Jövő héten végre visszatér a The Last of Us: Part II

  • Írta: Shifty
  • 2019. szeptember 22.
  • Teaser
Bejöttek a korábbi feltételezések, a Naughty Dog a hivatalos Twitter-csatornáján ugyanis egyértelművé tette, hogy a The Last of Us: Part II bizony biztos szereplője lesz a jövő hét kedden esedékes State of Playnek.

A hét közepén jelentette be a Sony, hogy jövő héten kedden ismét tart egy State of Playt, ami tulajdonképpen a Nintendo Direct koncepcióját vette át, csak itt PlayStation 4-es bejelentéseket darálnak le.

A bejelentéskor már lehetett sejteni, hogy a szintén aznapra szervezett The Last of Us: Part II-esemény valószínűleg kapcsolatban áll a State of Playjel is. Így is lett, a Naught Dog ugyanis hivatalos Twitter-oldalán egy friss bejegyzésben egyértelműen utal rá, hogy a nagy csendet végre megtörik.

Nemrég egyébként a svájci Softridge áruházlánc frissítette a játék adatlapját, ami szerint 2020. február 28-án jelenik meg a játék. A napra pontos dátumban talán még nem lehetünk biztosak, de a lehetséges februári premierről már annyiszor hallottunk, hogy nem lennénk meglepve, ha tényleg 2020 második hónapjában futna be a játék. Reméljük, kedden erre is választ kapunk!

A State of Play a Twitchena YouTube-ona Facebookon és a Twitteren keresztül is követhető majd, de természetesen mi is fellövünk ide egy élő streamet, hogy ne maradjatok le semmiről.

