Kémfotó a PlayStation 5 dev kitjéről

  • Írta: fojesz
  • 2019. december 1.
  • Képek
Link másolása
Megérkezett az első jó minőségű fotó a PlayStation 5 fejlesztőknek szánt kiadásáról. Persze a kép inkább csak érdekesség, elvégre a boltokba kerülő végleges változat egyáltalán nem így fog kinézni.

A Twitteren tették közzé az első fotót a PlayStation 5 dev kitjéről. A szivárogtató egy fejlesztőtől kapta a képet, amelyen két darabot is láthatunk az új konzol fejlesztőknek szánt kiadásáról. A dizájn ismerős lehet, hiszen korábban a Sony szabadalmai között is felbukkant ez a kialakítás, ezek (és a különböző beszámolók) alapján pedig 3D-s renderek is készültek a masináról.

Később The Verge újságírója, Tom Warren is megerősítette, hogy a fotók valóban a PlayStation 5 dev kitjét ábrázolják: állítása szerint a Sony azért döntött a furcsa, V-alakú dizájn mellett, mert így a fejlesztők egymásra pakolhatnak több gépet is, a szellőzéssel nem lesz probléma. A bolti változat persze egészen másképp fest majd: a háttérben például a PS4 és a PS4 Pro dev kitje látható, és azok sem emlékeztetnek a játékosoknak szánt konzolokra.

Sajnos ennél több részletet nem sikerült megtudnunk a kép segítségével, a felbontása miatt a gépek elején megjelenő feliratok csak nehezen olvashatóak, és az sem derül ki egyértelműen, hogy a konzolokra kötött kontrollerek a nemrég szabadalmaztatott dizájn alapján készültek-e.

A PlayStation 5 egyébként a jövő év végén kerül boltokba, a legutóbbi pletykák szerint 500 dolláros nyitóáron.

42.
42.
ADMlN
#38: Még az Xbox One utáni helyet sem üti meg a DS4, mertt ott a Switch Pro controllerre van.
40.
40.
Firsttime
Tudom devkit, valószínű a végleges változni fog. De. A ps4 devkit egy téglatest. Ugyanúgy ahogy a ps4 is ha eltekintünk a 45 fokos levágasoktól. Feltételezem, hogy az alaplap a devkitben és a végső konzolban majdnem egyforma, ha nem éppen pont ugyanaz. Így max a perifériákkal variálnak a kettő között. Kicsit szellősebben elhelyezve mindent. Értsd olvasó, tárhely, hűtés, táp, plusz diagnosztika képernyő a devkitben. Szóval ha nincs külön két gyártósor a devkit és az alapgép paneljainak gyártására, amit nem hiszek mert ezek mindig mocskos nagy beruházások, és pár ezer vagy tízezer gépért egy komplett gépsort egy hülye sem üzemel be, akkor biza a nyák ami a devkitben van és ilyen formára van tervezve, ilyen formájú lesz az alapgépben is. Szóval szerintem nagy az esélye, hogy bőven hasonló kinézetű lesz a végleges gép, mint a devkit. Max karcsúbb, meg laposabb.
38.
38.
Őrnagy
#12: Viszont kontrollerben a Sony a nyerő: masszívabb, jobb minőségű (szerintem), mint a box kontrollere. Mondom ezt xbxox tulajként.
35.
35.
PapaYeti
#34: *nekem elég a mostani erő is

egy szerkesztés gombra befizetnék...
34.
34.
PapaYeti
#29: A színeknek én is örülnék csak akkor legyen lehetőség választani az elején. Ha már japán én benbeveznék egy iro-urushi stílusú porcelán lakkos hatású gépre is ;)

De egyet értek a többiekkel,
0,) ALAP Legyen rá sok jó game :)
1,) Legyen jó ami benne van (itt megint lehet nem a legszerencsésebb a választás de ők tudják én nintendó fun vagyok nekem nem elég a mostani erő is. )
2,) Legyen halk (Ez lehet akár elsődleges is)
3,) Legyen jó az ára
4,) Nézzen ki valahogy... .De az az igazság, hogy nekem eddig mindegyik tetszett
33.
33.
pécégémer
Engem egy karaokee gépre emlékeztet a 90-es évek végéről.
32.
32.
Fata Morgana
#29: https://www.youtube.com/watch?v=5U4mm_fWym4
30.
30.
FURY380
#18: Ennél nagyobb hülyeségeket kitalálni se tudtál volna. Pont hogy Magyarországon áll jobban az Xbox, mint a PS. https://gs.statcounter.com/os-market-share/console/hungary
29.
29.
kamgecam
#28: Bejön ez a minimalista flat dizájn de egy modernizált psx külsőnek örülnék a legjobban a szines logóval. Ilyen 80-as évek feeling de cyberpunkos beütéssel. A retró és a modern ötvözése. A túlságossan visszafogott se jó mert az unalmas mint az xbox.
28.
28.
PapaYeti
https://www.battle4play.com/wp-content/uploads/2019/03/fgsxdfsd.jpg

Ennyi legyen nem kell több
19.
19.
kamgecam
#15: Mondjuk a pizzámat pont melegen tartaná játék közben!:D
18.
18.
kamgecam
Nem szép de csúnya! :D Vinni fogják mint a cukrot! Magyarország végre teljesen PlaysStation Nation lesz! xD Befejeződik az aminek az eljövetelét a ps4 rajtja előtt megjósoltam és bejött. A Playstation totális dominanciája. Főleg hogy a sony köv genben ennyire rámegy a magyarországi támogatottságra. :) Végre normalizálódik a játékoskulturánk.
17.
17.
Effecta
Legalább van rajta söralátét.
16.
16.
Neo1989
Engem nem érdekel hogy néz ki.
15.
15.
Yanez
Ez olyan, mint egy asztali digitális óra rádióval.
14.
14.
PS4jacksony
A mostani konzolok is mindennek nevezhetőek csak nem szépnek ez meg úgy sem végleges...
13.
13.
A végleges nem ilyen lesz, ez csak a hűtés miatt ilyen, de még így is elképesztően hangos. Ezt kell megoldani megjelenésre. De amúgy a ps2 slim volt a király kinézetben meg hangban.
11.
11.
Marcus88
Engem nem érdekel,hogy fog kinézni,csak a tudása meg a játékok.
Nem viszem én kiállításra úgy sem,el lesz az tv asztalon.
3.
3.
Khaszás
Lehet hűtés szempontjából jó de ez így borzalmasan néz ki. ps3 és ps4 az díszíti a szobát de ez inkább olyan amit elrejtenék...
2.
2.
Fooxfire
Remélem hogy nem ilyen lesz. Ez nem fér be a TV-m alá...
:c
1.
1.
Őrnagy
Én még mindig fogadni mernék rá, hogy egyszerű téglatest lesz. De ne legyen igazam.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...