Társasjátékos híreket mondunk

  • Írta: fojesz
  • 2019. november 24.
  • Hír
Link másolása
Habár csak ritkán foglalkozunk társasjátékokkal, a napokban több videojátékos vonatkozású hír is beesett a témában. Összeszedtük hát őket egy nagy cikkbe, csekkoljátok!

1. A társasjátékbizniszbe is belevág a Rebellion

A brit kiadó-fejlesztőcég bejelentette, hogy megalakította a Rebellion Unplugged csapatát, amely társasjátékok kiadásáért és készítéséért felel majd. A Rebelliontól amúgy sem áll távol, hogy más iparágakban is kipróbálja magát: a videojátékok mellett könyvekkel, képregényekkel, sőt tavaly óta filmekkel és sorozatokkal is foglalkoznak.

Az első társasuk a Sniper Elite: The Board Game lesz, amit a decemberi PAX Unplugged keretei között már ki lehet próbálni, a jövő év elején pedig egy Kickstarter-kampány is indul hozzá. Az ígéretek szerint a stúdió portfóliójából további címek kaphatnak majd társasjátékos adaptációt - a Rebellioné többek között a 2000 AD képregénykiadó is, így bőven lesz miből válogatni.

2. Társasjáték készül a Divinity: Original Sin 2 alapján

A Lynnvander Studios közreműködésével készül társasjáték a Divinity: Original Sin 2 alapján. A Divinity Original Sin: The Board Game egy négy játékosra tervezett, sztorialapú kaland lesz, amely a videojáték tartalmát további képességekkel, helyszínekkel és karakterekkel bővíti ki. Négy különböző befejezést érhetünk majd el, a kritikus döntési helyzetekben tehát nagyon nem mindegy, hogy merre megyünk tovább.

Érdekes elem az úgynevezett Chronicle System is, amellyel a játékosközösség befolyásolhatja majd, hogy mi történik a társas későbbi kiegészítőiben. Minden dobozban találunk majd egy egyszerhasználatos kódot, ennek a segítségével elküldhetjük a készítőknek, hogy milyen döntések mentén jutottunk el a végkifejlethez. A srácok a legnépszerűbb választások alapján alakítják majd a kiegészítők eseményeit.

A társasjáték Kickstarter-kampánya már éles, a projekt pedig óriási sikernek örvend: habár még 26 nap hátravan a gyűjtésből, a 160 ezer dolláros célt jócskán meghaladva, 666 ezer dollárnál jár a kalapozás.

3. A Fallout Shelter rajongói sem maradnak társas nélkül

2020-ban a Fallout Shelter is megkapja a maga társasjátékát - az adaptációt az a Fantasy Flight készíti, ami korábban már előrukkolt egy Fallout-társassal. A 40 dollárba kerülő játékban négyen eshetünk egymásnak a következő Overseer címéért, itt ugyanis épp azt a feladatot kapjuk majd, mint a mobilokon bemutatkozott játékban: egy Vault üzemeltetése szakad a nyakunkba.

Az elsődleges célunk az lesz, hogy boldoggá tegyük a lakosságot, ennek pedig az is a része lesz, hogy értelmes munkát adunk nekik, illetve fejlesztjük a menedékhelyünket. Habár a többi játékos ellenünk játszik, olykor elkerülhetetlen, hogy összefogjunk velük, elvégre mindannyian ugyanott élünk, és bizony, néha véletlen események is megnehezítik a dolgunkat.

+1. A Pokémon GO babérjaira törnek Catan telepesei

Bónuszként pedig álljon itt egy hír, amikor nem videojátékból készül társasjáték, hanem fordítva. A Catan telepesei alapján Pokémon GO-szerű AR-játék készül majd, amelynek a címe Catan: World Explorers lesz. Habár a jövőre megjelenő játékról már korábban is lehetett hallani, a mostani hír apropója, hogy a jelek szerint a Niantic is közreműködik a munkálatoknál.

Erre az adaptáció hivatalos weboldalának forráskódjában találtak nyomokat a rajongók, később pedig a Niantic maga is megerősítette, hogy besegít a fejlesztésnél. A csapat korábban jelezte már, hogy másoknak is kölcsönadná a Pokémon GO alatt is futó Real World Platformot, és a mostani hírek szerint erre épül majd a Catan-játék. A Harry Potter: Wizards Unite hasonló együttműködés eredménye: a Niantic csak a cím alatt dolgozó motort szállította, a tartalomért a Warner Bros. felelt.

2.
2.
BockÚr
#1: oo királyság köszi az infoért (Y)
1.
1.
mephi
Csak jelzem, hogy a Bloodborne társas is elérhető már magyar nyelven is, én már előrendeltem karácsonyra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...