A Square Enix és a Capcom sem megy a PAX Eastre

  • Írta: gorien
  • 2020. február 25.
  • Rendezvény
Miután korábban a Sony lemondta a részvételét a bostoni PAX Eastről, most két újabb nagy kiadó csatlakozott hozzá. Sem a Square Enix, sem a Capcom fejlesztői nem vesznek részt a rendezvényen, bár nem minden programjuk marad el.

Ahogy a Game Developers Conference (GDC), úgy a február 27-én kezdődő PAX East is veszít a résztvevőiből. A Sony már korábban jelezte, hogy a koronavírus miatt kihagyja a rendezvényt, de most két újabb nagy kiadó is jelezte, hogy nem vesz részt rajta. A Square Enix kifejezetten a járványt jelölte meg távolmaradása okának, míg a Capcom ennyire részletes nem volt a bejelentésével.

A Square Enix így a PAX Eastre tervezett minden előadását lemondja és a helyi rajongói találkozót is, ugyanakkor a megígért, Final Fantasy XIV-ről szóló bemutatóját a hivatalos Twitch-csatornáján meg fogja tartani február 29-én.

A Monster Hunter: Festa nevezetű találkozó a Capcom egyik legvártabb eseménye az idei PAX Easten, és nem is lesz elhalasztva, de a játékfejlesztők nem vesznek részt rajta. Ugyanakkor azt ígérik, hogy a Monster Hunter: World Iceborne kiegészítőjéről ígért hírekkel nem fognak adósok maradni, azokról szó lesz majd, még ha nem is a bostoni rendezvényen.

17.
#15: Nyárra már el is felejtjük, hogy volt ilyen.Nem szereti sem a meleget sem az UV-t.Jön a jobb idő és magától megszűnik a "járvány".Aztán a média kereshet valami más sokkoló, megdöbbentő, nem hiszed el, botrány témát.
16.
Neo1989
A hisztéria meg a hülyeség az a pusztító, nem a vírus. Mellesleg ez a típus az 1960-as évek óta létezik. Azaz cirka 50 éve tudnak róla.
15.
GAMEROD
Nézzük a jó oldalát, a Fifa2021 majd kevés helyet foglal. Mert a hisztéria veszélyezteti az EB megrendezését és az Olimpiát is. Az is baj lesz ha meg lesznek rendezve, az is ha nem. Majd elmaradozik a Forma1 is gondolom. Aztán majd rájön mindenki hogy mégse kéne ekkora felhajtást rendezni egy vírus körül.
14.
FiveSalmon69
#12: tudod, hogy olaszországba, és úgy un block európába hány kínai túrista érkezik havonta, normál esetben? olyan negyed millió emberről beszélünk, és ezek csak a beérkező kínaiak, az hogy az olaszok, vagy más túristák honnan, hova mennek, és mennyien, még bele sincs kalkulálva. a vírus már rég itt van.. egyébként meg nem értem ezt az érvet.. ha valaki 80 éves akkor mi van? haljon meg, inkább mint, hogy bármi féle óvintézkedés legyen? ha meg szép csendben próbálták volna meg megoldani, az lenne a sok okosnak a baja, hogy ezt is eltitkolták előlük.. én például egy iskolában dolgozok, ahol fiatal gyerekek, meg idős tanárok is vannak. van fogalmad róla, mi történne, ha nem tudnánk semmit a vírusról, mert nem akartak pánikkeltést? ha megjelenne itt is, teljesen váratlanul, és felkészületlenül, ahogy akárhol máshol a világon, mással foglalkozó cégeknél, az még nagyobb válságot idézne elő, nem csak a gazdaságban, de az élet minden aspektusában.
13.
Kawada
#10: https://www.internationalairportreview.com/article/32311/top-20-largest-airports-world-passenger-number/

