Megtalálták a Vaják-sorozat Vesemirjét

  • Írta: gorien
  • 2020. február 29.
  • Cooltúra
Link másolása
A Vaják második évadába várt szereplők közül talán Vesemir alakját övezte a legnagyobb érdeklődés, főleg mióta Mark Hamill is "bejelentkezett" a szerepért. A Netflix végre hivatalosan bejelentette, hogy ki játssza majd a karaktert.

Már egy hete, hogy a Netflix leleplezte a The Witcher második évadának új szereplőit, de hiába láttunk ismerős neveket a felhozatalban, az öreg vajákmester, Vesemir látványosan hiányzott a felsorolásból. Nemrég az is szóba került, hogy egy animációs spin-off sorozatot is kap a Vaják, amelynek a főszerepét épp Vesemir kapja, így joggal várta mindenki, hogy a nagy bejelentés hamarosan megérkezik. A várakozás véget ért.

Az internet egy jelentős része odáig és vissza volt, mikor Mark Hamill jelezte, hogy eljátszaná a szerepet, a rá váróknak azonban csalódniuk kell. A Netflix ugyanis bejelentette, hogy Kim Bodnia alakítja majd a vén bajvívót. A dán Bodnia A híd vagy a Megszállottak viadala sorozatokból lehet ismerős, de hamarosan a Netflixen is láthatjuk a The Letter for the King című fantasyben.

A Netflix leírása alapján a 2021-re ígért második évadban szereplő Vesemir „a vajákok aranykorának elbűvölő képviselője, a sorozat legöregebb és legtapasztaltabb vajákja, aki Geraltnak is apja helyett apja. A Kaer Morheni-i mészárlás túlélőjeként elszántan védelmezi a megmaradt szörnyvadászokat.”

28.
28.
delphijos
#27: Persze, van benne igazság, de ez azért függ szerintem a szereptől is. Az alább említett Gwyneth Paltrow , ami szerepe volt, nem hiszem hogy komoly ”szuperhős ismeretek” nélkül is kivitelezhető volt. Pontosabban nem gondolnám hogy klasszisokkal többet ki tudott volna belőle hozni ha jobban “képben van”
27.
27.
user101
Nem tudom elhinni, hogy egy olyan színész akit nem érdekel, hogy milyen filmben, világban, környezetben és előélettel rendelkező karaktert játszik, az bármennyire is el tudja játszani a szerepet hitelesen. Minden igazán jó karakter attól volt jó egy adott filmben, hogy a színész értette a szerepet és saját magát is bele tudta szőni...

