Javában zajlik a Worms Rumble nyílt bétája

  • Írta: Baloo
  • 2020. november 8.
  • Korai verzió
Link másolása
Magyar idő szerint még hétfő reggel 9 óráig van lehetőségünk, hogy ingyenesen kipróbáljuk a Team 17 battle royale műfajba belekóstoló játékát, a Worms Rumble-t, PC-n és PlayStation 4-en egyaránt.

Nyár közepe óta tudjuk, hogy a Worms-játékokról elhíresült Team 17 legújabb játékában ismét a kukacoké a főszerep, azonban a gyűrűsférgek ezúttal elhagyják a körökre osztott játékmenetet, és szerencsét próbálnak a battle royale-játékok egyre telítettebb műfajában.

A korábban beharangozott nyílt bétát még mindig elcsíphetjük, hiszen majd csak november 9-én, reggel 9 órakor zárják a kapuikat mind a PC-s, mind pedig a PlayStation 4-es szerverek. Valamint a végleges verzióra sem kell már sokat várnunk, ugyanis a tervek szerint december 1-jén már elérhető lesz a játék PC-n, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön is.

1.
1.
DarkLord
Kipróbáltam most mit mondjak? Jobb, mintha ugyanazt adnák ki 100.-szor :D Legalább kis változatosság van benne. Az a baj, amúgy, hogy mindenki kb. Bazooka-val tolta, mert azzal telikapsz valakit egyből elterül :D Míg stukkerral nem sok esélyed van rá, hogy leterítesz valakit. Persze, ha szerencséd van pont olyan helyre teleportálsz kezdetben vagy elhalálozás után, hogy pont a kezedbe akad egy, ha netán elkell érte menned, akkor nem biztos odaérsz :D Ez sem lesz, amúgy egy tartós játék, de mint írtam ps plus címnek kiváló lenne. Win-win a készítői oldalról és a játékos oldalról is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...