Baldur's Gate III - ki a legnagyobb szívtipró?

  • Írta: Baloo
  • 2020. október 28.
  • Hír
Link másolása
Továbbra is teljes gőzzel dolgozik a Larian Studios a Baldur's Gate III-on, amelynek a korai változata már elérhető PC-n és Stadián. A fejlesztők most megosztották, hogy a játékosok kit választottak a legtöbbször, ha romantikára került sor.

A belga fejlesztőcsapat nem lazsál, ami a Baldur's Gate III munkálatait illeti, ugyanis már több cikkből is kiderült, hogy lelkesen monitorozzák az Early Access játékosait. Most egy méretesebb javítás is érkezett az RPG-hez, ami mellett azt is elárulták a fejlesztők, hogy melyik csapattárs a legkedveltebb a játékosok között, ha intimebb kapcsolatra került sor.

Úgy tűnik, Gale a végletek között mozgó karakter, hiszen korábban ő nyerte a legtöbbször kivégzett kísérő díját, és most 33 százalékkal ő vitte haza a legtöbb szívet meghódítónak járó kitüntetést is. Nem sokkal lemaradva őt követi a maga 31 százalékával Shadowheart, illetve külön érdekesség még, hogy a játékosok 1,37 százaléka választotta azt, hogy nem osztja meg az ágyát senkivel sem.

A fejlesztők sokat javították még az egyes átvezetők minőségén is, a különbséget, valamint a javítás részletes listáját erre találjátok.

Nem utolsósorban a Larian Studios megosztott még néhány érdekes számot a játékosok döntéseiről (via PC Gamer), azonban ezek erősen spoileresek, így a megtekintésük csak akkor javasolt, ha már kipörgettétek a korai verzió első fejezetét.

2.
2.
DarkLord
Kipróbáltam ezt az alkotást és aki tényleg sokat köszönhet az első és második résznek. Nekem ez nem jött be :S Akartam szeretni, de nem ment, ha kicsit átlendültem, hogy folytassam, akkor meg a harc vette el a kedvem tőle :D Tudtam, hogy a harc nem fog tetszeni és emiatt már úgy álltam hozzá, hogy félreraktam ezt a részét és próbáltam elsíklani efelett, hogy majd a játék feledteti. Persze nem végleges verzió meg stb. , de szerintem ez kimarad majd nekem. Nekem ez így egy Original Sin 3-nak tűnt :D
1.
1.
leviske
Annyira ez nem meglepő egyébként. Gale és Shadowheart viszonya fejlődik a legdinamikusabban az act1 nagy részében. Ahhoz a románcot triggerelő küldetést az utolsók közé kell hagyni, hogy Lae'zel vagy Wyll kapcsolata eljusson ugyanolyan mélységekbe. Astarion és Minthara kapcsán meg egyelőre szerintem nem beszélhetünk "románcról".
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...