TGA 2020: Az év legjobb játéka a játékosok szerint

  • Írta: Baloo
  • 2020. december 10.
  • Rendezvény
Link másolása
Miközben már javában zajlik a 2020-as The Game Awards Festival, és arra várunk, hogy magyar idő szerint a hajnali órákban kihirdessék a díjazottak listáját, az már most kiderült, hogy melyik játékot választották idén a legjobbnak a játékosok.

Javában tombol az idei The Game Awards Festival, és miközben az ingyenes demókat próbálgatjuk a Steamen, már alig várjuk, hogy hajnalban bejelentsék, hogy a jelöltek közül végül mely játékok viszik haza a legjobbnak járó díjakat a különféle kategóriában. Egy kis hangulatfokozóként az esemény házigazdája, Geoff Keighley nemrég elárulta, hogy melyik cím lett az abszolút befutó a játékosok körében 2020-ban.

A Player's Voice Award kategória nyertese nem más lett idén, mint a Sucker Punch PlayStation-exkluzív játéka, a Ghost of Tsushima. A szamurájos kaland ezzel olyan címeket utasított maga mögé, mint a The Last of Us: Part II, a DOOM Eternal vagy a Hades.

Egyesek úgy vélik, hogy a háromfordulós szavazás győztese végül csak a The Last of Us: Part II-t gyűlölő tábor aktivitása miatt kerekedett felül a kihívóin, de ennek az igazságtartalma valószínűleg már soha nem fog kiderülni - valamint aki próbálta már Jin Sakai kalandját, az pontos tudja, hogy a Ghost of Tsushima (szintén) megérdemli az elismerést.

20.
20.
delphijos
#14: Mondjuk ezt a díjat besöpörte. Igaz, nem a játékos szavazáson.
18.
18.
Fata Morgana
Méltán megérdemelte a Ghost of Tsushima a díjat gyönyörű és nagyon jó játék most tolom bele a kb. 30. órát na és eszméletlen mint egy játékba ágyazott Kuroszava film, aki teheti vegye meg!:))
17.
17.
delphijos
Én mint “érdekesség”-ként tekintek az ilyen díjazásokra ( mint filmeknél ) mert egy csomószor egész más a véleményem, vitatkozni meg ilyenen felesleges, ez tényleg teljesen szubjektív. A sajátom se fog változni. Nem fogok jobban vagy kevésbé jobban szeretni valamit mert nyert / nem nyert díjat.
16.
16.
crashpipi
Végülis viták ide vagy oda, hozta a papírformát! ;) Tlou2 tarolt, ahogy várható volt és ahogy annak lennie kellett. Voltak nagyon jó játékok, de nem versenyben...
14.
14.
ADMlN
Én mondtam, hogy túl megosztó lett a TLOU2 ahhoz, hogy év játéka legyen, de persze le lettem ugatva...
11.
11.
ribizly
Nekem a GoT még egy ideig várat magára, de a TLoUII akkorát ütött a lelkemen, hogy nehéz lesz valaha elfelejteni. PS5-ön, ha lesz hozzá 60fps update első dolgom lesz újra nekiesni.
10.
10.
momant
egyebkent mindkettő megérdemli. 2 tok kulonbozo alkotas . eltérő elemeikben zseniálisak. nekem a tlou2 storyja egyaltan nem atlagos, sőt sztem kimondottan egyedi egy csomó evilági kérdéssel. az pedig különösen gyönyörű benne , h a sztorira kapott reakciók milyen jól visszatükrözik az egyik alapkérdést, mondandót. miszerint mennyire is és milyen sokan korlátoltak azáltal, h csakis saját igazságaikra nyitottak. nagyon sokan nem tudnak mások fejével gondolkozni egyik oldalon sem.
8.
8.
Cloudbreaker
Most fejeztem be, csodás játék volt, (főleg akik az ezt megihlető szamuráj filmeken nőttünk fel a 80-as években), de azért főleg a vége felé már monoton és időhúzó volt maga a játékmenet.
Nekem a sony exek egyik legjobbja, de biztos hogy volt ebben az évben olyan ami több gamert mozgatott meg. Azért bizonyos szemszögből rétegjáték.
7.
7.
Cloudbreaker
Most fejeztem be, csodás játék volt, (főleg akik az ezt megihlető szamuráj filmeken nőttünk fel a 80-as években), de azért főleg a vége felé már monoton és időhúzó volt maga a játékmenet.
Nekem a sony exek egyik legjobbja, de biztos hogy volt ebben az évben olyan ami több gamert mozgatott meg. Azért bizonyos szemszögből rétegjáték.
6.
6.
Clayman
Én jobban élveztem a Tsushimat és én is arra szavaztam ezen a szavazáson. A TLOU 2 nagyon nem volt rossz játék mégsem tudott annyira megérinteni mint a Tsushima
4.
4.
tyber16
#2: DEHOGY ÉRDEMLI a Tsushima! :D Az a játék egy unalomtenger. Nagyon szép, nagyon jó a harcrendszer de minden más tisztes középszer. A történet annyi buktatóval és hülyeséggel van tele hogy fogtam a fejem. Mit tudsz csinálni a játékban? Követed az 50 rókát meg a verebet meg ilyen ereklyéket találsz vagy mi :D Ezt a 2-3 dolgot ismétled folyamatosan a játékban. Legalább cuccokhoz jutsz vele ami jó de akkor is hosszútávon szerintem borzasztó unalmas. Örülök ha neked tetszett de szerintem semmilyen díjat nem érdemel. Könyörgöm a szalmakalapos roninok ott rinyálnak hogy éheznek az erdő közepén ami tele van állattal és közben a folyó is ott van mellettük!!! XDDD Egy nagyon tisztes iparosmunka de nem több és nem is kevesebb szerintem. Minden olyan dolog benne van amitől utálni lehet az OW játékokat. Ne értsd félre nem akartalak megbántani ezzel, csak a személyes véleményem de sajnos nem sajnos így gondolom :D. A játékosok nagy része csak azért isteníti mert utálják a Last of Us 2-őt és ezzel ellenkampányolnak ellene.
2.
2.
Nate Hope
A TLoU2 és a Tsushima is maximálisan megérdemli a díjat, nehéz dönteni, hogy melyik lett a jobb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...