TGA 2019: Xbox Series X néven fut majd az új Xbox

  • Írta: fojesz
  • 2019. december 13.
  • Bejelentés
Alighanem a The Game Awards legnagyobb meglepetését szállította a Microsoft, amely leleplezte a következő generációs Xbox végleges elnevezését és dizájnját is. Xbox Series X néven keressük majd az új masinát!

A hardverbemutatók nem igazán voltak jellemzőek a The Game Awardsra eddig, de ezt is el kellett kezdeni valahol: a díjátadó színpadán az Xbox-csapat vezetője, Phil Spencer jelentette be a Project Scarlett végleges elnevezését, és egyúttal lehullott a lepel a konzol dizájnjáról is.

Az új masina Xbox Series X néven kerül majd boltokba jövő karácsonykor - azt hiszem, nem sokan tippeltek volna erre. Furcsa elnevezés ide vagy oda, Spencer a GameSpotnak adott exkluzív interjúban már elismerte, hogy az megadja nekik azt a rugalmasságot, hogy a későbbiekben új modellekkel rukkoljanak elő a márkanév alatt.

Spencer szerint az Xbox Series X az eddigi legerősebb Xbox, a GPU-ja nyolcszor erősebb az Xbox One-énál és kétszer az Xbox One X-énél, míg a CPU megnégyszerezi az elődök teljesítményét. Az ígéretek szerint az új hűtésnek hála a Series X olyan csendes lesz, mint az Xbox One X volt.

Az viszont kétségtelen, hogy ehhez furcsa dizájn dukál; a Series X háza lényegesen vaskosabb, mint az elődöké, de a videó ellenére fektetve is használhatjuk majd. A kontroller is változik valamennyit, de úgy tűnik, a Microsoft nem bolygatta meg a jól bevált dizájnt, mindössze arról van szó, hogy a Sony és a Nintendo után a redmondiak is beadták a derekukat, és külön gombot kaptak a megosztások az irányítón.

Spencer végül a visszafelé kompatibilitásra is kitért: az ígéretek szerint az Xbox Series X mind a négy Xbox-generáció játékait képes lesz futtatni, továbbá az Xbox One perifériáival és előfizetéses szolgáltatásaival is kompatibilis lesz. Úgy tűnik, az Xbox One-osokat sem hagyják hátra: a Halo Infinite-tel kezdődően a first-party játékok cross-gen címek lesznek, a mentéseink és az achievementjeink meg is oszthatók majd a különböző konzolok között.

Az Xbox Series X a 2020-as év karácsonyi szezonjában landol a boltokban.

90.
crytek
Xbox Series X backwards compatibility will support every generation of Xbox

https://www.gamesradar.com/xbox-series-x-backwards-compatibility/
85.
Yami
#73: Azt látjuk, töki, mert még mindig itt vered a nyálad...
83.
Kawada
#82: Na látod... Teljesen más dolgokról beszélsz mint én abban a kommentben, amire reagáltál.
82.
Stranger
#77: #76
Ki mondta, hogy másik game-nek kellene kinéznie? Ki mondta, hogy elképedve kell bámulni? Arról volt szó, hogy látjuk-e a különbséget vagy hogy mennyit hazudtak a 4k-ról. Látjuk, hazudtak. Pont.

#77
Ezt most annyiban nézted be, hogy totál ellenkező a lassításnak, kinagyításnak egy ilyen videó. Ez egy átlagos asztali monitoron, 700p széles ablakos módban és 1440P-be rakva is különbségeket mutat. Szerinted akkor a 120 centis TV-n mi jönne le, natív 4k-ban?

"És egyértelmű, hogy egy 1080p egy 1440p és egy 4k között nagyobb a különbség"
Én a video felbontásáról beszélek. Ha 1440P-be állítod youtubeon, akkor a PC-s tartalom is hiába lett natív 4k-ban felvéve, le van butítva a video álltal.
Ennek ellenére még mindig élesebb a PC-s verzió, tehát a konzolos az 1440P natív minőséget sem éri el.
Szóval ennyit a checkerboard renderingről, mert simán látni a különbséget egy pici videóban is és még csak a natív 4k sem kell hozzá.
Jó volt egy generációban elhitetni az emberekkel hogy ők most 4k-ban csapatják, én csak ennyit akartam leírni.

