Összeállt az Obi-Wan Kenobi szereplőgárdája

  • Írta: gorien
  • 2021. március 30.
  • Cooltúra
Link másolása
Az Obi-Wan Kenobi főszereplésével készülő sorozat tíz évvel A Sith-ek bosszúja után veszi fel a fonalat a történetben. Ewan McGregor és Hayden Christensen már biztos visszatérő volt, most pedig újabb neveket köthetünk a sorozathoz.

A korábbi pletykák után 2019-ben erősítette meg a Disney hivatalosan is, hogy sorozat készül Obi-Wan Kenobi főszereplésével. Rendezőnek a The Mandalorianen is dolgozó Deborah Chow-t kérték fel, kisebb huzavona után pedig tavaly új forgatókönyvírót is kapott a projekt. A sorozat szereplőit érintő első nagyobb hír a tavalyi Disney Investor Dayen látott napvilágot, amely szerint Hayden Christensen is felbukkan majd benne.

Egy új bejelentéssel azonban szépen kikerekedett a szereplőgárda tegnap. McGregor és Christensen mellett Star Wars-visszatérőként köszönthetjük Joel Edgertont és Bonnie Piesse-t is, akik Owen és Beru Larst alakították A klónok támadásában és A Sith-ek bosszújában. A többiek szerepe egyelőre ismeretlen.

2.
2.
Itt van, tessék

https://www.369toys.com/image/cache/catalog/7856%20(90)-500x650.jpg
1.
1.
FekaFOB
A lényeg hogy Owen bácsi és Beru néni is visszatér. Megnyugodtam. De hol van a kis Luke?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...