A legzsúfoltabb afrikai reptér a johannesburgi, évi 21 millió utassal. Na most a listán a 20. 64 millió... Budapest pedig kb. 16 millió. Valóban... azonos fajsúlyú, hogy a 4-5 kínához szorosabban kötődő reptér ott van a 20-ban, az 5 afrikai együtt lebonyolít annyi utasforgalmat mint a legkisebb ázsia...
12.
GAMEROD
Olszoknál 80 év és a koporsó közötti emberekről beszélnek mint a vírus halálos áldozatai. És hol a tökömbe kapták el? Elmentek járókerettel kiruccanni Kínába vagy mi? Vagy ajándékba kapták az unokáktól?
11.
user101
Afrikában nincs szükség korona-vírusra, elég nekik az ebola... :(((
10.
GAMEROD
#9: Hogyne utazznának, főleg Indiába és Indiából. Főleg hogy elég sok multi újabban ott telepszik meg.
9.
Kawada
#8: Mert az egy kibaszott putri, ahova- és ahonnan nem utazik napi szinten több tízezer ember, mint Kínában és Európában. Legyen már egy kicai eszed.
8.
GAMEROD
#7: Ja, milyen érdekes hogy Afrikába, Indiába még nem jutott el a vírus ahol milliárdszámra laknak és a saját szarukat eszik de Európa, na az nem menekült meg. Le kell redukálni a gazdaságokat mindenképp.
7.
manderel
#6: Ha nem lett volna köztudatba hozva, most nem is 80.000 fertőzöttről beszélnénk. Azért ilyen alacsony ez a szám, mert rögtön lezárták a gócpontokat. Ehhez le kellett zárni milliós városokat is, amit nem tudsz szép csendben megtenni.
6.
GAMEROD
#5: Nem a vírus itt a probléma, hanem az, hogy tök feleslegesen bedőlnek a gazdaságok, leállnak a termelések, felmennek az árak mert hülyítik egymást álhírekkel, meg túllihegett hírekkel. Egyáltalán nincs olyan mérete a betegségnek, hogy világpánikot kelljen generálni. Legalább 50 millió érintett alatt nem is kéne ilyet köztudatba hozni, mert csak rosszabb dolgokat szül, esetleg csak szép csendben tenni valami ellenintézkedést. Úgyse tud mit csinálni senki, az élet nem áll(hat) meg.
5.
Kawada
#4: Még be is állnék emögé a közhelytenger mögé, ha kedves kormányunk pl. nem olyan lenne amilyen, ha nem éélnének Putyinok, Trumpok akik népük bölcs vezéreként mértékletességre és józanságra tanítják gyermekeiket, a népet.
4.
GAMEROD
#3: Megnyomorította az emberek gondolkodását Hollywood és a klikkvadász hírportálok. Elrugaszkodtak teljesen a realitástól. Egyesével hozzák fel a "fertőzöttek"-ről szóló híreket, aki tüsszent, és külföldön járt már meg akarják lincselni. Itt már nem vírus fog pusztítani hanem háború ha így folytatják.
3.
Kawada
#2: És miként dolgozol a EÜ-ben? Portásként? Nem vagyok én se a pánikkeltés oldalán, de míg mondjuk az influenza halálozási rátája 0,015 %, ennek a szarnak 2%, és a 2 hetes lappangási idő bizony elég szar. Igenis tegyenek meg mindent, zárják karanténba akit kell, de persze nem kell egymást tapodva rohanni vizet venni.
2.
GAMEROD
Ez mind a média hatása. Érdekes plázák, piacok dugig tömve vannak, szerencsére nem zárkózott senki földalatti bunkerekbe. Ennyi erővel azokat is be lehetne mind zárni, Rendezvényeket pedig félnek megtartani. Nem tudom mi ütött az emberiség egy részébe, de nem normális ami folyik. Veszélyes vírusok voltak, lesznek együtt kell élni a tudattal, nem pedig fosni mint a lagzis kutya. Influenzába 200 ezren haltak bele az idén és még csak február van. Na de a koronavírus, jaj mindenkinek mert csak század annyian.
1.
Neo1989
Mért van olyan érzésem hogy az E3-at meg a next gen konzolokat is bukni fogjuk.
Dettó az idei Olimpiát. Meg a 2020-as labdarúgó EB-t is. Bár ez utóbbi 2-t én személy szerint leszarom.

Én azt veszem észre, hogy nagyobb ennek a vírusnak a hisztéria értéke mint a valós veszélye lenne. Én EŰ-s vagyok ha ez ide beütne mi döglünk meg elsőnek.
Mégse pánikotok és még a kórház is működik és dolgozni is bejárok átlag 2-3 naponta.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...