Videón látható Robert Pattinson Batmanként

  • Írta: gorien
  • 2020. február 14.
  • Cooltúra
Link másolása
Matt Reeves filmje egy ideje egymás után igazolja az érdekesebbnél érdekesebb színészeket a különböző Batman-gonoszok szerepére, most azonban végre magára a főszereplőre is vethetünk néhány pillantást.

Matt Reeves Batman-filmje göröngyös utat tudhat maga mögött. Már akkor felbukkant az ötlete, amikor a Batman v Superman idején kitágult a DC filmes univerzuma, aztán ahogy az Igazság Ligájára magába roskadt, ennek a sorsa is bizonytalanabbá vált. Szerencsére addig nem jutott el, mint Flash önálló kalandja, amelyről gyakorlatilag még most sem tudunk semmit. Reeves filmje mégis akkor kavarta a legnagyobb port, amikor kiderült, hogy a denevérjelmezt Robert Pattinson ölti magára.

Nos, a kételkedőket nem biztos, hogy ennyi meggyőzi, de a rendező közzétett egy videót a Twitterén, amelyen Pattinson a jelmezben látható. Ahogy az lenni szokott, új feldolgozáshoz új öltözék dukál, és a sejtelmes fényviszonyok ellenére szemügyre vehetjük az új változat részleteit. Michael Giacchino zenéjéből is hallunk pár taktust.

A The Batmanről nem tudni még, hogy lesz-e bármi köze a DC filmuniverzumához, vagy teljesen különálló alkotás lesz, mint a Joker. Annyi azonban biztos, hogy ambiciózus szereplőgárdával rendelkezik máris: Zoe Kravitz, Colin Farrell, Paul Dano, Jeffrey Wright, Andy Serkis és John Turturro már a fedélzeten van. A film a jelenlegi tervek szerint 2021. június 25-én várható.

12.
12.
user101
Kíváncsi leszek Battinson-ra... Muhahaha! Ja nem! Leszarom... Batman sux! :)
10.
10.
Extol
jah hogy most vámpír lesz a batmen
9.
9.
adamsfamily
#7: Teljesen elképzelhető.Mondjuk az Alkonyatban nem ő volt a fő gond,hanem a sztori volt borzasztó klisés.Én megnéztem mindegyiket,mert a barátnőm szereti,de az a film forgatókönyvből adódóan szar.Na meg Kristen Stewart búval b*szott arckifejezése az első film után már fárasztó volt.
8.
8.
#2: Én nem is tudtam, hogy ilyen lehetőség is van, hogy ez egy jó film lesz, vagy Nolan filmjeihez hasonló lehet. De előtte mondjuk nem is néztem utána semminek ezzel a filmmel kapcsolatban.
7.
7.
delphijos
#5: "mert az Alkonyaton kívül semmi mást nem néztek meg tőle"

Szerintem sokan még azt SE látták. :)
5.
5.
adamsfamily
#1: Szerintem a legtöbb ember csak azért hurrogja,mert az Alkonyaton kívül semmi mást nem néztek meg tőle,pedig régen aztán tényleg olyan színészeket válogattak Batman/Bruce Wayne szerepére,akikre abszolút nem illett.
Michael Keaton például szerintem sok mindennek nézett ki,csak nem milliárdos,nőcsábász playboy-nak.
3.
3.
Heldengeist
#2: Én inkább Patiban bízok. Ha kiakar törni a csillámvámpír kategóriából,akkor mainstream filmben is jó alakítást kell hoznia.
2.
2.
mdr88
#1: +1

Már megy a neten a "jól néz ki az új DareDevil" mindenhol... pedig ez egy jó film lesz.
Pattinson remek színész... csak hát mindenkinek a csillámvámpír maradt meg.
Én különben egy Nolan filmjeihez hasonló alkotásra számítok és szinte biztos vagyok benne, hogy ez a szereplőgárda ezzel a rendezővel nagyot tud alkotni.
1.
1.
Gykrizsi
Jó lesz ez, Pattinson tehetséges színész, Reeves is jó, a ruha meg menő.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...