#81
Te már túl keveset vársz a konzoloktól.
80.
Neotechtr
#79: Sok fog múlni az első feature játékok készítésénél a programozókon is. Illetve a processzoron is és egyéb megoldásokon is. Hiába a One X 6 TFlops-ra képes grafikai szinten, ha van hozzá egy olyan proci, ami elviekben mindenhogyan jó, csak éppen a 60 FPS-t nem tudja meghajtani egy adott felbontáson. Ilyenkor lehet fecsérelni a plusz grafikai erőt mondjuk részecskékre. De ez mind szituáció függő is lehet egy játékban vagy egy jelenetben. Éppen ezért számolnak már most sokan előre nem látható, de vélhető gyengeségekkel korábbi tapasztalatok alapján.
78.
greenmelon
https://i1.wp.com/metro.co.uk/wp-content/uploads/2019/12/ELo3_rLWkAABNRr-e657.jpg
77.
Kawada
#74: De megint egymás mellé rakott, videó, amit lelassíthatsz, kinagyíthatsz, stb. Nem erről beszéltem... Hanem arról, hogy leültetlek egy szék elé, berakom neked egy tv-n a Detroitot mondjuk és te nem tudod melyik verziót látod, milyen felbontásban... Akkor mondd meg... :) És egyértelmű, hogy egy 1080p egy 1440p és egy 4k között nagyobb a különbség, amit itt említettünk elsősorban, az a natív 4k vs checkerboard volt. Legalábbis innen indult ki az alapvelvetés.
76.
delphijos
#74: “Ott a Detroit”

Én pl. nem mondom hogy nincs különbség, de őszintén, ki az aki egymás mellett játszik , sőt, még ki is merevít képkockákat ? Akkora különbség meg azért nincs, hogy az ember elképedve nézze, mintha egy másik game lenne...
75.
Kawada
#71: Lehet keverem bizonyos játékbejelentésekkel. De az biztos, hogy niylatkozott olyat Phil, hogy a project scarlet játékok esetében a cél 4k 60 fps. Megnézem majd én is, 2017-es E3-ról rémlik ilyesmi OneX-el kapcsolatban.
74.
Stranger
#69: Ott a Detroit.
https://www.youtube.com/watch?v=T92rhOFzuEQ

Már 1440P-ben élesebb a PC-s verzió, 1080P-s monitoron nézve. 4k-ban pedig egyértelmű. És semmi extrát nem kapott a PC-s verzió, ugyan azok a textúrák. Egy 120 centis TV-n nehogy ne lásd már meg...

#67
Ezt mindig előveszi valaki. Meg hogy grafikabuzi vagyok. Eközben én napi szinten játszok 10-20 éves játékokkal, ti meg a legújabb őrületbe vetitek magatokat és rá sem tudnátok nézni egy régi pixelhalmazra. 2 különböző témáról beszélünk, attól még nem kell hazudni és attól még vannak tényleges különbségek hogy közben ugyan úgy eljátszunk vele.
73.
KRAT0S
#42: Igen a nyálamat!!!
hogy te milyen testnedveket törölgetsz a monitorodról azt tartsd meg magadnak senki nem kíváncsi rá!
71.
delphijos
#60: Hát bocs, de én nem emlékszem olyasmire hogy az X-et “rock solid 4K/60”-al hirdették volna. A 4K, meg a “NATIV 4K” az ment, de még ott se mondták hogy mindennel ez lesz. Arról meg hogy a milyen minőségbeli ára van a 4K-nak, senki se beszélt. Ugye, az unalmas rész, hogy a felbontás nem minden minőség szempontjából. Hülye példa, de épp most nosztalgiázom egy összeverbuvált gépen a Jedi Outcast-al, és az megy 4K-ban. De ettől még nem lett erőmű a gép, és a grafika se változott fotórealisztikussá :) De a grafikai reszletesség marketing szempontból piszok nehéz dió. Mint a digitális kameráknál. Aki nem fotós annak nehezebb eladni hogy kisebb a felbontás, de cserébe kevesebb a képzaj. De azt hogy csillió megapixel azt igen....
70.
Kawada
#67: Sajnos ezt hozta a Digital Foundry éra, ahogy azt frappánsan valaki megfogalmazta. Tisztelem a munkásságukat egyrészt, nagyon sok érdekes dolgot lehet tőlük megtudni, de eszméletlen toxic is valahol a hatásuk. Persze nyilván az ő szándékuk jó volt alapvetően, és csak az éretlen gémer közösség számára bizonyult olajnak a munkásságuk egy bizonyos tűzre.

