Már a PS1 eladásait is lenyomta a PS4

  • Írta: fojesz
  • 2019. október 30.
  • Biznisz
Újabb mérföldkőhöz érkezett a negyedik generációs PlayStation, a Sony legutóbbi helyzetjelentése szerint a konzol lenyomta a Nintendo Wii és a PS1 eladásait is, így az asztali masinák közül már "csak" a PS2-t kell utolérnie.

A Sony pénzügyi helyzetjelentése is befutott, a számokra pedig alaposan rányomta a bélyegét, hogy a végéhez közelít a jelenlegi konzolgeneráció.

A PlayStation-üzletágat magába foglaló Game & Network Services divízió elmúlt negyedévi árbevétele 17 százalékkal esett vissza éves szinten, a számláló 4,17 milliárd dollárnak megfelelő jennél állt meg. Az üzemi eredmény 596,7 millió dollár volt, ami 28 százalékos csökkenés a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Az elmúlt hónapokban mind a hardver-, mind pedig a játékeladások visszaestek a Sonynál, egyedül a PlayStation Plus-előfizetők száma növekedett - a szolgáltatás jelenleg 36,9 millió felhasználóval rendelkezik, ami éves szinten és az előző negyedévhez képest is jobb eredmény.

PlayStation 4-ből 2,8 millió példány fogyott ebben az időszakban: összehasonlításképpen az előző negyedévben 3,2 millió, a tavalyi üzleti év második negyedében pedig 3,9 millió konzol talált gazdára. Az eladások visszaesése látványosabb a vártnál, a Sony már csökkentette is az éves előrejelzéseit - a korábban várt 15 millió eladott konzol helyett így már csak 13,5 millióra számít a pénzügyi év végén.

Azért jutott valami jó hír is a fentiek mellé: a PlayStation 4 térhódítása folytatódik, mára több mint 102,8 millió példányt vittek belőle haza a játékosok. Ez azt jelenti, hogy a negyedik generációs PlayStation megelőzte a Nintendo Wii (101,63 millió példány) és a PS1 (102,49 millió) összeladásait is, és a második legkeresettebb géppé vált az asztali konzolok között. A PS4-nek már csak a PS2-t kellene utolérnie, de kicsi az esély, hogy a 155 milliós rekordot megdönti majd a masina.

Ami a játékokat illeti, ezekből 61,3 millió példány fogyott a negyedévben: itt a tavalyi évhez képest látható visszaesés (akkor 75,1 millió játékot vásároltak a cégtől), az előző negyedévhez mérten már nőttek az eladások. Ez egy szezonálisan érzékenyebb szegmens, akkor mindössze 42,9 millió eladást könyvelt el a vállalat.

A Sony a teljes üzleti évére vonatkozó becslésein is változtatott: most már 1,84 milliárd dollárral kevesebb bevételre, 18,36 milliárd dollárra számít jövő március végén, míg az üzemi eredménye 2,2 milliárd dollár lehet, ami 367,2 millió dollárral kisebb összeg az eredeti várakozásokhoz képest. Ebben természetesen az is közrejátszik, hogy a cég elhalasztotta a The Last of Us: Part II megjelenését.

12.
adamsfamily
#1: Meg a Ghost of Tsushima.Talán az egyetlen játék,ami még nem jött ki és érdekelne ps-en.
11.
zozo76hun
#2: vegulis MOST biztos sikeresebb mint a ps2
9.
Kawada
#2: Lehet azt írták, hogy jobban fogy... Ami tény. :)
8.
Zelgadis187
Lehet hogy én ábrándultam ki a játékokból de szerintem ez a generáció nagyon gyenge volt pár kivétellel. Játszottam mindegyik PS konzolon de szerintem a PS4 lesz az utolsó.
7.
Elijah Baley
Nioh és Outlast 2 a Novemberi ps plusban.
6.
Yanez
#5: LOOOOL! A pornó témában nem csak az van, hogy pista bá ráfekszik az asszonyra oszt gyúrja a tésztát. Welcome to the valóság!
5.
frankdelgado
#4: A porno az nem perverzio.
4.
Nyarlako
#3: Azokat pécén játsszák.
A mi idönkben meg negyedikben már kézröl-kézre jártak a pornóújságok, aztán mikor volt net a számtech teremben floppyn vittük haza a képeket.
Ma mi lehet hogy mindenkinek van saját net.
Ennyit a perverzióról.
3.
frankdelgado
Persze, minden szülő rohan majd ps4 et venni, h a gyerekei ilyen beteg perverz jàtèkokkal jàtsszanak.
2.
atroll1
Na, a múltkor valami jokèpessègű állotta, hogy a PS4 sikeresebb a PS2-nèl, remélem ezt olvassa :)
1.
Yanez
Azta! Ezt nem gondoltam volna. Viszont teljesen érthető a dolog. Majd még megdobja pár példánnyal az eladásokat a TLoU2 és talán a Desz Sztrending is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...