300 fős csatákkal rajtol el a PlanetSide Arena

  • Írta: sirdani
  • 2019. augusztus 30.
  • Megjelenés
Link másolása
Méghozzá szeptember során, szóval már egyáltalán nem kell sokat várnunk a sci-fi köntösbe bújtatott FPS megjelenésére. A megjelenési dátumhoz kapcsolódóan ráadásul még egy látványos cinematic trailer is érkezett!

A 2018 telén beharangozott játék nem csak többször csúszott, hanem a felépítését is több alkalommal újragondolták, olyannyira, hogy a jövő hónapban esedékes rajt során például nem is lesz benne battle royale-játékmód, mint azt eredetileg tervezték. Helyette viszont érkezik a Squad Mode, mely során 12 fős alakulatok csaphatnak össze, míg a Teams Mode-ban két csapat veselkedhet egymásnak.

Azon kívül, hogy ebben a játékban is lesznek különböző kasztok (assault, engineer, medic), illetve egy tucat speciális jármű, a legnagyobb durranás kétségtelenül a csatánként megengedett maximális létszám lesz; míg a Battlefield-franchise és a hozzá hasonló kihívók esetében maximum 64 fős szerverekkel futhatunk össze az ilyen játékmódokban, a PlanetSide Arena esetében akár 300 játékos is egymásnak eshet.

Sőt! Később a létszámot megpróbálják egészen 500-ig feltornázni, szóval tényleg olyan gigászi összecsapások várnak majd ránk, amihez nem sok minden volt fogható eddig a videojátékok történelmében.

A PlanetSide Arena tehát szeptember 19-én rajtol el a Steam Early Access-rendszerében, 20 dolláros áron.

3.
3.
Stranger
#2: Planetside 2, mondjuk a PS-es verzió le van butítva, nincs építkezés, stb. A játékoslimit egy kontinensen valahol 1200 körül van, de lehet hogy több, így létrejöhetnek több száz fős csaták.
https://www.youtube.com/watch?v=YfkK51dYUbI

A PS Arena egy felgyorsított, butább változata lesz sajnos.
2.
2.
zozo76hun
most is van valami planetside vagy mi PS-en, ott is 100 felett van a letszam vagy mi.?
1.
1.
gerappa
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...