Októberi megjelenést kapott a Disciples: Liberation

  • Írta: gorien
  • 2021. augusztus 15.
  • Megjelenés
Link másolása
A Disciples: Liberationben egy sötét fantasy világban kell helytállnunk: körökre osztott harcokban és különböző frakciók között egyensúlyozva. Most napra pontos dátumot kaptunk a megjelenéséhez.

Februárban vettük hírét, hogy a Kalypso Media és a Frima Studio a Disciples: Liberationön dolgozik. Ebben a sötét fantasy alkotásban Nevendaar földjének felszabadításáért küzdünk, amihez sok-sok körökre osztott harcon át vezet az út. A fejlesztők szerint nyolcvanórányi tartalom vár ránk, 270 küldetéssel és öt különböző befejezéssel. Saját bázist is építhetünk, illetve a politikában is meg kell állnunk a helyünket, mert több frakció között kell egyensúlyoznunk. Ha pedig nem a kampány érdekel minket, kétfős csatákban villogtathatjuk stratégiai érzékünket.

A Disciples: Liberation az IGN Expón is felbukkant, akkor azonban még nem volt megjelenési dátuma. Ezt pótolja az új, ám rövidke előzetes. Ebből megtudhattuk, hogy október 21-én számíthatunk a játék érkezésére PC-n, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön, illetve Xbox One-on és Series X/S-en is.

1.
1.
Shao Kahn
Nagyon vonzó! Azon töprengek, hogy a játék a 2002-es PC-s Disciples 2 dark prophecy tökéletes másolata-e? Az megvolt nekem, és szerettem (de csak csalókódokkal tudtam végigvinni, hehe!)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...