68.
Nyarlako
#67: Ez csak csöjátékként müködik, és nem is illene hozzá az open world marhaság, evil within 2-t is tönretette.
De a megújítás részt én sem értem. Elsö tps? Nem. Lopakodós részek? Nem. Filmszerü átvezetö jelenetek? Nope, az se. Ami megújította a játékipart na azok az címek mint a Super Mario Bros meg a Wolfenstein 3D, Doom.
67.
Fata Morgana
#49: Megint kidob egy csőjátékot, marha nagy megújítás mondhatom, sőt helyesen önismétlésnek nevezném.
Az első 2 óra után meguntam az első részt annyira, hogy azóta sem fejeztem be.
Viszont nincs baj, "mert ami nekem sz.r az még néked jó is lehet" vagy valami ilyesmi.
Már egyszer írtam hogy olyan ez a játék téma mint a barátnő élettárs feleség stb...
akiknek van nos nékik tetszik és valószínű fél istennőként imádják, de lehet hogy nékem és sokaknak marhára nem jönne be.
A régi mondások szólások sok igazságot hordoznak, pl. "Ami az egyiknek szemét az a másiknak kincs" "Nekem a papné neked a pap" stb.. meg hasonlók.
66.
godach
Úr Jézus.
- korszakalkotó a TheLastofUs
- nem, nem az
- Akkor törölj a picsába psn-ről
Looool.
65.
Nyarlako
#64: Melyik játékot értékeltem túl és kiáltottam ki az ipar Jézus Krisztusának?
64.
Duken
#63: Nálad meg másra van a rózsaszín szemüveg de szerintem az nd esetében én látom reálissan a dolgokat.
63.
Duken
#62: Ez a véleményem. Máshogy látjuk a dolgot de attól még nem írom azt hogy orbitális baromságokat írnál...
62.
Nyarlako
#61: Nem személyeskedés, te mondtál szerintem orbitális marhaságot.
Elfogadom hogy jó játékok, a last of ust még szeretem is, de hogy forradalmiak lennének bármiben is na azt nem tudom komolyan venni.
De még a last of us sem egy hü de egyedi történetet mesélt el, azt viszont nagyon jól.
Látom nagyon a szívedre veszed az ilyeneket, ezek csak játekok és nem hiszem hogy durván vagy sértöen nyilatkoztam volna, legfeljebb hitetlenkedve felhívtam a figyelmed arra hogy talán elvakít kicsit a rajongás rózsaszín napszemüvege.
61.
Duken
#57: Akkor törölj a ocsába psn-ről mert igenis úgy gondolom hogy az ND az uc2 vagy a tlou-al megújította a történetmesélést és karakterábrázást az animációkat a látványról nem is beszélve. És leszarom hogy sony, tőlem tartozhatnak az mshez vagy nintendohoz is! Én az Nd- t méltattam. Fsznak kell már neked is személyeskedned haver.
60.
Marcus88
#59: Na ezért kár itt az oldalon vitatkozni a cikkek alatt,mert mindenkinek más a jó!
Mindenki be akarja mesélni a másiknak,hogy nekik van igaza.
59.
Nyarlako
#58: Nekem barátom RDR fan, nagyon várta a kettöt, elsö napos vétel volt, de azt mondta unalmas és csalódott benne. Én kihagyom mert hidegen hagy a western.
58.
kryszisz
#57: Zavaró tud lenni, de nem kevésbé, mint a "minden szar" attitűd. Példának okáért, ha valami, hát az RDR 2 múlt időbe tett minden addig megjelent open world játékot immerzió és részletesség terén, igen, a Witcher 3-at is. Multiplatform cím ellenére nagyjából a generáció legszebb játéka, és olyan élő, lélegző világot tettek le az asztalra a R*-nál, hogy azt szerintem a CP 2077 sem fogja elérni. És akkor a GK kommentek 80%-a: "unalmas, szar lovaglószimulátor" Kérdem én: mégis mi a jó büdös francot kellene csinálni egy WESTERN témájú játékban, ha nem lovagolni??? Na tehát, én sem szeretem a fanboykodást (egyik tábortól sem), de még mindig szívesebben olvasok "az Uncharted a legjobb" jellegű hsz-eket, mint a fenti példához hasonló emeletes baromságokat. Pedig egyikkel sem értek egyet.
57.
Nyarlako
Hogy én mennyire nem bírom a fanatikus Sonyggereket.
56.
KRAT0S
Nem megint hanem mint mindig..! :D:P
55.
Nyarlako
54.
Nyarlako
53.
Nyarlako
#49: Ezt ugye te sem gondoltad komolyan?
52.
Ultimate
#49: Megújítja? Mivel? :)
Azért ez durva túlzás...
51.
Duken
#50: Talán! :D Egy bizti cimbi, tuti ütős lesz a cuccendáré. Minőségi árú! :)
50.
frankdelgado
#49: Nem! Megváltja a világot. Szerintem utána már nem lesz miért élni...esetleg a thelou3-ért talán....
49.
Duken
Az ND megint megújítja a videójátékipart.
48.
kryszisz
#47: Hát az első résszel szemben akkor ne támassz túl nagy elvárásokat. Én imádom, hangulatban szerintem a legjobb a szériában, a zene isteni, de sok mechanikát tekintve annyira sem öregedett jól, mint mondjuk a Mass Effect első része. De ha túlteszed magad a csak papíron jól hangzó harcrendszeren, a botrányos inventory menedzsmenten, és a rengeteg töltőképernyőn, akkor be fog jönni:)
47.
godach
#37: Maradjunk annyiban, hogy a "nagy átlag amit olvastam" inkább lenézte a Black Flag-et a másik része meg istenítette a TloUS-t. Nos, nekem nincs gondom ezzel a játékkal sem, harmadjára vagy negyedjére már nem untam annyira két óra után, hogy abbahagyjam hanem bevonzott és végigvittem. Amikor leraktam, akkor sóhajtottam egyet, hogy ennek bizony nagyobb volt a füstje mint a lángja. Jön a második rész, biztosan megveszem de nem valószínű hogy első napos vétel lesz.
Ez pedig a rajongók hibája. Többek között ezért is nem merek a Witcher sorozatnak nekikezdeni sem.
45.
Kawada
#38: Maradjunk annyiban inkább, hogy a maradék szerint is top3 AC.
44.
Nyarlako
#40: Stabil 30 nem volt, ra vastag motion blur tovább rontotta.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...