Egyetértek amúgy, játszani kell és nem méricskélni. És én sem ezeket figyelgetem. Másrészt viszont érdekes ez a vonal is. Amiért én felhoztam, hogy "elég-e, nem-e?", az inkább arra vonatkozik, hogy hosszú távon mennyire fogja tudni tartani a lépést az esetleges megjelenítő/játék fejlődésen. Sajnos megint úgy fest, hogy ráállunk majd fölösleges faszságokra, mint a ray tracing, ahelyett, hogy valós tartalom kerülne több vagy minőségibb. Na de ne legyen igazam.
67.
Yanez
#65: Aki ezeket a pixel különbségeket figyeli ahelyett, hogy játszana, az meg is érdemli. Ha teljesítményben akkora differencia lenne a pc és egy új konzol közt, mint 1-2 gen közt, akkor lehetne picsogni, de ez így szőrszálhasogatás. Arról nem is beszélve, hogy mindenki a csúcs pckhez viszonyít, miközben a többség nem is csúcskategóriás pcn játszik. Amúgy meg már ott a bibi, hogy egyáltalán téma ez. Játszani kell, nem méricskélni.
61.
Kawada
#58: Ebben személy szerint nagyon egyetértek. Sosem értettem a Ps4 prós csekkerbórd fikázó műsznobokat, akik egyébként valószínű egy 160 centis, 4k-s kijelzőn sem tudnák megmondani a különbséget egy natív 4k és egy checkerboard renderinges játék között vakteszten (hülyén hangzik ez a kifejezés olyan esetben, amikor vizuális érzékelésről van szó, de na... :) ).
60.
Kawada
#54: Furcsa, mert tényleg nem vagyok felbontás és framerate náci (na jó... framerate egy kicsit). És nekem nem is lenne igényem. De a helyzet az, hogy már a One X esetében kezdték ezzel hülyíteni a népet, hogy rock solid 4k 60 fps, majd az első belső fejlesztésű játék sem igen volt erre képes. Ezt hiába dönti el a konzolholder, ez azért nagyban a fejlesztőkön is múlik. Na de elkalandoztam... Szóval a helyzet az, hogy ezt inkább ők támasztották magukkal szemben, mintsem én velük szemben. És egy új konzol elvileg 6-7-8 évet el fog tölteni a piacon. És ha ezt az elején sem fogják tudni, avagy csak neccesen hozni, az ezen a téren nem sok jót sejtet hosszabb távon.

Érdekes lenne nagyobb volumenű felméréseket látni. Arról biztos vannak infók, hogy hány 4k-s, 8k-s, satöbbi eszköz fogy. De hogy ezeknek effektíve mekkora része is van pl. gémingre használva, az már szerintem kicsit homályos. És paradox módon személy szerint el tudom képzelni, hogy a PC-s játékosok elenyészőbb arányban használják a 4k-s felbontást játékra, mint a "konzolosok" (és akkor most hagyjuk is az átfedéseket), így a nagyobb teljesítmény hosszabb távon indokoltabb lehet a konzolok esetében. Ez persze feltételezés csupán... :)
59.
delphijos
#58: Nekem ez is jó lenne. Tartok tőle viszont hogy marketing szempontból a “natív 4K-t” az “átlagnak” könnyebb kommunikálni mint az fps-t.
58.
ADMlN
#57: Én személy szerint nem ragaszkodnék a natív 4K-hoz. Szerintem az optimális forgatókönyv az lenne ha dinamikus felbontást használnának, mondjuk 1440p-2160p határértékekkel és hozzá fix 60fps. Úgy gondolom, hogy az eddig ismert adatok alapján ezt nem lenne nehéz hozni szinte minden játéknál.
57.
delphijos
#56: “Azért egy vadi új cucc lesz, ami ~7 évet megfog határozni. Csak sikerül egy kicsit feljebb lépni, ahogy mindig is sikerült. Sztem ez az alap elvárás.”

