Magunk javíthatjuk majd az Xboxunkat?

  • Írta: Shifty
  • 2021. október 11.
  • Hardver
Link másolása
A Microsoft lehet majd az első nagy techcég, ami elismerheti a javítási jogot, vagyis ami lehetővé tenné, hogy például az Xbox-tulajdonosok saját maguk javíthassák meg hibás konzoljukat.

A Microsoft nemrég ígéretet tett arra, hogy megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a fogyasztók saját hardvereiket, köztük az Xbox-konzolokat is megjavíthassák. Ezzel a döntéssel a redmondiak lehetnek az első olyan nagy techcég, amely hajlandó lenne majd elismerni azt a mozgalmat, ami a vásárlók saját javítási jogaiért küzd jelenleg. A mozgalom célja ugyanis az, hogy a vállalatok bárki számára elérhetővé tegyék az eszközeik javítását.

Ugyan már teljesen törvényes, hogy az ügyfelek saját maguk javítják a tulajdonukban lévő termékeket, számos nagy technológiai cég, például a Microsoft és az Apple ezt még mindig nem nézi jó szemmel, ugyanis továbbra sem hajlandó pótalkatrészeket vagy javítási dokumentációt biztosítani mindenkinek. Ezeket ugyanis jelenleg csak a leszerződött partnerek kaphatják meg.

A Grist azonban arról számolt be, hogy a Microsoft megállapodást kötött az As You Sow nevű nonprofit befektetői csoporttal, amely júniusban részvényesi határozatot nyújtott be, amelyben felkérte a Microsoftot, hogy tanulmányozza az eszközök javításának megkönnyítésével járó „környezeti és társadalmi előnyöket”. A redmondiak pedig beleegyeztek, hogy egy független tanácsadó segítségével megvizsgálják, milyen előnyökkel jár, ha a fogyasztók jobban hozzáférnek az alkatrészekhez és a javítási dokumentációkhoz, beleértve azt is, hogy ez csökkenti-e a széndioxid-kibocsátást és a különböző hulladékok mennyiségét.

A Microsoft ugyan nem hoz majd nyilvánosságra semmit a tanulmányból, mivel az üzleti titkokat és egyéb tulajdonosi információkat is tartalmazhat, de azt megígérték, hogy 2022 május elejéig összeállítanak egy nyilvános összefoglalót az eredményekről. Ahogy arra is ígéretet tettek, hogy ha a tanulmány szerint a váltás előnyökkel járna, akkor 2022 végéig elérhetővé teszik mindenki számára a különböző dokumentációkat, és lehetőséget nyújtanak az alkatrészek beszerzésére is. Továbbá igyekeznek új kezdeményezéseket indítani, amelyek keretein belül lokális támogatást nyújtanának.

A Microsoft hozzáállásában beállt változás egyelőre egyértelmű sikerként könyvelhető el, de Nathan Proctor, az Egyesült Államok Közkutatási Érdekképviseletének tagja azért óvatosságra intett mindenkit, mert mint mondta, a Microsoft továbbra is tagja azoknak a lobbicsoportoknak, amelyek ellenzik a javítási jogot.

A redmondiaknak főleg az okozhat majd fejtörést, hogy a lobbicsoport tagja az Entertainment Software Association, az amerikai videojátékipar kereskedelmi szövetsége, akik világosan kifejtették, mi is az álláspontjuk a javítási joggal kapcsolatban. Ez pedig komoly érdekellentéteket szülhet majd a jövőben az ESA és a Microsoft között.

3.
3.
Fata Morgana
#2: Hali!
Ez így igaz ahogy írod, kb. 3 hónapja takarítottam ki az XO-t és a PS4Slim-et + paszta, és thermal pod csere (Thermal Grizzly)-t használtam.
Igen 5 év után ne legyen senkinek sem hamis illúziója azzal kapcsolatban, hogy ugyan úgy működik, ez nem igaz a benne lévő retek miatt jóval többször pörög fel a hűtőventilátor mint szeretné az ember. (tapasztalat)
Ami a takarítás és a paszta + thermal pod csere után kb. ég és föld a különbség mindkettő konzol tekintetében, ami a melegedés, és a ventilátor bekapcsolási intervallumára vonatkozik ezáltal csendesebbek is lettek.
Ajánlom mindenkinek akinek már 3 éves elmúlt a konzolja.
2.
2.
Gyula93
#1: Egy 5 éves konzolban is érdemes kicserélni a pasztát. Bár a one esetén nem tudom, hogy paszta van-e, vagy sem.
Annó az xbox 360-ban cseréltem a pasztát a chipeken.
Na meg a sok por, ami bele megy ennyi idő alatt, azt sem árt eltüntetni.
1.
1.
Anti4730
Hat, biztos van akiknek elromlik s konzoljuk, nekem szerencsere mar ot eves az xbox one-om, es ugyanugy megy mint uj koraban.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...