Nyáron indulhat a The Last of Us-sorozat forgatása

  • Írta: fojesz
  • 2021. április 3.
  • Cooltúra
Egy kanadai lap találata szerint júliusban veheti kezdetét az HBO szárnyai alatt készülő The Last of Us-sorozat forgatása. Az eddigi infók alapján akár egy évig is elhúzódhatnak majd a munkálatok.

A CBC számolt be a Kanadai Rendezők Céhe által közzétett dokumentumról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy nyáron veheti kezdetét a The Last of Us-sorozat forgatása Calgary városában: a tényleges munkálatok július 5-én rajtolhatnak, a befejezés időpontjának pedig 2022. június 8. van megadva.

Ez alapján tehát egy jó darabig nem láthatjuk majd a Bella Ramsey és Pedro Pascal főszereplésével készülő adaptációt, amit íróként a Csernobil mögött álló Craig Mazin jegyez - az első epizódot Kantemir Balagov rendezi. Korábban egyébként már pletykáltak arról, hogy Kanadában foroghat a sorozat, amit az ország legnagyobb filmes, illetve tévés produkciójaként teaseltek az informátorok.

Nem ez az egyetlen hír, amit a Naughty Dog-játékok adaptációi kapcsán kaptunk a minap: az Uncharted-filmet idén már másodjára halasztották el, igaz, ezúttal csak egy héttel, így az 2022. február 11. helyett csak 2022. február 18-án kerülhet mozikba.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...