Mike Ybarra a Blizzardhoz igazolt

  • Írta: fojesz
  • 2019. október 24.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Kiderült, hogy hol folytatja pályafutását Mike Ybarra, a Microsoft Xbox-részlegének korábbi alelnöke. Az úriember a BlizzCont követően a Blizzard Entertainment sorait erősíti majd.

Mike Ybarra két héttel ezelőtt jelentette be, hogy közel 20 év után elhagyja a Microsoft fedélzetét, a minap pedig azt is elárulta, hogy hol folytatja a pályafutását: a Twitteren közzétett bejegyzése szerint november 14-től a Blizzard alelnöki és ügyvezetői pozícióját tölti majd be, és már alig várja, hogy megkezdhessék a közös munkát.

Ez azt jelenti, hogy Ybarra az idei BlizzCont követően kezdi meg a munkát a csapatnál, igaz, az eseményen már ő is részt fog venni. Az úriember sűrű időkben érkezik a Blizzardhoz, hiszen a cégnek nemcsak a hongkongi eseményekkel kapcsolatos kitiltások miatt kell magyarázkodnia mostanában, de a pletykák szerint több új játékon is dolgozik.

4.
4.
SLi
#2: https://i.imgflip.com/2pi1lk.jpg
3.
3.
user101
Szerintem nekik nincs szükségük egy "mikroszoftos emberre", így is mindent megtettek eddig, hogy lecsúszott harmadrangú kiadóvá váljanak... :)
2.
2.
Extol
Mocskos kommunista Blizzard
1.
1.
hedzsooo
Sok szerencsét neki hozzá...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...