Én is konzolon játszom, szó sincs “gagyizásról”. De szó sincs “vadiúj” cuccról, már a devkitek is rég a fejlesztőknél vannak, a végleges hw gondolhatod mikor lett kőbe vésve. Feljebb lépni meg konzol fronton bőven feljebb fog, de a mostani gen. sem tudott már “pc gyilkos” lenni. ( sőt ). A 4k/60+ meg nem átlag pc szint ma sem. Ha a NATIV 4K MINDEN CÍMMEL 30-al megy, az is már szintlépés. Ha lesz egy-kettő ennél jobban futó cím, az jó. De általánosan ezt várni, szerintem erős. Főleg 500-600-ért. De meglátjuk. Csak én kétlem.
56.
Stranger
#54: "még PC-n se általános"
Egy mostani PC-n. Nem engem kérdeztél, de azért itt a nagy konzol legagyizások közepette tényleg el van felejtve, hogy egy konzolból többet kilehet hozni. Azért egy vadi új cucc lesz, ami ~7 évet megfog határozni. Csak sikerül egy kicsit feljebb lépni, ahogy mindig is sikerült. Sztem ez az alap elvárás.

#52
Én prohardveren olvastam, hogy nem GPU-s adat hanem a proci+videokártyát összeködösítették.

#53
Ja, pont ez a lényeg... hogy még jobban is hangozzon. Mondjuk most is csak úgy odaírták a 4k-t, mintha tényleg meglenne. Magukat szopatták meg, mert ha lesz natív 4k nextgennél, nincs mivel jelezniük.
54.
delphijos
#50: “De 4k 60 fps-re valóban necces. Ami engem nem zavar személy szerint, mert nem igényem, de azért ez egy olyan szint, amit lehet illett volna belőni.”

Én azt nem értem miért ? Mármint miért ez lenne az elvárás. Ez még PC-n se általános, - bár sokszor érzem úgy a kommenteknél hogy 2080 alatt senkinek sincs gépe :) - és a mostani gen. se a csúcsot nyaldosta ( távolról sem ) akkor mégis miért ?
53.
delphijos
#51: ‘Azt majd kitalálják hogy ez a "8k+"’

A plusz az inkább többet szokott jelenteni. Inkább “8k Ready“ :)
52.
Kawada
#51: Emlékeim szerint a gpu-ra vonatkozik a 12 tflops. Az utolsó genbenbmár csak a gpu érdekelt mindenkit, erre mentva maszti.
51.
Stranger
#48: Ez a konzolos tflops egy összesített érték. Összemosták a processzor és videokártya értékét. Mindig megfogják próbálni a lehető legnagyobb számokat bedobni. Ahogy már a 8k-t is bedobták mint buzzword és 100+FPS-ről is beszéltek. Az, hogy végülis ez nem lesz meg, már senkit nem fog érdekelni.

#47
Azért a 4k-60FPS csak meglesz. Bár bejött a checkerboardos 4k hazugság, szóval lehet nem erőltetik meg magukat. Az FPS-t majd ugyan úgy felskálázzák egy besaccolt képkockával. Lehet 8k is lesz, mondjuk 4k-s tartalom 8k-ra felnagyítva egy élesítő filterrel. Azt majd kitalálják hogy ez a "8k+". Ha bejön én mondtam először. :P
46.
delphijos
#38: Én elég sokat használom az X-et 4K BR film nézésre is, szóval viszonylag sokat “megy”. Nálam állítva most nem férne el, szóval sose próbáltam, és nem is néztem utána hogy a jelenlegi gépek hogy bírják, biztos igazad van. A fat ps3-al és a ps2-vel voltak rossz tapasztalataim ilyen téren. Bár az valóban régen volt. És ezt végül is elsődlegesen íilyen használatra tervezik....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...