Befutott a PlayStation Plus júniusi kínálata

  • Írta: szlav
  • 2021. május 26.
  • Akció
Link másolása
A Sony ezúttal sem aprózta el a PlayStation Plus havi kínálatát. Legyünk akár űrbéli vadászpilóták, mesteri harcművészek vagy rafinált kémek, egy biztos: júniusban sem fogunk unatkozni.

Az elmúlt időben nem panaszkodhattunk a PlayStation Plus ajándékaira, és szerencsére ezt a sikersorozatot nem a következő hónap fogja megtörni. Az előfizetők ezúttal is három játékot tehetnek zsebre, melyek közül két cím vadonatúj lesz, már a premierjük napján lecsaphatunk rájuk.

Igaznak bizonyultak a pletykák, így a lista élén nem más, mint a Star Wars: Squadrons áll majd. Az EA Motive játéka egy remek kampánnyal és annál is remekebb többjátékos móddal enged minket a pilótafülkébe, ráadásul plusz pont, hogy az egészet akár VR-ban is átélhetjük. A második játékunk a Virtua Fighter 5: Ultimate Showdown lesz: a Sega kizárólag PlayStation 4-re hozza el a veterán bunyós játék remake-jét, de a PS Plus tagjai már az első napon lecsaphatnak rá további felár nélkül. A triót szintén egy vadiúj cím, az Operation Tango zárja. A PS5-ös előfizetők kémként vagy ügynökként vághatnak bele ebbe az aszimmetrikus kooperatív játékba. Jó szórakozást!

