PES 2020 - exkluzív csapatként jön a Juventus

  • Írta: fojesz
  • 2019. július 16.
  • Bejelentés
Link másolása
A Manchester Uniteddel kötött megállapodás után újabb két együttműködést jelentett be a Konami: visszatér a Bayern München, illetve exkluzív csapatként érkezik az eFootball: PES 2020-ba a Juventus.

Alig száradt meg a tinta a Manchester Uniteddel kötött megállapodáson, újabb két együttműködést jelentett be a Konami az eFootball: PES 2020 kapcsán: a Pro Evolution Soccer 2016 után először újra szerepelni fog a sorozatban a Bayern München, illetve sikerült leigazolni a Juventust is - méghozzá egy exkluzív szerződés keretei között, így a FIFA-ban Piemonte Calcio néven fut majd a csapat.

Ez azt jelenti, hogy mindkét csapat a hivatalos nevén és szerelésével léphet majd pályára, mindezt pedig a saját stadionjában is megteheti akár, ugyanis azokat is lemodellezik a készítők. Ahogy az lenni szokott, néhány játékos kiemelt figyelmet kapott a munkálatok során (a kulisszák mögé a hírben látható trailerekben leshettek be), illetve a csapatok legendás focistái is felbukkannak majd a játékban.

Az eFootball: PES 2020 szeptember 10-én jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, a játék demója július 30-án válik letölthetővé.

12.
12.
SLi
#9: Azt a VB-n Lampard németek elleni meg nem adott gólja miatt kezdték el bevezetni, ezért is volt a VB-n először alkalmazva köze nincs annak a gólnak hozzá
7.
7.
SLi
https://youtu.be/3GR2jgbkjAY?t=18
ez is kassai volt, meg ez is les volt
3.
3.
Guba32
Hivatalos bundázási lehetőség lesz benne?:)
2.
2.
SLi
lehetne még egy pool (mondjuk egy siró Salah-val a borítón) meg egy atletico változat is, a három csapat akiket lerendezett a real a döntőben
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...