Az új Animal Crossing rekorder lett Japánban

  • Írta: gorien
  • 2020. május 13.
  • Biznisz
Link másolása
Japánban az Animal Crossing: New Horizons nagyon szép számokat tudhat magáénak. Majdnem 3,9 millió példány kelt el már belőle, ezzel pedig a legtöbb eladott példánnyal rendelkező Switch-játék lett a szigetországban.

A Nintendo az egyik olyan cég, ami leginkább megérezte a koronavírus-járvány hatásait, hiszen a Switch gyártása és a világpiac ellátása többször is akadozott, bár nyárra a helyzet már valószínűleg helyre áll.

Az időnként előforduló konzolhiányt azonban nem csak az utánpótlás lassúsága okozta, hanem a márciusban megjelent Animal Crossing: New Horizons hihetetlen népszerűsége is. A játék rendre élen szerepel a brit toplistákon, de a GamesIndustry.biz egy nagyon szép számra hívta fel a figyelmet a japán eladásokat illetően: közel 3,9 millió példány kelt már el belőle a szigetországban.

És nemcsak, hogy ez tényleg szép eredmény, de elég ahhoz is, hogy a szigetország legtöbb eladott példánnyal rendelkező Switch-játékává emelje a New Horizonst. A rekorder eddig a 2018-as Super Smash Bros. Ultimate volt a maga 3,7 millió eladott példányával.

A Famitsu havi mérései alapján az új Animal Crossing-játék az áprilist is lazán uralta 1,29 millió eladott példánnyal, maga mögé utasítva például a Final Fantasy VII Remake-et, amiből csak 839 ezer talált gazdára a múlt hónapban. Habár ahogy a briteknél, úgy a japánoknál is csökken az eladott játékok száma, még így is majdnem háromszor annyit vásároltak az emberek, mint a koronavírus megjelenése előtt.

1.
1.
Ooorky
Közben a dél-afrikai rand tovább gyengült a ft-hoz képest, 3,5 €-s Metal Slug-ot kemény 800ft-ért vettem meg :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...