A Biomutantról dióhéjban

  • Írta: szlav
  • 2021. május 18.
  • Videó
Már csupán egyetlen hetet kell várnunk a Biomutant megjelenésére, így az Experiment 101 csapata összedobott egy előzetest, amelyben kivesézik a különös akció-szerepjáték legfőbb érdekességeit.

Be kell vallanunk, a Biomutant fejlesztőcsapata szinte elvégzi helyettünk a dolgunkat. Az Experiment 101 néhány napja egy olyan videósorozattal rukkolt elő, amelyben a játékuk teljesítményét demonstrálták a különféle célplatformokon, ma pedig egy újabb hatperces előzetessel jelentkeztek, ezúttal viszont az első ránézésre elég különös akció-szerepjáték tulajdonságait és érdekességeit vesézték ki.

A videóban mozgás közben láthatjuk a részletes karakterkészítőt, amely szorosan összefűzi a szőrös állatkánk kinézetét annak tulajdonságaival. Szó esik ezen felül a kraftolási rendszerről, illetve a képességekről és mutációkról, amelyek már-már szuperhősi magaslatokba emelhetik a főhősünket. Ezeket aztán nem csupán harc közben, de a nyílt világ felfedezése során is kamatoztathatjuk - érdemes lesz alaposan megismerni a környezetünket és annak lakóit, hiszen csak így dönthetjük el, hogy a hat rivális törzs közül melyikeket választjuk szövetségeseinknek.

A Biomutant május 25-én érkezik PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re.

6.
6.
hedzsooo
#1: Nettó zöldségeket írtál, de a "váó" részben azt hiszem egyetérthetünk. :-)
5.
5.
Norbaszki
#1: Ez a játék pont nem akar "újat mutatni". Meglévő játékok különböző elemeiből válogat, de egyedi atmoszférát próbál teremteni... 5-6 előre generált külső?? What?!
Semminek nem lehet már örülni!
4.
4.
Darksiders84
Engem se izgat az ilyen aki már mindent látott és már semmi újat nem tud nyújtani egy újabb aktuális játék , mert akkor felesleges hobbira költ ,ha egyáltalán megajándékozza magát néha valamivel , bár lehet csak a stílus nem nyerő neki azt ennyi.
Én nagy lelkesedéssel várom és remélem nem döglik be hamar a nagy világ és felépítésének a varázsa.
3.
3.
mephi
Nálam biztos kap a játék egy esélyt.
2.
2.
ABorealis27
Váó.. :)
Azért ne legyél olyan büszke arra, hogy ez a craftrendszer már agyonbonyolított szinten mozog neked. Sem pedig arra, hogy nem esett le a karakterkészítő működése. "5-6 előre generált külső" Lol.
1.
1.
Freeser
ezredik nyílt világú, idegesítő agyonbonyolított craftrendszerű tucatjáték, olyan ,,forradalmi újításokkal" mint 5-6 előre generált külső..váó :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...