Frissítve: Crysis 2 Remasteredöt teasel a Crytek?

  • Írta: Baloo
  • 2021. május 24.
  • Pletyka
Link másolása
Nem mondhatjuk, hogy tökéletes fogadtatásban részesült a Crysis Remastered, azonban egy friss tweet alapján könnyen lehet, hogy ez nem volt elég ahhoz, hogy eltántorítsa a német fejlesztőcsapatot a második rész újrakeverésétől.

Nem volt zökkenőmentes a Crysis Remastered debütálása, hiszen a csúszások mellett a végeredmény sem éppen olyanra sikerült, amit a játékosok reméltek a legendás FPS újrahangolásától. Ettől függetlenül a német csapat így is új erőre kapott, és már nagyban dolgoznak egy tripla A-s lövöldén, és egy friss Twitter-poszt szerint lehet, hogy nem ez az egyetlen projekt, amin munkálkodik a brigád.

A tweetben ugyanis a Crytek a Crysis 2-ből idézett, majd fürkésző szemekkel várta rá a rajongók reakcióit. Innen persze nem is kellett több ahhoz, hogy elinduljon a szóbeszéd a Crysis 2 Remasteredről, ami ugyan továbbra is csak pletyka szintjén létezik, azt azért érdemes megemlíteni, hogy tavaly áprilisban hasonló formában hallhattunk először az első rész újrakeveréséről is.

Update! Egyre biztosabbnak tűnik, hogy hamarosan bejelentik a Crysis 2 Remasteredöt, ugyanis a Crytek a legutóbbi idézetét a lentebb látható képpel egészítette ki, ami több mint valószínű, hogy a játék újrázott kiadásából származik:

24.
24.
kryszisz
#20: Őőő...példának okáért, hogy konzolokon a megjelenéskor úgy volt okádék ahogy, nem véletlen az 59(!) pontos PS4 átlag. Volt "szerencsém" látni, úgyhogy nem vakon ítélkezem. Remélem érthetően leírtam, hogy mi volt a baj vele.

#23: Cragon Age szerintem 2 okból lett olyan, amilyen: a teljesen felesleges open world, meg a botrányszar harcrendszer miatt. Előbbit szerintem az EA erőltette minden áron, utóbbi pedig a konzolok miatt lett ilyen faék. Szó se róla, nem védeni akarom a BW-t, de szerintem a játék nem feltétlenül miattuk csúszott el, vagy legalábbis nem teljes egészében. Erre a legjobb bizonyíték talán, hogy a Trespasser DLC például piszok jó lett. Ha az alapjáték végig egy ilyen minőséget képviselt volna, és nem higítják fel totál lelketlen nyílt világgal meg olcsó MMO küldetésekkel, akkor teljesen máshogy emlékeznénk ma rá. Mert ami a lore-t, történetet, karaktereket illeti, az biza igazi BW minőség volt szerintem.
23.
23.
#22: Persze a Cragon Age Inquisition-ről ne is beszéljünk, hogy milyen jó volt, mint Cryoware RPG. Just sayin'
22.
22.
#21: Jelenlegi kutatásaim alapján kimutatható, hogy minden olyan játék és fejlesztőcsapat egy moslék, aminek a neve C-vel kezdődik. Crytek, Cyperpunk 2077, CD Projekt Red, Crysis...
21.
21.
Dízel
Az elso resz remasteredjet remelem nem kell megmagyarazni miert lett gyalazatos. Az egesz crytek egy nagy moslek banda.
20.
20.
crytek
#19: Valaki írja már le mi a baj az elsővel? Az a fájdalom hogy szarul fut? Hát a 2007-es is csak kb 2-3 év után futott értelmesen..az meg hogy kimaradt belőle egy rész nagy dolog.
19.
19.
Dízel
Ha olyan jol sikerul mint az elozo akkor inkabb neki se alljanak. Vicc kategoria az egesz crytek.
18.
18.
Azon Crysis részek jogai vannak az EA-nál, amiket ők adtak ki (eredeti 1-2-3), azon felül semmi. Már a Crysis Remasterednek is a Crytek a kiadója.
15.
15.
crytek
#14: Azt mire mentek volna vele? Senki se vette volna ahogy az elsőt se nagyon vették mivel gép nem volt ami értelmesen vitte.
Azért adták ki konzolra mert akkor legalább több emberhez eljutott nem csak a csúcs pcsekhez akik a pc ipar jó ha pár %át teszik ki.

Pcn elismerően szép volt messze megelőzve a korát, de nem is futott értelmesen csak évekkel később. Nos ez pcn egyenlő a halállal szegény crytek is megsinylette majdnem csődbe mentek..
14.
14.
Cole
#6: Csatlakozom. Azt a 4 gombos játékmenetet amikor annó megláttam. Mondom ilyen nincs...
A Crysis a tipikus példája a konzolra butításnak. Ez volt talán az első amin nagyon észrevehető volt számomra. Vinni kellett volna az első részt tovább, elsősorban PC-n.
10.
10.
Gerzson95
Ezek a remasteredek még arra se jók, hogy letorrentezzem.
9.
9.
delphijos
#7: De a kocsmára meg az hogy sose halunk meg. Az jobb.
8.
8.
Perseus84
#7: Neked muszaj volt ide megint benyomnod az epickes idiotasagaid.
7.
7.
crytek
#5: Sírba? Szoktál járni temetőbe? Mi van rá kiírva? És most mit látsz a Crytektől? FELTÁMADUNK!!!
6.
6.
RebornSoul
#5: +1000

Mondom ezt úgy, hogy akkor éppen pont konzolos voltam, és mégis úgy voltam vele, hogy inkább ne jelent volna meg konzolra, akkor ne lett volna ilyen agyonbutított gagyi csőshooter.

Az első résznek hihetetlen nagy identitása a volt a dzsungellel, a környezet rombolhatóságával és a fizikával, a taktikai lehetőségek százaival, a wide-linear pályadizájnnal, a baromi egyedi űrlény dizájnnal stb.

Erre a második rész: gagyi robotemberszerű űrlények, New York helyszínként, amit 5 milliárd játékban láttunk már és rohadt unalmas, cső pályák, amelyek nulla taktikai lehetőségre adnak lehetőségek, kb. nulla rombolhatóság.

Oh, és az első rész ikonikus szereplőjét, Nomadot csak off-screen képregényben kinyírták és lecserélték másra. Barmok.
5.
5.
Konzolos szar, ami sírba vitte a szériát?
4.
4.
RebornSoul
#3: A Crysis 3, meg olyan, mint amikor összeöntik a Tokaji Aszút és a tablettás bort, de szerencsére az elsőből többet öntenek és elnyomja az utóbbi ízét. Finom, ízletes, bizonyos szempontból jobb, mint az eredeti, de a teszkós lötyi azért kicsit bemocskosítja.
3.
3.
RebornSoul
A Crysis 2 olyan volt, mint egy Tokaji Aszú után lenyomni egy teszkós tablettás bort. Felszínesen olyan, mint az igazi, de ha megízleled, megrontja a gyomrodat.
2.
2.
crytek
Jöhet a Crysis 3 és a Ryse Remastered is. Remélem ezekell le tudják pumpolni az epicet annyival, ami végre elég lesz egy új single játékhoz ami akár lehetne egy Crysis 4 is vagy bármi
1.
1.
Kisjack241
A második részt imádtam, jó lenne ps4en is játszani.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...