Egyébként Hamill-t én nagyon kedvelem, mint embert és mint szinkron színészt, csak mozgóképen ne lássam... Mert ott borzalmas... :(
26.
26.
kryszisz
#24: Hát remélhetőleg azért ennyire megkérték a szereplőket igen:) Csak amikor olvasni olyanokat, hogy Gwyneth Paltrow pl. azt sem tudja milyen Marvel filmekben és kikkel szerepel, akkor világos, hogy egyes rendezők, producerek le se sz@rják, hogy kié a szerep, mondja fel a szöveget azt csók. És ez elég rossz hozzáállás szerintem. Ohh, nem akartam leszólni a Herculest, mai napig imádom, múltkor ment a TV háttérzajnak, láttam az jön, végül ott is maradtam:D És korához képest, főleg, hogy TV, valóban korrekt volt.
24.
24.
SLi
#22: hát nem tudom, van rendező aki összeköltözteti a színészeket, meg még keményebb dolgokat is kérnek, fogyás/hízás, nagyon megterhelő edzés, tehát hogy elolvassanak egy könyvet vagy valamelyik gyakornok pár oldalas összefoglalóját, eléggé minimum lett volna, ha ez volt a mentalitás amit vázoltál akkor kb kár is volt neki fogni az adaptációnak, hercules meg a korához és az akkori tv-s büdzsékhez képes korrekt volt
21.
21.
kryszisz
#20: Hááát, ha nem térnek el nagyon a könyvtől, akkor olyan hatalmas szerepe nem lesz neki, 1, max 2 rész. Persze az első évadban is változtattak, úgyhogy ki tudja, lehet többször látjuk majd a képernyőn, mint amennyit a könyvek lapjain szerepelt:)
20.
20.
Ps fanboy
Imádom ezt a színészt, az összes Dán filmjét láttam, főleg azok a legjobbak amiket Nicholas Wending Refn rendezett, de persze a Hídban is jó volt. Mindenki megnyugodhat mert nagyon nem jár vele rosszul a sorozat. Csak ne ilyen félsorosok jussanak neki.
19.
19.
DarkLord
Zoltan is jöhetne amúgy. Lenne trágárság :D Más is úgy van vele, ha bárhol meglátom, hogy Vaják a film óta automatikusan éneklem magamban a Jussát várja a Vaják cuccot? :D Nem tudok mit tenni ellene ...
17.
17.
delphijos
#15: Az új Flash-ben szerintem is jó volt. Meg a Jay and Silent Bob-os cameo-ja is bejött. :)
16.
16.
Lorthirash
Nem lett volna jó Mark Hamill mert azt se tudja hogy mi ez az egész Witcher, meg egyébként sem egy nagy szám mint színész.
15.
15.
kryszisz
#7: Hát, mondjuk szerintem Luke Skywalkerként az Új Reményben sokszor végtelenül amatőrnek és bárgyúnak hatott a játéka. A későbbi epizódokban javult valemelyest a helyzet, de a jó alakítástól azok is messze voltak (a trilógia ettől persze mesteri, ez nem vitás, bár a Jedi visszatér továbbra sem tartozik a kedvenc SW filmjeim közé). A 8. részben jó volt, már amennyire ezt a forgatókönyv engedte (mondjuk, hogy eléggé meg volt kötve a keze). A régi Flash-t nem láttam, az újban feltűnt párszor Tricksterként, ott szerintem nagyon jól hozta a figurát:)
14.
14.
FiveSalmon69
#7: Nem minden alakítására értettem, nincs olyan színész aki minden szerepében tökély. Pont arra a kettőre gondoltam, amit te is felhoztál mellette. Az meg mégis erősebb, ha egy névtelen senki kéri számon, hogy Mark Hamill mit tett le az asztalra.
13.
13.
#12: Megkapta az OKJ-t a CP2077-ben kardforgatásból :D :D Remélem.Nagyot szólna.
12.
12.
Berencsit
Ciri karakterét ott rontották el, hogy tul idős színész játsza a szerepét. Most elvileg Kaer morhen-ben kellene tanulnia egy jódarabig, majd Skelligén is meg kellene fordulnia.. Ki kellene tanulnia a kardok, és más eszközök használatát, erre 1-2 év okj-s képzés kevés.
11.
11.
#10: Cavill óriási pozitív csalódás volt.Le a kalappal előtte.Egyedül Triss karaktere ami zavar.Jövőre nézve pedig Ciri-t alakító színész sem néz úgy ki, mint aki 1 legyet is meg tudna ütni.
10.
10.
hedzsooo
#1: +1, egyébként meg Cavill miatt is lázadtak, aztán meg kb. mindenki odáig+vissza van tőle
9.
9.
Rókalesőcipő
Mucsi Zoltán lett volna a legjobb! XD
7.
7.
adamsfamily
#5: Azért az erős túlzás,hogy minden alakítása maradandó volt.Joker szinkronnak jó volt.Luke Skywalker-ként is a régi trilógiában,de mondjuk a régi 1990-es Flash-ben Trickster-ként eléggé túljátszotta a szerepét.
Szerintem jobb,hogy egy kevésbé ismert színész is lehetőséget kap arra,hogy befusson.
5.
5.
FiveSalmon69
#4: Azért ajnározzák, mert amit csinált, legyen az színészet vagy szinkron, abban maradandót alkotott, és amúgy is egy rendes, őszinte egyszerű fickó, ami hollywoodban ritka manapság. Vicc az van itt, de nem Hamill az.. :D
4.
4.
C0m1n65un
Nem értem ezt a nagy ajnározást Mark Hamill-el kapcsolatban. Mit tett le Ő az asztalra a Star Wars filmeken kívül, amelyek jobbik fele már több mint negyven éve készült, a többi pedig szóra se érdemes, csak az elvakult rajongóknál! Tulajdonképpen mára már csak egy szinkronszínész. A felvetés is egy rossz vicc volt.
3.
3.
Ooorky
#1: Szerintem Hamill inkább azért akarta a szerepet, hogy eljátszhassa azt az öreg tanítót amiként Luke-ot is elképzelte, rengeteg rajzfilmhez és játékhoz adja a hangját/arcát, kétlem, hogy ne fért volna bele a büdzsébe.
2.
2.
kryszisz
#1: Pont ugyanerre gondoltam én is. Az úriembert nem ismerem (bár haverom sokszor ajánlotta a Híd című sorozatot, amelyben ő az egyik főszereplő), de csak jókat hallottam róla, úgyhogy bizakodó vagyok.
1.
1.
Chase
Nyilván jó lett volna Mark Hamill, de nem hiszem, hogy jót tett volna a sorozatnak, ha a költségvetés fele elmegy a fizetésére...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...