Még idén befuthat a Diablo II remastere?

  • Írta: szlav
  • 2020. május 10.
  • Pletyka
Link másolása
Az Activision-Blizzard az utóbbi években mindkét lábbal felszállt a remastervonatra, így sokak szerint csak idő kérdése, hogy felújított változatot kapjon valamelyik Diablo is. A pletykák szerint a második rész akár már idén áteshet a kezelésen.

Évek óta pletykálják, de még egy hivatalos szó sem esett a Diablo II felújított változatáról, a francia Actugaming információi szerint azonban akár már az idei évben polcra kerülhet a sokak által várt remaster, mégpedig Diablo II: Resurrected címmel.

A pletykák (vagy bennfentes infók) szerint a Vicarious Visions csapata dolgozik a projekten - azok a fejlesztők, akik nem csupán a felújított Crash-trilógián, de a Destiny 2-n is dolgoztak az Acti-Blizz zászlaja alatt. Érdemes megemlíteni azt is, hogy az Actugaming korábban pontos szivárgásokat hozott le a Diablo IV-gyel, a World of Warcraft: Shadowlandsszel és az Overwatch 2-vel kapcsolatban is, a forrásaik tehát eddig megbízhatónak bizonyultak.

Amikor legutóbb, évekkel ezelőtt szóba került az ötlet, a Blizzard az online rendszer sebezhetőségére és az eredeti assetek hiányára hivatkozva elhessegette az ötletet, így tőlük később sem jött hivatalos megerősítés. Érdemes azonban megemlíteni, hogy a 2017-es interjúban elhangzott kifogások egy része a Warcraft III-ra is vonatkozott, annak remake-je, a Warcraft III: Reforged azonban mégis elkészült.

25.
25.
Ooorky
#24: Anno mi is toltuk haverokkal, de nekem is csak a 800*600 maradt meg belőle, meg a druida :-)
19.
19.
PiszkosFred
#14: Köszönöm az infót.

A WC3 sok-sok évvel ezelőtt megvolt, pár hónapig elvoltunk vele, de szigorúan csak kazuár szinten, aztán ennyi, azóta nem is követtem a fejleményeket.

A WC3 Reforged minőségbeli és az "előzetes igéret vs. megjelenésre kapott dolgok" felzúdulást végigolvasgattam a különféle platformokon (ha akartam volna sem tudtam volna elkerülni, a csapból is ez folyt...), de azt nem tudtam, hogy a Reforged megjelenése egyben a régi WC3 ledózerolását is jelentette.

Ebben az esetben egy nem jól sikerült D2 remasterbe bele sem merek gondolni, akármennyire is régi és fapadosnaknak tűnik, mégiscsak egy korszakalkotó klasszikusról beszélünk, amellyel mai napig sokan játszanak.

"Hihetetlen gáz amit az utóbbi pár évben működnek, főleg mióta az Activisionnel lepatkáltak, ahogyan már említettem"

Nagyon félrement valami az elmúlt években az iparban, nem csak ők, a többi egykori klasszikusokat futószalagon szállító veterán fejlesztő(cég) dobta el az elveit/tudását és ment le kutyába a bevétel maximalizása miatt úgy, hogy manapság az igazán kreatív megoldásokat lassan csak a kisebb/indie cégek merik bevállalni és megcsinálni, mindenki más a tutira megy rá, mert az öltönyösök azt mondják. De, ez egy másik - valószínűleg végtelen - történet, hagyjuk is... :)
16.
16.
DragonBleacPiece
ha rossz lesz, még mindig ott van a median xl: sigma, mindenkinek ajánlom! aminek én örülnék az csak nagyobb felbontás és single playerben is 60 fps, ha ez nincs akkor továbbra is a sigmával tolom
15.
15.
hedzsooo
#10: Ne haragudj, de a Diablo 3 grafikája (is) nálam már a megjelenésekor is 1 csöppet elszomorított, szóval ha annyira lesz "jó" a Diablo 2 remaster grafikája, akkor inkább bele se kezdjenek..
14.
14.
hedzsooo
#7: ...Nem tudom, hogy arról lemaradtál-e, hogy mikor a WARCRAFT 3: REFORGED megjelent, a Blizzard a frissítéssel szépen eltörölte az eredeti WARCRAFT 3-at, ezért is volt részben a balhé igen nagy, amellett hogy a remaster maga meg 1 rakás xar lett, pláne a megjelenésekor...

Szóval ne legyél még mérget rá hogy egy Diablo 2 remaster esetében nem tűnne el hirtelen az eredeti Diabló 2 a blizzardos kliens/indító progiból... Hihetetlen gáz amit az utóbbi pár évben működnek, főleg mióta az Activisionnel lepatkáltak, ahogyan már említettem
12.
12.
crytek
No steam no bundleba megvétel
10.
10.
DarkLord
Ennek csak Diablo 3 grafikával lenne értelme és nem az a színes biszbasz, hanem az a feeling inkább, ami a kiegészítőben volt. Úgy, mint a Warcraft 3 semmi értelme, pedig valószínű csak az lesz belőle.
9.
9.
daenath
Ha ezt is ugy remaster-oljak ahogy a Warcraft 3-at, akkor inkabb felejtsek el!
8.
8.
jani091
#7: " így ha nagyon nem jön össze a remaster, vagy a blizz megint "túlgondolja" a dolgokat, akkor még mindig ott az eredeti"

Kivéve, ha ugyan úgy járnak el mint a warcraft 3 esetében, vagy is az eredeti játékot beolvasztják a remasterelt verzióba.

Egyébként én magának a hírnek öülök (feltéve ha igaz). A warcraft 3 esetében nem tartottam indokoltnak a remasterelést. A d2 esetében viszont ez nagyon is indokolt, mert szegény játék nagyon csúnyán öregedett és igen csak ráférne néhány quality of life feature.
7.
7.
PiszkosFred
#4: "Viszont egyenlőre az ilyen blizzardos remasterekkel kapcsban inkább már szkeptikus vagyok..."

Jaja, az egész D2 remaster pletykának ez a leginkább kétségeket és félelmet keltő vonatkozása, az előző "remaster" minősége és fogadtatása - bár biztos, hogy sokan annak is örültek, én kihagytam így nem tudom megítélni. Viszont, a D2 mai napig köszöni szépen, jól elvan, a közösség is aktív, így ha nagyon nem jön össze a remaster, vagy a blizz megint "túlgondolja" a dolgokat, akkor még mindig ott az eredeti :)
5.
5.
Khaszás
Mostanában lenne értelme D4 előtt. Gondoljunk bele ha D4-el együtt vagy közel azonos időben jelenik meg üzletileg nem éri meg (Blizzard- Activision-ről beszélünk)
D2-vel többen játszanának... :D (hiszen jelenleg is sokan tolják.. )
4.
4.
hedzsooo
#2: +1 Viszont egyenlőre az ilyen blizzardos remasterekkel kapcsban inkább már szkeptikus vagyok... Még a nem remaster Diablo 3 is számomra eléggé csalódás volt, főleg a megjelenése idején... Sajnos a Blizzard is sokat változott az éevek során, de a jelek szerint az Activisionos tevékenykedéseik óta nem éppen a legjobb írányba
3.
3.
hedzsooo
Az igazi kérdés az, hogy lesz-e hozzá mindenkinek majd telója??? :)))

Hát egyenlőre nem hozott lázba nagyon. Pláne azután, amit leműveltek a W3 remastere körül...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...