Fallout-sorozat érkezik a Westworld alkotóitól

  • Írta: fojesz
  • 2020. július 2.
  • Cooltúra
Sorozat készül a Fallout-játékok alapján, méghozzá nem is kispályás brigád dolgozza fel a Bethesda játékait: a jogokat az Amazon vásárolta meg, míg a munkálatokért a Westworld alkotói felelnek majd.

Egy rövid teaser társaságában jelentették be, hogy sorozat készül a Fallout-játékok alapján. A jogokat az Amazon vásárolta meg, így a cég streamingszolgáltatásán tűnhet majd fel az adaptáció, amit nem mellesleg a Westworld alkotói, Jonathan Nolan és Lisa Joy jegyeznek majd.

A részletekre még várnunk kell, így az sem világos, hogy közvetlenül a játékok történetét dolgozzák-e fel a készítők. Az biztos, hogy szeretnék megtartani a Fallout "nyers hangvételét, humorát és B-filmes körítését". Todd Howard - aki producerként maga is részt vesz a munkálatokban - azt mondta, hogy az elmúlt évtizedben számtalan módon próbáltak összehozni egy Fallout-adaptációt, de amikor leült beszélgetni Nolannel és Joyjal, egyből felismerte, hogy ők tudnák csak jól megcsinálni.

15.
Stack
#10: Meg kell menteni a külvilágtól elzárt Vault-unkat és ezért ki kell menni az ismeretlen szörnyekkel teli nagyvilágba! :)
14.
Formula1fanatic
#10: Persze egy sorozat más lesz mint egy játék, pont ugyanazt a hangulatot nem fogja hozni, mert kötött, de attól még hasonlíthat arra a világra.
13.
Formula1fanatic
#8: Annak is örülnék ha legalább a világvége utáni hangulatot megfelelően eltalálnák. Jöhet az akció is oké ha igényes, bár ez egy sorozatban nem fog annyit hozni. Pl a körökre osztott harc is nagyon nagy fun volt a beszólásokkal együtt az első két részben :D Ha egy filmbe látok ilyen helyezkedős nagyobb tűzpárbajt több fél között mindig a játék ugrik be róla :D Nekem eléggé bejöttek a Bethesda féle Falloutok is, bár egészen más megközelítés, inkább akció játék rpg elemekkel, meg mai trendnek megfelelő leegyszerűsített többféle lehetőséget nem kínáló küldetésekkel.
12.
Diabolis83
Hmmmm..... A Westworld első évada elment (bár a téma valóban érdekes volt), a másodiktól nem láttam. Mocskosul remélem, hogy a sztorit azok fogják írni, akik a játékok sztoriját is.
De amíg ki nem jön a sorozat, várom a nyári nagy elő Fallout játékot :D
11.
Mortis
#7: igen, én is érzek ebben a hírben egy kis Trónok harcás D&D áthallást, még a 8. évad előtt: ezt rendezik ,azt írják majd;a nyolcadik évad után: néma csönd s hullaszag (zárójelben jegyzem meg, szerintem már a negyedik évad sem volt valami jó, az ötödiktől pedig szemét)

ha nem veszik olyan komolyra a figurát s csak egy jópofa történetet akarnak elmesélni a Fallout stílusjegyeivel, akkor nem lehet komoly baj. nyilván a lore-t nem fogja tisztelni mert azt maga a Bethesda is rengetegszer felrúgta már az újabb játékokkal.
10.
Ooorky
#9: Na de melyik történet? :)
Azokban a játékokban valóban befolyásolták a világot a döntéseid, főleg ha 1-es intelligenciával toltad és olyan hülye volt a karakter, hogy beszélni se tudott.
9.
Stack
Én is az első 2 rész történetére szavaznék.
A világ bemutatására bőven elég lenne elsőre annyi frakció és faj.
8.
PiszkosFred
#6: Autentikus lehet az is, ha egy teljes reszben a fohosok foldgomboket, irattartokat, szigszalagokat, es ezust villakat es kanalakat gyujtenek 45 percen keresztul, mert meg kell javitani a fegyvereiket a kovetkezo epizodra :D
7.
Heldengeist
Annak a Werstworldnek az alkotóitól, akiktől a második és harmadik évad is jött? Akkor inkább ne jöjjön.
6.
Formula1fanatic
Várós nagyon, bár én eltudnék viselni egy kalandos full autentikus Fallout 1-2 vonalat is.
5.
Hab
Csak licenszelték, nem felvásárolták. Kiváncsi vagyok mi sül ki ebből, a producerek alapján még jó is lehet!
4.
PiszkosFred
#3: Hat, barmi szoba johet, ugy erzem, a penz ezuttal nem lesz akadaly, nem lesz itt koltseghatekony sporolos diszlet, barmelyik korba is keruljon a sztori :)
3.
Ooorky
Jó lenne visszatérni pl. New Vegasba az első NCR - Caesar's Legion háború idején, vagy amikor összerúgták a port a Brotherhood-dal és egy mészárszék lett belőle.
Ne adj Isten amikor az Enclave szétrúgta a Western Brotherhood seggét és azok kénytelenek voltak lepaktálni külső erőkkel, hogy visszavágjanak. Most úgyis aktuális lenne a xenofób amerikai kormány sztoriszál :-)
2.
Gorrister
Ha Todd Howardnak is köze van hozzá akkor kösz, de inkább nem kell.
1.
TolokocsisIsBack
Remelem majd New Vegas kornyeken fog jatszodni! Azt a reszt nagyon eltem. Egy jo igenyes NCR vs. Legion harcot eltudnak nezni live action-be.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...