A Bethesda nem tart saját konferenciát az E3 helyett

  • Írta: gorien
  • 2020. április 1.
  • Rendezvény
Link másolása
Habár több kiadó és fejlesztő saját online konferenciával igyekszik pótolni az elmaradó, E3-as fellépést, a Bethesda már biztos nem lesz ezen cégek között. Ehelyett az előttünk álló hónapokra elosztva hallhatunk a játékaikról.

Amikor bejelentették az E3 lefújását, a legtöbb kiállító azonnal egy pótlólagos megoldás keresésébe kezdett – az Xbox például még aznap bejelentkezett, hogy online konferenciát tart. Úgy látszik, a Bethesda nem ezt az utat követi, de arra talán nem sokan számítottunk, hogy az E3 helyén keletkező űrt semmivel sem fogja kitölteni. Saját konferenciával legalábbis biztos nem.

Pete Hines, a Bethesda kommunikációs alelnöke Twitteren írt arról, hogy a világjárvány miatt számos nehézségbe ütköztek, és ezért döntöttek úgy, hogy ha már elmaradt az E3, akkor nem is készülnek nagy nyári show-val. Ennek ellenére készülnek infókkal a játékaikról, amiket a következő hónapok alatt nyilvánosságra is hoznak.

A találgatások szerint a 2020-as E3-on két játékukat biztosan láttuk volna, a GhostWire: Tokyót és a Deathloopot – ezek a tavalyi rendezvényen mutatkoztak be. Hines talán ezekre a játékokra célzott a tweetben; habár ezeknél is jobban várják az emberek a Starfieldet és a The Elder Scrolls VI-ot, kicsi az esélye annak, hogy ezekről beszélt volna. Persze kizárni még semmit nem lehet.

5.
5.
PiszkosFred
#4: Plusz a ZOS is készít egy be nem jelentett MMO-t.
4.
4.
PiszkosFred
#2: > Doom kijött, mit mutatnának?

FO76 rebootot sokan várják, de arról már van infó és jövő héte jelenik meg. Viszont a Starfield is a finisben van, arról semmi sincs, a megjelenés pedig közeli. TES VI a fasorban sincs, az még sok-sok év.
2.
2.
McDuff
Doom kijött, mit mutatnának? Fallout 76 tervekre meg sztem senki nem kíváncsi...szal nem bánom.
1.
1.
Extol
Remélem gőzerővel hegesztik a TES VI-ot. Nem baj ha csúszik egy-két évet, csak legyen olyan minőségű mint Skyrim, fizetős modding nélkül persze....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...