PlayStation 5 - valamivel készül a Sony jövő hétre?

  • Írta: Baloo
  • 2020. május 27.
  • Pletyka
Eddig is voltak kósza pletykák, hogy a Sony tervez valamit június elejére a következő generációs konzoljával kapcsolatban, most pedig egyre több bennfentes állítja, hogy jövő héten bemutatkozhatnak a platform next-gen játékai.

Korábban is voltak szóbeszédek róla, hogy május végén, vagy június elején bemutatkozhat a PlayStation 5 és/vagy a már PS5-re (is) készülő játékok. Mivel a Microsoft már jó sok mindent elárult az Xbox Series X-ről, lassan ideje, hogy a Sony is megmutassa az új konzolját, és az arra érkező next-gen címeket.

A mindig jól értesült Jason Schreier szerint, ha a konzolt magát nem is, az arra érkező játékokból könnyen lehet, hogy már jövő héten kapunk egy adag látnivalót. Amennyiben igaznak bizonyulnak a pletykák, akkor jövő hét szerdán - június 3-án - végre talán mozgás közben is láthatjuk, hogy mire képes a PlayStation 5.

Addig is a Sony még ma este tart egy State of Play eseményt, amelyben az egész műsoridőt a The Last of Us: Part II-nak szenteli.

19.
Neotechtr
#17: A bluepoint most készíti "az első nagy ps5 játékot" , ami egy remaster lesz. Amúgy híreket, ilyesmit mindig vár az ember (teljesen normális), de könnyen bele lehet abba is futni Sony részéről, hogy "10 évig" csak minden e3-on ugyan azokról a játékokról jönnek a videók, és utána a nép parázik a grafika butításon, meg hogy nincs benne az a helyszín, ami '99 ben még benne volt a trailerben. Stb. Kemény dolog a Showbusiness :)
18.
GemForge
Mindenképpen első napos vétel lesz!
17.
Kawada
#15: Jaj ez tiszta sor és világos, és de van pár olyan címük, amikből már el tudnék viselni egy megjelenési dátum nélküli "tízelést". :) Egy Horizon már ott jár, God of War is már 2 éves elmúlt és nem hiszem, hogy drasztikusan ms engine-t használnának, Spiderman-t se kell nagyon tupírozni, a Bluepoint games is előrukkolhatna már valami Shadow of the Colossus minőségű remastered-el, ilyesmik.

Nem is feltétlen a saját igényeim mondom, mert már idénre el vagyok látva játékokkal bőven, inkább hangosan gondolkodom, hogy egy előnyös, magabiztosnak tűnhető pozíciót nem-e basznak el, és nem lenne-e jobb, ha többet kommunikálnának a jövőről kicsit. Személy szerint nem sok nagy durranást várok launch-ra, jelen gen se érdekelt a feléig kb. Személy szeirint amiben kicsit naív óvodásként reménykedek, az a Horizon Zero Dawn 2 aránylag launchra, persze kérdés, hogy mennyire aktívan ügyködnek ők maguk a pc-s porttal és mennyire van inkább kisebb csapatoknak kiszervezve a Sony házán belül.

Még pótolni valóm is van bőven... :)
16.
Nyarlako
#15: Mondjuk szerintem eleve nem sietnek a mostani gen vitorlájából idejekorán kifogni a szelet.
Én igazából most azt várom hogy jelentsen be a a Sega/Piapro egy új Project Diva játékot PS5re, meg az Atlus bármit és boldog leszek.
15.
Neotechtr
#9: Azért nehéz dolog ez a játék dolog, mert egy jó játékot el is kell rendesen készíteni. Alsó hangon 3-4 év egy kiváló minőségű jó játékot elkészíteni. Nézzük ezt a Tsushima-t. Én ritkán sem szoktam PS ex játékot dícsérni, pláne nem előre, de az a játék azzal a grafikával, szettinggel, témával, nekem nagyon bejön. Erről a játékról 2017 októberben volt az első reveal trailer, azt viszont nem tudom mióta készül, de biztos nem ez után álltak neki tervezgetni, hogy milyen legyen. Így az idő miatt nem jöhet ki a Sony-nak az, hogy évente bombázza kifelé a legnagyobb ágyúkat, mint az Ubi egy AC-t. De ha egymás után tojná a nóti főnök az Uncharted-et minden évben, az biztos, hogy a minőség rovására menne, szóval ez egyrészről jó.
14.
Nyarlako
#13: Aláírom, a slimem hangjával semmi baj.
13.
Kawada
#12: Azért a hűtése nem volt annyira szar alapból a ps4-nek, a slimnek kifejezetten jó volt. a Próval volt elkúrva nagyon, és elvileg ott is javult aztán a helyzet. Kicsit az az érzésem mint az 5700 XT esetén is (nekem Gigabyte van), olyan elbaszott hűtésgörbével jön gyárilag, hogy vicc. A pró is úgy kezd el zakatolni és felszállni, hogy egyébként se a ház, de kiáramló levegő sem mondható olyan hejjde forrónak.
12.
frankdelgado
#8: Én azért kíváncsi leszek még két dologra:
1. milyen házba pakolják a cuccot (hűtés kérdésköre)
2. mennyi lesz...
10.
Duken
#9: Ebben is van valami! Azért csepegtethetnének valamit legalább!
9.
Kawada
Szerintem kifejezetten hülyén csinálják. Nem fosom magam össze az izgalomtól, hogy milyen, de szerintem kifejezetten buta húzás, hogy legalább az erősségüknek számítható játékokkal sem igen foglalkoznak. Nyilván van még nekik Tlou2 meg Tsushima még hátra ebben a genben, de szerintem a MS szemben a korábbi gennel, most elég jól kommunikálja a next gent és ezzel kifújhat szelet a casula/multiplatform orientált réteget tekintve a Sony vitorlájából. Szerintem az is röhejes, aki szerint azért hallgatnak mert fingjuk nincs semmiről és szarul állnak, de semmiképp sem nevezném jónak sem ezt amit csinál a Sony. De ebből még bármi lehet. Valószínű egyébként is az E3-ra lenne időzítve mindenkinek a tuti bemutató.
8.
Duken
#3: Egyetértek. Magabiztosak, meg minek mutogatnák még a ps5-őt és az arra készülő játékokat ha két kifutó sytem-seller ps4 ex hátra van még? Nem hülyék!
Egyébként azt csiripelik twiteer-en a madarak hogy különösen erős lesz a ps5 játékfelhozatal! ;)
7.
Nyarlako
#4: Ez olyan hír ami nem hír, mit lehet alatta beszélni?
Én megveszem úgyis.
6.
Duken
#4: Bújj ki a gk segglukából és nézz már körül picit a nagyvilágban. Utánna mondjad hogy nem mozgatja meg a játékosokat.
Ha az itteni kommentek összességét nézzük akkor a tlou2-tőt nagyon sokan rendelik elő mert ott vannak a legtöbb kommentek. A sony játékoknál!
4.
Falcon
#3: Igen jol csinálja a sony most egy uj konzol generációrol van szo és 3 komment
Nagyon sok embert nem mozgat meg még Jo lenne valamit mutatni már
3.
gyerecske
Szerintem elképesztően profin csinálja a Sony(vagy nagyon magabiztosak vagy pesszimistán nézve valami probléma van a gép körül), nincs az a túltolt hype, én ettől még jobban várom a gépet. :-)
2.
Falcon
Állítólag már gyártásban vannak csoda hogy nem szivárog ki egy kép a konzolrol hogy hogy fog kínézni
1.
zozo76hun
Felfedhetne vegre hogy nez ki a gep!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...