szabadon felfedezhetőek, nem ugyanazt a küldetést kell végignyomni amig megtalálom az egyetlen ugrás, kapaszkodás, felhúzás, lövés kombót, csak hogy továbbjuthassak.
A 4.-ben ez azért már sokat elvett az élményből.

Ettől függetlenűl várom a filmet, de tartok tőle, hogy csak egy TR-es, vikanderes magasságokba fog tudni eljutni...
14.
kryszisz
#9: Az írással semmi baj nem volt, még csak a narratívával sem, de egy játékban, ami bevallottan a B-filmes vonalon halad történetet illetően, basszus ne arra kapjam már a trófeát féltávon, hogy kinyírtam 200 ellenfelet, mert ennyi gyilok szerintem az összes B-kalandfilmben nincs összesen. És akkor itt most 1 epizód feléről beszélek. Mindezt megtámogatva gamer pályafutásom egyik legsúlytalanabb (de komolyan, minden fegyverrel ugyanolyan volt lőni) gunplay-ével és talán legfapafosabb fedezékharcával. Megvannak a pillanatai a trilógiának, nem azt mondom, hogy nem élveztem őket mondjuk úgy 70%-ban, de így is a leginkább túlértékelt játékoknak tartom őket ever. A 4. rész más kategória, az tényleg zseniális, leszámítva a legtöbbször gyökér AI-t, de az kb. a generáció velejárója, alig tudok olyan játékot mondani az elmúlt 10 évből, amiben nem voltak síkhülyék az ellenfelek. Ettől függetlenül a filmre kíváncsi vagyok, Trachtenberget és Hollandot egyaránt bírom, csak ne legyen belőle Painkiller: The movie.
12.
Mr.Dead
#6: Ebben mondjuk egyetértek, csak a negyedikkel játszottam, de a shooter részeknél a falat kapartam a vége felé, és alig vártam hogy valami ugrabugra következzen mert számomra valami borzalom volt az egész harc.
11.
NathanDrake
#6: Amit az UC műfaj képvisel igen is jók voltak a shooter részei és a verekedős részek is. Mit gondoltál? Vagy mire számítottál.? Hogy egy egyszerű kalandor úgy fog verekedni mint Batman az Arkham szériákban? Vagy belassítod az időt és elkezdesz vetődni mint Max Payne.? Kár ezekhez össze összehasonlítani.
10.
robertvetro
Mindíg azzal.... asszák el, hogy nem a játék történetét forgatják le. Nos ezt gondolom azért mondják mert fogalmuk sincs a játékról csak annyi, hogy népszerű! Reméljük a legjobbakat!
7.
Ps fanboy
#6: Nem látom, hogy sorolnád a címeket...
6.
godach
#4: Shooter részek nagyon jók voltak? Közelharc is?
Adok pár címet amikben tényleg jók ezek. Aztán felkérdezlek újra
5.
godach
#4: Az első rész innovatív volt. A második rész még maga a tökély. Mai napig életem legjobb játéka. Nem ecsetelek, imádtam. A harmadik szódával.
De a negyedik... Amikor megvettem a Ps-t és még érkezett a játék.. És elkezdtem. És nyomtam, nyomtam..
Nem találtam azt amit a nagy ps fanok mondtak. Mert nincs.
Szabadság? Dehogy van. Egy útvonal van a kocsival amit meg kell találni. Ez nem szabadság hanem tippmix. Ha lenne 2-3 alternatíva... Mind1 hagyjuk is ezt.
Gunfight? Max Payne első részében hitelesebb volt.
Az Uncharted, főleg a 4. Nem egy rossz játék. De nem is korszakalkotó vagy kiemelkedő.
Élő példa, arra az egy dologra hogy mennyivel megelégszenek a "csakaps" felhasználók ha nincs más. Márpedig ez egy ilyen cucc (bár személyem szerint az új Tomb Raider hitelesebb megeszi ezt multiplatform is).
Jó-jó de láttuk már. Filmben viszont még ütős lehet.
4.
NathanDrake
Az első rész kapott hideget meleget és ott voltak a legidegesítőbb ellenfelek főleg Crushing módban. 2.rész szerintem zseniális lett. Látványba nem volt hiány, a sztori nagyon jó volt, karaktereket is nagyon eltalálták és a helyszínek is változatosak voltak. 3.rész se volt rossz de ott azt éreztem hogy nem volt annyira változatos. Viszont, akadtak benne látványos részek mint pl mikor a hajó roncsoknál kellett mászkálni, a repülőgépes jelenet ami nálam csillagos ötös és a sivatagos rész. 4.részbe nem tudtam belekötni szinte minden apró részetre odafigyeltek a fejlesztők ami egy átlagos játékos nem figyel fel rá de talán a hardcore játékosok sem. De ők, csak azért is megcsinálták. A lopakodáson is nagyon sokat finomítottak ami nálam plusz mert azt jobban szeretem mint a nyílt harcot. Ha bele kéne kötnöm, akkor csak a végét tudom felhozni mikor egy fél seregnyi kolóniát kellett le darálni. Shooter részek nagyon jók voltak mindegyik részbe meg a közelharc is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...