20.
20.
shatterhand
#13: Szintén. Nálam a kor miatt. 45 fölött napi 1nhl meccs és elég volt. Ma már ez se. Max youtube vagy egy esti film és kész. Irány aludni.
Komolyabb AAA jatekok már ki b 10eve alig mozgatnak meg. Gta5,uncharted3 is szenvedés volt. Red dead 1 felig erdekelt, a 2.rész már fél órát se....., bealudtam.
Mazlimra találtam más hobbit igy inkább biciklizem.
18.
18.
#12: Nekem is volt mindig ami érdekelt és igazából elvoltam menet közben is mindenféle játékkal. De nálam is az volt időnként, hogy tök jó, de semmi kedvem semelyikhez. Teljesen úgy éreztem, mint te, aztán egy éven belül jött egy játék, ami az én ízlésemnek egy igazi telitalálat volt már ötlet szinten és megvalósításban is. Nem elég, hogy órákon belül rájöttem, hogy már órák óta tolom egy seggel, de ugyan úgy visszajöttek a heavy éjszakai és hajnalba nyúló futamok is - és ez negy egyszer volt így, nem egy évszám alatt. Ezért szoktam azt mondani, hogy talán 5 évente jelenik meg egy darab, a saját ízlésemnek garantáltan teljesen megfelelő jó játék. De viszont ha ez bekövetkezik akkor kb mindegy, hogy akár hónapok óta nem volt kedvem játszani, ezekbe nagyon bele tudok borulni. Persze a jó játék fogalma totál szubjektív, de két évtized gaming után tudni vélem, hogy mi a jó nekem és tényleg minimum 2-3, de max 5 év, ami eltelik két igazán jó között. Szerintem nálad is simán összeállhat egy pár, vagy az összes olyan körülmény, ami visszaránt. A felsoroltak között pl van egy-két valóban nagyon jó cucc, de szerintem egyik sem az a kategória, amit még nem láttál.
17.
17.
nemfontos
Összegyűlt itt egy kis terápiás csoport úgy látom... :)
15.
15.
Astrisal
Mindenkinek, aki már volt, hogy megcsömörlött a játékoktól (idetartozom én is): ezt leginkább akciójátékoknál éreztem, amik akármilyen jó sztorival rendelkeztek, idővel az is elhomályosul, a " hagyatékom" pedig egy ismételt hullahalom, ami legfeljebb statisztikában szerepel a játék végén.Felépíteni valami maradandót már jóval macerásabb ,időigényesebb és jellegzetesen közösségi játékhoz kötődik ,hiszen így könnyebb megtartani a motivàciót.Én például "vért izzadtam" , amíg megtanultam annyira angolul, hogy merjek szerepjátszani angol anyanyelvűekkel, legyen egy saját sztorim idegen nyelven és hitelesen adjam elő.Persze "csak" az elejét kellett kitalálni, a sztori magától íródott tovább a másokkal való beszélgetésekből. A "végeredmény" ( remélem még nincs vége! :)) pedig felejthetetlen és örökre elkísér! De fel lehet építeni egy égig érő tornyot is a kertben, hogy könnyen eljuthassunk A pontból B-be kötélpályákon... (hogy rohadjon meg aki kitalálta a játékot, most már kénytelen leszek visszamenni! :))
14.
14.
DragonBleacPiece
#13: Én leülök egy játékhoz,eltelik pár perc és abba is hagyom,pedig annó napi 14 órákat játszottam. Dark Soulsozok csak, és Bloodborne,de mindkét játékot ismerem mint a tenyerem, kb nemis játszok, hanem csak melléktevékenység robot módon miközben egy új albumot hallgatok,vagy sorozatot nézek. Leszedtem a planescape tormentet es a baldurs gateket pár napja hogy bekockulok az esös idöben a szeretett rpg-k elé, és semmi,már a karakterkészitésnél kiléptem. 31 vagyok,de énse értem mi történt velem. Ami egyedül lekötött hosszú ideje az az Invincible sorozat.
13.
13.
Yanez
#7: Nem tudom, hogy ideiglenes-e a dolog, mint nálad vagy sem, mert minden ember más. Már az is sokat elárul, hogy az egyik számomra legkedveltebb cím folytatását (TLoU) máig nem játszottam. S akkor még ott vannak nekem olyan musthave játékok, mint a RE2-3 remake, RE8, Days Gone, Nier Automata, Spiderman MM, Cuphead, Crash 4, Spyro 3, stbstbstb. Ám valahogyan nem érdekel...
12.
12.
Yanez
#9: Nekem nem az a gondom, hogy nincs elég jó játék. Kapásból tudnék mondani vagy 20 címet, ami nagyon érdekel!
11.
11.
Falcon
Még nem volt PS-em addig jöttek hónapról hónapra Az nagyon jó játékok de persze most hogy van egy a birtokomban most már csak gagyikat adnak :(
9.
9.
Nekem is az az élettapasztalatom, hogy ez csak ideiglenes. Kétszer is volt már nálam ilyen, de mindig kiderült, hogy csak annyi volt a dolog, hogy pár éve nem jelent meg semmi igazán jó játék. Egy-két ilyenen átmegy az ember és rájön, hogy semmi cucc nem lesz attól jobb, hogy pl exkluzív, vagy 11 pontot kapott a sajtótól, vagy ezer darab év játéka díj nyertese.
8.
8.
nemfontos
Most már yakuza 6 nélkül is működik. A legtöbbet használt "mini játék" volt a vf5.
7.
7.
DarkLord
#3: Valamikor nekem is kb. akkor volt az első megtörés, hogy abbahagyom egy időre a játékokat, mint most amennyi vagy. Még írtam is róla itt, hogy most úgy érzem nekem ennyi a játék, persze nem végleg csak kevesebbet foglalkozom vele. Azóta eltelt pár év és még, mindig tolom a játékokat így 43 után is :D Szóval szerintem csak ideiglenes lesz nálad is. Vannak életszakaszok, amikor annyira nem kívánja az ember a játékokat és csak 1-1 játékkal játszik. Nekem az NBA2K volt az, amikor nem játszottam azzal mégis játszottam , mint nálad most a FIFA kb. ugyanaz lehet nálad is most, mint nekem anno, amikor annyi voltam, mint te. A játékok jók nem lehet lerakni őket örökre csak ideig óráig :D
6.
6.
kryszisz
#5: Lefordítanád nekem kérlek, nem tudok angolul:P
5.
5.
crytek
https://www.google.com/amp/s/www.pcgamer.com/amp/uncharted-4-pc-release/
4.
4.
manderel
#3: Én is hasonlóan vagyok, szintén a Fifa 20-al időnként.
Na jó, havi 1-2x előveszünk párommal valami stratégiát, de ezen kívül elég ritkán kerül már elő más. Talán ennyire véglegesnek nem érzem ezt mint te, de kezd kikopni a dolog jelenleg.
3.
3.
Yanez
#1: Én már rég így vagyok ezzel. Jelenleg viszont teljesen jegeltem a videojáték hobbit. Néha lezavarok 1-2 fifa20 meccset és ennyi. Könnyen lehet, hogy ennyi volt számomra a nagy hobbi, ami azt hittem életem végéig velem lesz.
1.
1.
DarkLord
Végre egy hónap, amikor semelyik se érdekel, eddig túl elvoltunk kényeztetve és már soknak tartottam a jót...semmi időm nem volt még se a Horizon-t se a Days Gone-t és ha megint adtak volna valami jót, hát akkor soha nem fejezném be egyiket se a végén :D Ígyis max. télre jutok el ezekhez a címekhez is... szóval nekem most ez tetszik, hogy számomra nem kedvező címeket adtak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...