Fallout 76 - három nagy frissítés érkezik idén

  • Írta: szlav
  • 2020. május 14.
  • Letöltés
Link másolása
A Bethesda nyilvánossá tette a Fallout 76 2020-as roadmapjét, így végre részletes képet kaphatunk arról, hogy mi vár majd ránk az online szerepjátékban. Rengeteg ismételhető küldetés, és visszatér a Brotherhood of Steel is.

Az év következő három évszaka három nagy Fallout 76-frissítést hoz majd magával. A Bethesda a Fallout 76 blogján jelentette be az idén érkező frissítések ütemtervét, amely szerint nyáron, ősszel és télen is érdemes lesz visszalátogatnunk Appalachia mutánsoktól hemzsegő vidékére.

A tavaszi frissítés legnagyobb dobását a szezonális eseménysorozatok jelentik majd. A túlélők időszakosan jelentkező kihívásokat teljesíthetnek, ezzel együtt pedig komoly jutalmakat is zsebre tehetnek majd - Atom Bungle- és Perk Card-csomagok üthetik a markunkat. Ezek mellett érkeznek még új perkek, egy legendás Boss-esemény és néhány rendszerváltoztatás, amely jócskán megkönnyíti majd az online csapatkeresést.

A nyáron érkező update folytatja a Fallout 76 sztoriját, amely felvezeti majd a Brotherhood of Steel visszatérését. Ekkor érkeznek a Daily Ops névre keresztelt napi küldetések is. A Roadmap a téli csomaggal zárja a sort. Folytatódik a Steel Dawn sztorivonala, újféle ismételhető missziókat kapunk, saját loadoutokat állíthatunk össze a perkjeinkből, valamint előre megépített táborhelyet verhetünk fel a C.A.M.P. Sheltereknek köszönhetően.

Ha szeretnétek próbát tenni a Fallout 76-szel, akkor az időzítés tökéletes, most ugyanis május 18-ig ingyenesen hozzáférhettek a játékhoz PC-n, Xbox One-on és PS4-en egyaránt.

7.
7.
Straydog
Sziasztok! megvettem steamen a játékot, le is töltötte a gépre, de amikor indítanám (rányomok a zöld "játék" gombra) csak felugrik egy ablak egy pillanatra hogy "játék inditása" és nem történik semmi! van valami öttletetek, hogy mit tehetnék. a frissitést játék közben telepitené, vagy valahonnan le kéne szednem? előre is köszi a segitséget.
6.
6.
Hab
#5: Hát igen ez szomorú, de sajnos ez már tendencia minden online játéknál. ESO is elég gáz volt amikor megjelent, de manapság az egyik legnépszerűbb MMO. F76-nak minimum egy év early access kellett volna. Én nem feltétlenül a BGS-t vagy Todd Howardot hibáztatom, hanem a pénzügyi döntéshozókat. CD Projectet most mindenki imádja, de szerintem előbb-utóbb őket is utol fogja érni a nagyvállalatokra jellemző kapzsiság.
Én mindennek ellenére reménykedem benne, hogy a Starfield egy jó single player játék lesz.
5.
5.
Ooorky
#4: Mondjuk ez is igaz.
2 évvel megjelenés után végre eléri azt a szintet ahogy meg kellett volna jelennie.
4.
4.
Hab
#1: Nem annyira rossz játék, mint ahogy sok helyen mondják, de semmi átütőre ne számíts. Wastelanders-szel jó irányba indultak, a sztori ha nem is kiemelkedő, de nem rossz. Összességében én elég jól elvagyok vele mostanában.
3.
3.
cobrausa24
#2: Nem semmi :D Köszönöm egyébként :D
2.
2.
Ooorky
#1: https://youtu.be/kjyeCdd-dl8
1.
1.
cobrausa24
Most lehet ezt a játékot kipróbálni Steam-en. Az az igazság, hogy akartam vele tenni egy kört, de problémába ütköztem a legelején felugró licencnél. Az a bajom, hogy a fel és lefelé nyilakkal tudom görgetni a csoda szép hosszú szöveget, de nem tudom sem elfogadni, sem elutasítani. Megjelenik a képernyő alján a kontrolleres 'A' és 'B' gombok, hogy azokat meg kellene nyomni, hogy elfogadjam vagy elutasítsam, csak nincs bedugva a kontrollerem. A billentyűzetem összes gombját végig nyomkodtam, de az egeret is és nem tudom elfogadni a licencet, nem jutok el a menüig sem!
Valaki fel tudna készíteni arra, hogy még mire számítsak? :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...